Hetvenöt évvel ezelőtt, 1943. június 3-án, áldozócsütörtökön szentelte fel a győri Szent Imre-templomot Boldog Apor Vilmos püspök. A jubileum alkalmából június 3-án ünnepi szentmisét celebrált Veres András győri megyéspüspök. Az előesti szentmisét Pápai Lajos nyugalmazott megyéspüspök mutatta be.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Június 2-án, az ünnep vigíliáján megkoszorúzták a templom homlokzatán elhelyezett, szentelést megörökítő képet, amely a Sándor József Péter „Alkotász” és Samu Eszter keramikusművész-házaspár munkája. Ezt követően Pápai Lajos püspök megáldotta a templomépítő plébános, Szelestey Béla új sírtábláját az altemplomban.

A közel három hétig tartó ünnepségsorozatnak a június 3-i szentmise volt a lelki csúcspontja. Ezt készítette elő az a lelkigyakorlatos hét, melynek során a szolgálatuk vagy származásuk révén a templomhoz kötődő papok mutattak be szentmisét. Az ünnepi, főpásztori szentmise után – melyen koncelebráltak azok a paptestvérek, akik a győri Szent Imre-plébánián az elmúlt évtizedekben lelkipásztori szolgálatot teljesítettek – egy újabb lelkigyakorlatos hét várta a híveket.

Az ünnepségsorozatra a balatonalmádi Szent Imre-plébániáról Szabó János plébános hozta el a magyar szent család, Szent István király, Boldog Gizella királyné és Szent Imre herceg ereklyéit, amelyekkel a győri Szent Imre-templom szomszédos utcáin ünnepélyes körmenetet tartottak a június 3-i főpásztori szentmisét követően.

Istentől annyi áldásban, kegyelmi ajándékban részesülünk, hogy nem lehetünk szűkmarkúak, viszonzásul nekünk is széppé kell tennünk azt a helyet, ahol az Úr dicséretére, imádására összegyűlünk – kezdte szentbeszédét Veres András püspök. – Úgy kell díszítenünk templomainkat, hogy méltóságuk minden betérő figyelmét, még a nem hívőét is, Istenre irányítsa.

A jubileumi ünnepi szentmise éppen úrnapjára esett. A megyéspüspök rámutatott, azért építünk templomot, hogy legyen egy hely, ahol az eucharisztiát együtt tudjuk ünnepelni. Egyházunk arra bátorít bennünket, hogy minél gyakrabban vegyünk részt szentmisén, az eucharisztia ünneplésén, mert ennél kiválóbb imádságunk nincsen. A szentmise a legfontosabb, a legértékesebb imádságunk. A szentmise megünnepléséért áldozatot is kell hoznunk: sokan szubjektív szempontok alapján döntik el, hogy részt vegyenek-e a szentmisén – hangulatuktól, az időjárástól teszik függővé. A szentmise annál értékesebb lesz, minél nagyobb áldozatot hozunk érte.

Voltak idők, amikor életveszélyes is lehetett szentmisén részt venni. A kommunista diktatúra idején sokan távol maradtak a templomtól a félelem miatt. Sajnos még napjainkban is gyakran előfordul, főként a Közel-Keleten, hogy keresztényeket éppen a szentmisére érkezve vagy a szentmise alatt támadnak meg. II. János Pál pápa az egyik körlevelében azt kéri, hogy ne vonakodjunk az Egyház hívásának eleget tenni, menjünk el minden vasárnap a templomba, mert nekünk nem kell itt, Európában attól félni, hogy az életünkbe kerülhet a szentmisén való részvétel. A Szentatya arról is ír, hogy egy ázsiai közösségben, ahol nem volt szabad, hogy kitudódjon, ki a felszentelt pap, a szentmise konszekráló részét az egész közösség együtt mondta. A hívek biztosak voltak afelől, hogy a pap, aki köztük van, érvényessé teszi az átváltoztatást. A közösség így óvta meg lelkipásztora életét. Nekünk nem kell életünket kockáztatni azért, hogy részt vegyünk a szentmisén. De hozzunk meg minden áldozatot azért, hogy minden vasárnap részt vehessünk a szentmisén – hangsúlyozta a Győri Egyházmegye főpásztora.

Tegyük fel magunknak a kérdést a templomszentelés évfordulóján: Mit jelent számomra a templom? A templomhoz való viszonyom mutatja meg Istenhez és az Egyházhoz való tartozásom erejét. Mekkora áldozatot hozok azért, hogy ez a templom, ami a közösségünknek épült, szép, takaros, vonzó legyen? Kész vagyok-e anyagi lehetőségeimnek megfelelően áldozni is erre a templomra? Jobb „banki kamatot” senki nem ad a gondviselő Istennél – fogalmazott Veres András püspök, majd újabb kérdésekkel buzdította lelkiismeret-vizsgálatra az egybegyűlteket: Miként veszek részt Egyházunk, egyházközségünk életében? Részese vagyok a közösség ügyeinek, vagy csak vasárnaponként mutatkozom a templomban? Vajon nem gyengítem-e Egyházunkat nem megfelelő életvitellel, nem megfelelő tanúságtétellel? Vajon én a közösségben a jót kereső, a jót növelő tag vagyok-e? Nem vagyok-e túlzottan kritikus másokkal és kevésbé magammal? Gondolok-e arra, hogy Egyházunk ellen cselekszem azzal, ha véleményemet nem megalapozottan, nem javító, építő szándékkal fejezem ki? Az Egyház arca mi vagyunk egytől egyig. Ha ez a közösség valami szükséget, bajt szenved, akkor mindnyájan kell, hogy hordozzuk ennek terhét.

A kérdések megválaszolásával ismerjük fel erényeinket és gyengeségeinket, bűneinket – kérte a főpásztor. – Bűneinket, gyengeségeinket legyőzve, erősítsük a jót magunkban. És megerősítve az Egyházhoz való tartozásunk vágyát, legyünk építő tagjai az Egyháznak, hogy ezáltal Isten országa bennünk, köztünk napról napra növekedjen! Tegyünk tanúságot Istenről, iránta érzett szeretetünkről, elköteleződésünkről! Adja az Úr, hogy ez mindnyájunk számára sikerülhessen!

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Bogdán Réka, Vaday Tamás

Magyar Kurír