Június 22-én emlékezik meg a Római Katolikus Egyház Fisher Szent János és Morus Szent Tamás angol vértanúkról, akik tanúságtétele nagymértékben hozzájárult az angol katolikusság túléléséhez, kitartásához. Meggyőződésem szerint égi közbenjárásaiknak is köszönhető, hogy napjainkban, június 10-e és 17-e között sor kerülhetett az ír fővárosban, Dublinban, az 50. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, amelyre a világ 120 országából érkeztek nagy számban a zarándokok.
Őszentsége XVI. Benedek pápa június 13-án a Vatikánból köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Nyomatékosította, hogy ez az esemény kiváló alkalom az Eucharisztia központi szerepének megerősítésére az Egyház életében. Az Eucharisztia éltette, bátorította, erősítette a ma ünnepelt angol vértanúkat is.

Fisher János (John Fisher) 1469 táján született a yorkshire-i Beverleyben. Kétéves volt, amikor textilkereskedő apja meghalt. Tizennégy évesen került Cambridge-be, ahol ragyogó képességű diák volt. Bakkalaureátust, majd doktori fokozatot szerzett teológiából. Külön engedéllyel szentelték pappá, mert csak huszonkét éves volt, tehát nem érte el a szentelési korhatárt.

Nemsokára az egyetem helyettes kancellárja lett, 1502-ben pedig VII. Edward király anyjának, Lady Margaret Beaufort-nak házi lelkésze. Mindenki csodálta kiváló szónoki képességeit. Az ő ösztönzésére alapította az anyakirályné a Cambridge-i Crist’s és St.John kollégiumot. Ezenkívül ott és Oxfordban teológiai tanszéket létesítettek, melyeket Lady Margaretről neveztek el. A cambridge-i élére Fisher János került. Ő hívta meg előadónak a híres humanistát, Rotterdami Erasmust. 1504-ben kancellárrá választották, s haláláig az is maradt.

Csak harmincöt éves volt, amikor Rochester püspöki székébe nevezték ki, amit csak hosszú habozás után fogadott el. Figyelmes és buzgó főpásztorként működött egy olyan történelmi korszakban, amikor a legtöbb angol püspök érdemtelen volt a megbecsülésre. Könyveket írt, negyvennyolc évesen görögül, három évvel később pedig héberül kezdett tanulni. Szerényen élt, asztalára pedig koponyát helyezett, hogy emlékeztesse halandó voltára. Összegyűjtötte Európa egyik legértékesebb könyvtárát. Ma már nem sokan tudják, hogy tudása és szónoki képességei miatt őt kérték fel Luther Márton érveinek cáfolatára – négykötetes műve ezt a célt szolgálta –, ugyanakkor igyekezett megszüntetni a klérus visszaéléseit, bírálta azokat a kétes módszereket is, melyekkel egyesek egyházi tisztségekhez jutottak.

János püspök szembefordult VIII. Henrikkel, amikor a király semmissé akarta nyilvánítani Aragóniai Katalinnal kötött házasságát, a válókereset benyújtása után a királyné egyik jogtanácsosa lett. Nem akarta elismerni Henriket az anglikán egyház fejének, rövid időre kétszer is börtönbe vetették, életére törtek, de Fisher János kitartott nézetei mellett. Alá akarták íratni vele az utódlási törvényjavaslatot, amit megtagadott, mert ez a királyi illetékesség elismerése lett volna egyházi ügyekben is. Ekkor javait elkobozták, hivatalaitól megfosztották s a Towerba zárták.

Annak ellenére, hogy III. Pál pápa már kinevezte bíborosnak, bírósági halálos ítélete előre eldöntött volt. Néhány nappal az ítélethirdetés után, 1535. június 22-én kivégezték. Kezében az Újtestamentummal vonszolta magát a vérpadig, ahol bárddal fejezte le a bakó. Búcsúbeszédében hangsúlyozta, hogy a szent katolikus egyházért hal meg. A barkingi Mindenszentek templomában temették el, egyházi szertartás és szemfedő nélkül, fejét két hétig közszemlére tették a London Bridge hídon, majd a Temzébe vetették.

Morus Tamás (Thomas More) a legrokonszenvesebb szentek egyike, 1478-ban született London Cheapside nevű városrészében, apja bíró volt. A tehetséges fiú tizenhárom éves korában Canterbury érsekének apródja lett, aki hamarosan az oxfordi egyetemre küldte. Két év múlva apja visszahívta Londonba, ott fejezte be tanulmá­nyait. Huszonhárom éves korában Tamás (Sir Thomas) már ügyvéd volt, három évvel később kezdte politikai pályafutását, a parlament legfiatalabb tagja lett. Mindenütt kedvelték, Jane Colttal kötött házassága igen boldog volt, négy gyermekük, három lány és egy fiú született. Abban a korban, amikor a nőket még másodrendű teremtményeknek tekintették, Tamás gondolt rá, hogy leányainak megfelelő képzést adjon. Többek között latint, görögöt és csillagászatot tanultak, a családi beszélgetéseik abban a korban szokatlanul intellektuális szinten mozogtak. A ház barátai és gyakori vendégei közé tartoztak a kor legjelentősebb emberei, mindenekelőtt Rotterdami Erasmus, a festő Hans Holbein, Fisher rochesteri püspök és sokan mások is. A vallásos életet is ápolták, minden este közös imára gyűlt össze a család és az egész személyzet.

Személyes szokásaiban Sir Thomas rendkívül szerény, étkezésben teljesen igénytelen volt, minden nap szentmisére ment. Gyakran járt London szegénynegyedében, hogy támogassa a különösen rászorulókat. Egyetlen szegény sem kért tőle hiába étkezést vagy éjjeli szállást. Iróként is tevékeny, Utópia című könyve világhírű lett, 1516-ban Löwenben jelent meg, és sok nyelvre lefordították. Benne a korai kapitalista Angliában található visszaéléseket bírálta. Felesége halála után újraházasodott, idővel jelentősen előrehaladt hivatásában. Sűrűn kapott fontos jogászi, politikai és diplomáciai megbízatásokat. VIII. Henrik házassági és válási ügyei azonban az ő életét is meghatározták. 1522-ben ugyanis a király beleszeretett Boleyn Anna udvarhölgybe, és megkísérelte Rómában érvényteleníttetni a spanyol hercegnővel, Aragóniai Katalinnal több éve fennálló házasságát. Amikor ez nem sikerült, elhatározta, hogy a német fejedelmi családok példájára elszakad Rómától. Ahhoz, hogy ezt a néppel elfogadtassa, szüksége volt egy politikusra, aki a diplomáciában jártas, és mind a világi, mind az egyházi hatóságok előtt egyaránt népszerű. Választása Morus Tamásra esett, és 1529-ben kinevezte kancellárjává, diplomáciai tehetségét ugyanúgy értékelte, mint sziporkázó szellemességét. A király azt remélte, hogy Sir Thomas személyében szövetségesre lel terveihez, de hamarosan belátta, hogy csalódott. 1532. május 16-án Sir Thomas benyújtotta lemondását, s ezúttal el is fogadták.

Közben a király feleségül vette Boleyn Annát, koronázására Sir Thomas nem ment el, amit a király sérelemnek tartott. A pápa a király második házasságát érvénytelennek nyilvánította, és kimondta a kiközösítést. Henrik erre az angol egyház egyetlen fejévé nyilváníttatta magát, és minden alattvalónak esküt kellett tennie az új törvényre. Sir Thomas megtagadta az eskü letételét, ezért a Towerba zárták. A levelek, amelyeket fogságából Margit leányának írt, legfontosabb lelki írásai közé tartoznak. Belsőleg készen állt a vértanúságra, de vakmerőségnek tekintette, hogy arra törekedjék.

1535. június 22-én lefejezték Fisher bíborost. Kilenc nappal később Sir Thomast is bíróság elé állították, ahol nyíltan kifejtette, hogy világi uralkodó nem igényelhet magának vallási jogokat.

Július 6-án vezették a vesztőhelyre.

Morus Tamást (az ügyvédek patrónusát) barátjával és sorstársával, Fisher János bíborossal együtt 1886-ban boldoggá, 1935-ben, vértanú haláluk négyévszázados évfordulóján pedig szentté avatták. Ünnepüket 1969-ben tették általánossá az Egyházban.

FODOR GYÖRGY, Szabadság, 2012. június 22.