0Október 1-jén Béri László Renátó kármelita szerzetes mutatott be szentmisét Boldog Apor Vilmos tiszteletére a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szentmisén koncelebrált Bognár István városplébános és Kálmán Imre, a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet prefektusa.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Béri László Renátó szentbeszédében párhuzamot vont Boldog Apor Vilmos és az aznap ünnepelt Lisieux-i Kis Szent Teréz életszentsége között. Elmélkedésében kifejtette, hogy mit jelent szentnek lenni a helyünkön, és mit jelent szembenézni azokkal a fájdalmakkal, amelyek az életünket kísérik. Ha ezeket megértjük, akkor hétköznapi szentekké, misztikusokká, hétköznapi vértanúkká válhatunk, és így követhetjük Boldog Apor Vilmos püspök példáját.

Lisieux-i Szent Teréz az életével, tanításával segít bennünket abban, hogy megértsük az életszentség és a vértanúság titkát. Sokan azt feltételezhetik Boldog Apor Vilmos életútját végiggondolva – vezetett egy egyházmegyét, példaértékű volt az elkötelezettsége a szegények és az elesettek iránt, az életét adta Krisztusért –, hogy az életszentség elérhetetlen egy hétköznapi ember számára, sőt, kisebbségérzést is megtapasztalhatnak, azt gondolván, hogy „a mi kis hétköznapi életünkkel a szentek nyomába sem léphetünk”. Lehet, hogy általában a szentek életében látványosabb módon történtek az események, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy mi nem válhatunk szentté és a magunk módján vértanúkká is. Isten azért teremtette a szenteket, hogy életükkel példát mutassanak számunkra.

Lisieux-i Szent Teréz vér nélküli vértanúsága abban áll, hogy tette a kötelességét. Látványos cselekedet nem fűződik a nevéhez. Még a gyászjelentését is nehezen írták meg nővértársai, annyira hétköznapi élet állt mögötte. Lelki önéletrajzában azonban olyan misztika tárult fel, amely átlépte a Kármel fizikai határait: sok-sok millió ember általa ismerte meg Jézust, és kezdte őt még mélyebben szeretni. A 24 éves korában elhunyt kármelita nővért Szent II. János Pál pápa az egyháztanítók sorába iktatta, olyan szentek mellé állítva, mint Szent Ambrus, Szent Ágoston, Szent Jeromos, Nagy Szent Gergely vagy Aquinói Szent Tamás. Joggal nevezhetjük vértanúságnak azt, amikor valaki képes szembesülni a fájdalommal, a szenvedéssel, amely előtt az emberi lehetőségek kimerülnek, de van ereje ahhoz, hogy átélje a tehetetlenségét, átölelje a keresztjét.

A mi szentté válásunk helye és módja sem más, mint a gyakran monotonnak, szürkének látszó hétköznapi életünk. Nem szükséges speciálisnak mondott életformát választanunk, és nem kell látványos tettet végbevinnünk ahhoz, hogy szentekké váljunk. Azt jelenti szentnek lenni, hogy „a helyünkön vagyunk” azon a helyen, amelyet Isten kijelölt számunkra, és a tőlünk telhető legjobb módon végezzük a ránk bízott feladatokat. Lisieux-i Teréz nem azért válhatott szentté, mert kármelita nővér volt, hanem azért, mert felismerte, hogy az életszentség megélhető ott, ahol van. Az életszentségre mindenki kap meghívást.

A szentmise főcelebránsa felhívta a figyelmet arra, hogy az életszentséget nem szabad összetéveszteni az erkölcsi hibátlansággal, feddhetetlenséggel. A valódi életszentség abban áll, hogy tudatában vagyunk annak, hogy Isten szeret bennünket, elismerve gyengeségünket. Boldog Apor Vilmos világosan látta, hogy Isten szereti őt: életének minden egyes cselekedete és nagy tette is ebből fakadt.

Lisieux-i Szent Teréz tüdőbajban halt meg. Földi életének utolsó napjaiban már minden lélegzetvétele fájdalommal járt, elkeseredettségében az öngyilkosságra is gondolt. Megvallotta, hogy ennyire elkeseredett. Hónapokig tartó szenvedései árán, a hit sötét éjszakáján felülkerekedve halt vértelen vértanúságot. Az ő tapasztalata megvilágítja, érthetőbbé teszi mindnyájunk életének nehézségeit – zárta prédikációját Béri László Renátó kármelita szerzetes, a győri Kármelhegyi Boldogasszony-templom igazgatója.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Hencz Márton

Magyar Kurír