A találkozóra hívó nagymarosi levelet az alábbiakban közöljük.

Hűséges az Isten!

Elköteleződés. Elköteleződés? Elköteleződés!

Neked mi jut eszedbe erről a szóról? Milyen érzéseket kelt benned? Én a hegymászók mászóköteleire, a hidak korlátjára szoktam gondolni, de van, aki a pulikutya pórázára vagy egy jó szoros csomóra egy kötélen. Honnan van ez a sokféleség?

Sokan félnek az elköteleződéstől. Amikor ezt a szót hallják, mintha a kötelességgel, a kényszerűséggel, a szabadság és így a boldogság hiányával kötnék össze, és nem az emberi élet kiteljesedése jutna eszükbe. De tényleg ennyire nehéz vagy teljesíthetetlen dolog volna? Elvégre évezredek óta egymás melletti elköteleződésben élték életüket a házas emberek, és Isten iránti hűségben éltek a szerzetesek az egyházban. Az elköteleződés tehát az emberi élet alapvető jelensége. Nézzük meg közelebbről, ki hogyan gondolkodik róla, kinek mi vele a nehézsége, és milyen távlatot lát benne!

Ha úgy fogjuk fel mint társadalmi elvárást, amire erőnek erejével kényszeríteni kell magunkat, ami elveszi a szabadságunkat és a választási lehetőségünket, akkor tényleg nem kívánatos. Sokan idejétmúlt dolognak tartják, és azt mondják, ma ez lehetetlen.

Ezzel szemben ott van bennünk a vágy, hogy valaki feltétel nélkül elfogadjon, visszavonhatatlanul, véglegesen válasszon minket, és legyen, aki valamikor majd elkötelezi magát mellettünk, vagy legyen, akihez majd hozzáköthetjük az életünket. Akivel ez nem történik meg, gyakran szenved, és értéktelennek tartja magát. „Akkor engem nem is lehet szeretni?” – teszi fel a kérdést. Sokan még elveiket is feladják, csak azért, hogy érezhessék: valaki elfogadja őket. Mások úgy érzik, csalódtak, és nem akarják, hogy ez megismétlődjön, ezért félnek, és nem mernek elköteleződni senki mellett. Talán még önmaguk mellett sem.

Lehet azonban másként is nézni a dolgot. Az eredményt elérni akaró sportoló edz. Önként lemond szabadidejéről, szórakozásáról. A tudós ugyanezt teszi a maga területén. Nem elkötelezettség ez?

Mi, keresztények pedig hisszük, hogy Isten örökre és visszavonhatatlanul elkötelezte magát mellettünk Jézus Krisztusban. Elődeinknek sok erőt adott ez, amikor nekik kellett állhatatosaknak lenniük. Megélték, hogy Isten hűségének megtapasztalása saját erejükön felül képessé teszi őket az elköteleződésre és a hűségre magukhoz, házastársukhoz, Istenhez.

Mi akadályozza meg bennünk, hogy az elköteleződés az öröm forrása legyen, és kiteljesítse életünket? Leginkább csak kérdésekkel válaszolhatunk.

Hogyan teljesedjék ki annak az embernek az élete, aki maga sem tudja, hogy mi lakozik benne, milyennek teremtette Isten? Nem arról van-e szó, hogy elköteleződni csak az tud, aki ismeri önmagát, és a saját lelkében fakadó forrást?

Hogyan tudna elköteleződni az, aki a nem választott többi lehetőséget siratja, továbbra is mindent birtokolni akar, és nincs meg benne a vágyakozás és a rátalálás öröme? De tudjuk-e, valójában mire vágyunk, mi a legmélyebb vágyunk? Amíg ezt nem tisztázzuk, hogyan tartsunk ki mellette, azaz hogyan kötelezzük el magunkat?

S hogyan köteleződjék el az, aki úgy érzi, őt soha senki sem választotta, mellette még senki sem állt ki?

Gondoltál-e már arra, milyen nagy dolog, hogy Isten bennünket, embereket választott, hogy elkötelezte magát mellettünk? Hogy ezt nem szórakozásként tette, hanem velünk együtt szenvedett is? Tudtál-e hitünknek erre a titkára úgy tekinteni, hogy erőt adjon önmagad felülmúlására, valami több megtételére, egyáltalán a boldog életre? Gyere el, és gondolkodjunk együtt október 3-án, a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón!

Néhány kérdés az egyéni vagy csoportos felkészüléshez:

– Hogy gondolkodsz az elköteleződésről? (Félsz, idegenkedsz tőle? Alkalmasnak vagy alkalmatlannak tartod magad rá? Szükségesnek vagy szükségtelennek, lehetségesnek vagy lehetetlennek véled?) Miért?

– Tudod-e, igazán mi a legmélyebb vágyad? De tényleg a legmélyebb?

– Van-e arról tapasztalatod, milyen az, amikor valaki kiállt melletted, amikor valaki feltétel nélkül elfogadott, amikor valakinek úgy kellettél, ahogy vagy?

– Mit jelent számodra, hogy Isten bennünket választó, velünk együtt érző, mellettünk elköteleződő Úr?

Fotó: Tibély Gergely

Magyar Kurír