„Az én papom” kampányunkra szeretettel várjuk olvasóink írásait 500–2000 karakter terjedelemben, jó minőségű fotóval (jpg formátumban). Ezúttal Csizmadia Máté írását adjuk közre, aki az újmisés Kőhegyi Dánielt mutatja be.

Ahogy sokan ismerjük: „Dé” atyát Kiskunfélegyházán ismertem meg jó pár évvel ezelőtt, amikor a szegedi Szent Gellért Szeminárium kispapjaként a hivatások vasárnapját Kiskunfélegyházán töltötte. A szentmise után volt pár percünk, két mise között, és volt alkalmam közelebbről is megismerni. Kedvességét, baráti nyitottságát és a hivatásában megélt biztonságot azonnal érezni lehetett. Mesélt gyermekkoráról. Elmondta, hogy hangszeren tanult játszani, mikor még kicsit „pufibb” volt. De amint véget ért ez a hétvége, azután éveken át nem találkoztunk. (Szerintem a Facebookról akkor még nem tudtunk, Myvip volt a divat.)

Teltek az évek, és egyszer csak Bugacon, a HitTanya táborban láttam meg. Fiatalok vették körül, ami nem lepett meg. Hiszen nem változott semmit: kedvessége, barátságos nyitottsága ugyanúgy megmaradt.

Érettségit követően felvételt nyertem a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolára. Épp egy vizsgaidőszakban csöppentem a tanulmányi osztály folyosójára, amikor egyszer csak azt hallom: „Mindig a fénybe nézz” – egyből Ákos (az énekes) jutott eszembe. Azt hittem, ő is felvételezik. De amikor megláttam Kőhegyi Danit, nem tudtam elhinni. „Te vagy, akivel Félegyházán is találkoztunk? Szervusz.” – „Szervusz.” Különösen meglepett a kulcscsomójának a „nyakbaakasztója” – Kovács Ákostól A katona imája állt rajta. Dani: „Lenne-e kedved egy italt meginni?” És már mentünk is egy kávézóba. Nagyon sokat beszélgettünk. Felmerült a kérdés a hivatás választásáról, a bizonyos jobb kezén lévő „csotki” (imafüzér a keleti egyházban – a szerk.) történetéről. És akkor már ő is többet járt át a főiskolára.

Sosem fogom elfelejteni az utolsó egy évet. Neki már megvolt a szükséges szemináriumi ideje, és gyakorlatra küldték Kiskunhalasra, de tanulmányait akkor is folytatta. Voltak közös óráink, de egyszer csak a szorgalmi időszak is végt ért. A kedvenc tantárgy Kiss-Rigó László püspök atyával volt, a dogmatika. Örömmel vártuk mindig nála a vizsgaidőszakot, hiszen tudtuk, hogy a püspökségen vizsgáztat – és egy hallgató számára mekkora öröm, amikor a tárgyalóba mehet. Volt, hogy egy-egy óra után örömmel mentünk a szegedi Árkádba KFC-t enni. Volt, hogy én vártam rá, amíg bement egy szegedi fodrászhoz. Nagyon sok közös élményünk történt. Volt, hogy Kiskunfélegyházán a templombúcsú előtt egy órával érkezett meg. Vagyis akkor már Kiskunhalason dolgoztam, és mondta, hogy menjünk együtt. Akkor mondtam neki, hogy van egy nagyon jó diópálinkánk. De természetesen csak vezetés után kóstolta meg...

Amikor kezdtem kicsit jobban megismerni, rájöttem – hogy ha szabad ilyet írni –, egy énekest nagyon kedvel. Többször említettem Kovács Ákost. Volt egy Kovács Ákos Krúdy-est Kecskeméten, és felvetettem ötletként, hogy mi lenne, ha mi is az első sorban nézhetnénk végig ezt az előadást. Végül a harmadik sorban volt hely, de legalább ott voltunk. Az előadás is nagyon szép volt, két felvonásból állt. De a legjobb rész csak eztán jött. Kőhegyi Dani papi civilben volt. Gondoltam, hogy látják