Emlékművet állítottak Szatmár megyei Krasznaterebesen a településről a második világháború alatt elhurcolt és hadifogságba esett személyek tiszteletére május 16-án – számol be a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye honlapja.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Magyar–német kétnyelvű szentmisével emlékeztek május 16-án, vasárnap Krasznaterebesen a második világháború végén a szovjetek által deportált falubeliekre. „Nem csupán áldozatok, hősök ők, ezért állítottunk emlékművet nekik” – mondta a főcelebráns, Schönberger Jenő püspök az áldozatbemutatás elején, majd így folytatta: „Aki elmegy majd mellette, emlékezzék az őseire, emlékezzék azokra a testvéreire, akik Krisztus nyomába léptek, mert belekényszerítették őket. Nem akartak ők hősök lenni, az áldozat szerepét sem vállalja szívesen az ember… Vannak olyan dolgok, amelyekre választ mi itt nem kapunk, ilyenkor fordulunk a Jóistenhez. Az ő szeretetébe és irgalmába ajánljuk azokat, akik végigszenvedték a deportálást és a hadifogságot, és kérjük őt, hogy mentse meg a világot az ilyen borzalmaktól.”

A hívekkel telt templomban Harsányi László erdődi esperes szentbeszédében méltatta a helyi közösség tettekben megmutatkozó akaraterejét, hogy a Németországba elszármazott testvéreikkel együtt emlékművet tudtak állítani őseiknek. Rámutatott, hogy a megemlékezésnek van egy szomorú és egy örömteli vetülete is: „1945-öt írtak akkor, az emberek reménykedtek, hogy lassan véget ér a második világháború, és nem lesz többé fegyverropogás. De 1945 januárja a sváb közösségeknek további megpróbáltatásokat hozott, hiszen deportálták őket. Az összeírás álcájával behívták a német nemzetiségűeket az orosz parancsnokságra, és elvitték őket Oroszországba. Ebből a közösségből is elvittek 114 főt. De milyen nagy a Jóisten hatalma, és milyen nagy volt az itt élő emberek hite... Távol a hazától, a mostoha körülmények között ez az istenhit maradt meg egyedül, ez tartotta meg őket és hozott haza a 114-ből 104 embert. Amikor minden kötél szakad, amikor minden összeomlik, a Jóisten át tudja karolni és fel tudja emelni az embert. Mennyi rózsafüzért mondhattak el ott a fogságban, miközben az itthon maradottak is szüntelen imádkoztak – dokumentáltan többször gyóntak és járultak szentáldozáshoz abban az időszakban. Tudták, ha Istenben bíznak, nem csalatkoznak.”

A szentmise végén Bíró Norbert plébános virággal köszöntötte a még élő és az emlékezésen jelen levő három, deportálást megélt falubelit, majd a templom elé vonultak, ahol Schönberger Jenő püspök megáldotta a neveket is tartalmazó emlékművet. Ezt a falubeliek később megkoszorúzták, hosszan elidőztek előtte.

Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír