A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Mészáros Angelika a felvidéki Bősről rendhagyó módon több szerzetest mutat be nekünk.

Nem egy szerzetest mutatok be. Ez azért sem lenne helyénvaló, mert ők életem meghatározói, lelki életem táplálói.

Életem legelső szerzetese egy szalézi atya volt, bár akkor nem is sejtettem, hogy ő és társai nem világi emberek. Tizenéves koromban találkoztunk velük, játékosan ismertették meg velünk az evangéliumot. Az élet fintora, hogy most, több mint húsz év után derült ki, hogy szerzetesek voltak. Tóth József atya, aki Aldanban, Jakutföldön vezet missziót, ahol tíz hónap tél és két hónap nyár van, küzd nemcsak az időjárás viszontagságával, hanem a kereszténység feltámasztásával, a családok megtartásával, tanít, szolgál rendtársaival együtt. József atya a közelmúltban hazalátogatott, és bemutatta az ottani életet. Több ismerősömnek elmondtam a tőle hallottakat, és azt a választ kaptam, hogy oda biztosan nem mennének. Istennek hála, József atya csillogó szeme arról árulkodott, hogy ő rendületlen járja az Úr útját, mosolyogósan, derűsen, több mint húsz éve.

A családalapítás után sajnálatos módon a hitéletem nagyon egysíkúvá vált, a vasárnapi szentmisére megszokásból jártam. Amikor már nagyon elromlott a kapcsolatom Istennel, mert nem is vettem róla tudomást, a bácsfa-szentantali Szűzanya visszahozott az „agóniából”. S hogyan kapcsolódnak ide a szerzetesek? Nagyon is szorosan. Mivel kerestem, elindultam. Egyre jobban szerettem volna elmélyülni a hitemben.

2008-ban Böjte Csaba ferences testvért hívták meg Bácsfa-Szentantalra, az ő prédikációja alatt azt kértem a Szűzanyától, hogy egy év múlva szeretnék Déván lenni. Arra is akkor döbbentem rá, hogy az én gyermekkori szentem, Páduai Szent Antal a ferencesek legnagyobb szentje, és a mi kegyhelyünket az Ő oltalmára bízták. Csaba testvért nem kell bemutatni, támogatott, és egy év múlva Déván nyaraltam a családommal, az ő nagy családjával, ahol jól éreztük magunkat. Megismerkedtünk több kedves emberrel, családokkal, amelyekkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Dévára szívesen látogatunk vissza közel hét éve, előfordult, hogy egy évben háromszor is elmentünk. Együtt szilvesztereztünk a gyerekekkel.

Marek Bernardin testvérrel a szentmiséin keresztül ismerkedtem meg, nagyon sokrétű mindig a homíliája, feltűnt, hogy nagy tisztelője a szenteknek, van olyan is, akiről még nem hallottam. Az évek alatt sokat tanultam tőle, olyan könyvekkel ajándékozott meg, amelyek hozzásegítettek, hogy lelkiekben fejlődjek. Bernardin testvér olyan csodálattal beszélt mindig a Szűzanyáról, hogy én is azt éreztem, el kell oda jutnom, ahol ő járt. A megtérésem utáni időszakban először csak talpon szeretettem volna maradni, aztán egyre jobban éreztem, hogy vannak olyan kérdéseim, amelyeket nem tudok feltenni bárkinek, ezért az ő véleményét, tanítását kértem. Fordulhatok hozzá tanácsért, kérhetem véleményét, sokszor kérem imáit családomért, magamért, vagy akár papi áldását.

Istennek hála, Dévára is helyeznek fiatal atyákat. Az egyik nyáron augusztus 15-ére érkeztünk a templom főbúcsújára, Nagyboldogasszony ünnepére, részt vettünk a búcsús szentmisén. A főprédikátor az évben szentelt Puvak Marián testvért volt, és így őt is tudtuk köszönteni.

Barsi Balázs atyát, ferences szerzetest sokan ismerik a Csallóközben, a Mátyusföldön is. Előfordult, hogy ő jött hozzánk lelkigyakorlatot tartani. Most már hagyományosan a mieink mennek át hozzá Sümegre tanulni, lelkiekben épülni. A nyíltságát, őszinteségét szeretem – amit ki kell mondani, azt ki kell mondani, nem szőnyeg alá seperni. Rávilágít a nagy problémákra, és megmutatja a hogyant is, és főleg beszél a miértekről.

Boldog Batthyány-Strattmann László tiszteletére minden évben Felbáron tartanak megemlékezést, tavaly a meghívott prédikátor Kálmán Peregrin testvér volt, a Mátraverebély-Szentkút kegyhely igazgatója, az ő meghívására érkeztünk Budapestre, Alessandro testvér világhírű olasz énekes, szerzetes jótékonysági koncertjére.

Rómában Melo Lajos felvidéki származású domonkos szerzetessel futottunk össze zarándoklatunkkor. Voltak a csoportunkban olyanok is, akiknek Lajos atya volt a plébánosuk. Az atya a Santa Maria Maggiore-templomban gyóntató, a magyaron és olaszon kívül még hat nyelven gyóntat. Abban az évben a kalocsai nővérek segítettek nekünk. A következő évben a családomnak is megszerveztem egy római utat, akkor az Isteni Megváltóról elnevezett nővéreknél szálltunk meg, velük imádkoztunk, szentmisén vettünk részt. A nővérek között volt a nádszegi származású az akkor 92 éves Yvenn nővér, aki sokat mesélt az életéről, azóta ő is fent szolgál az Úrnak.

Négy éve ifjúsági lelki napot szerveztek Dunaszerdahelyen, az akkor még Pécsen szolgáló Mátyás Mihály pálos szerzetest is meghívták. Mihály atyával azóta tartjuk a kapcsolatot, és ha tudunk, akkor szívesen látogatjuk őt a budapesti sziklatemplomban.

A következő szerzetes, akit szintén nem kell bemutatni, Jáki Sándor Teodóz bencés atya, aki többször vendégprédikátor volt templomunkban. Sőt gyakran megfordult a Csallóköz számos templomában, és hangosítás nélkül olyan tisztán énekelt, hogy a fél község hallotta. Teodóz atya által ismerkedni kezdtem a bencés szerzetesrenddel. Ő olyan egyéniség volt az életemben, aki úgy tanított, hogy észre sem vettem. Gyakran meglátogattam őt győri rendházukban, ahol sokat beszélgettünk. Mindig telefonált, hogy hol lesz Szent László-, Szent István-, Szűzanya-ünnep. Legtöbbször nem tudtam eleget tenni meghívásának, de ahol biztosan találkoztunk, az augusztus 20-a, Csíksomlyó volt. Mosolyogtam, amikor megláttam őt egyetlen bencés szerzetesként a ferencesek között, mondtam neki, te voltál, atya, a kakukktojás. Ő az adakozást, a másikra való odafigyelést tanította, Mária-tiszteletre biztatott, hogy írásaim által evangelizáljak. A mai napig titok, hogyan tudott úgy jelen lenni az életemben, mintha én lennék az egyetlen barátja (a több száz mellett), úgy rám figyelni, hogyha valamiről eszébe jutottam, akkor felhívott, és közölte velem, hogy merre jár. Isten nyugosztalja. A halála utáni első csíksomlyói búcsún rá emlékeztünk a barátaival, a pusztinai csángókkal, hiányzott a humora, az a derű, nyugalom, amelyet árasztott magából. Sok fiatal társának példaképe lehetne, mert ő jézusi szeretetből, emberségből is helytállt.

Mivel meghívott a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány ünnepére, ezáltal megismerkedhettem Orbán Szabolcs testvérrel, a tartományfőnökkel, akivel sok idő nincs a beszélgetésre, mert főleg csak ünnepekkor találkozunk, mégis jólesik a közvetlensége, barátsága, kedvessége. Meghatározó személyiség, buzdító, nevelő prédikációi sokakat megérintenek. Teodóz atya egyszer meghívott bennünket a Paparatásra (Csíksomlyótól pár kilométerre egy tisztásra), ahol ő volt a főcelebráns. Szóltam neki, hogy ne haragudjon, ha nem érkezünk meg, mert valószínűleg nem fogunk odatalálni. Ő viccelődve megjegyezte, hogy akkor el sem kezdem a szentmisét! Odataláltunk a helyiekkel együtt, gyönyörű szentmisében volt részünk. Kovács Attila helyi plébános mellett ott volt Hugó, Loránd, valamint Böjte Mihály testvér.

Mihály testvért már régebbről ismertem írásain és a Mária Rádióban a Ferences félóra című műsoron keresztül, a személyes találkozásra a kegytemplomban került sor. Egyik nyaralásunk alkalmával a családommal ellátogattunk Árkosra, élmény volt számunkra a ferences nővérekkel való találkozás, élménybeszámolóm a gyulafehérvári honlapon olvasható. Guia Hugó és Portik Loránd testvérrel tavaly ismét összefutottunk a kegytemplom előtt, jókedvűen beszélgettünk, és közben népszerűsítettük Loránd testvér könyvét. Hasonló találkozásokból épülünk, támogatjuk egymást imáinkkal. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki Jézussal él, és mellé még kap jézusi lelkületű társakat, akkor a nehézség is könnyebben átvészelhető.

Nagyon jó érzés, amikor mosolyogva sétál felénk Guzrányi Péter testvér, hálás vagyok neki, hogy felrakja az internetre a csíksomlyói kegytemplomból közvetített szentmiséket, segít, hogyha kérek tőle valamit. Tavaly bővült az ismeretségünk, Kolozsváron Albert és Désen Fechetă Jenő atyákkal, Balázs testvérrel. Megismerkedtünk Daczó Lukács atyával, aki nekünk is kedveskedett Mária-énekkel. Lukács testvért Isten éltesse, a kevesek egyike, aki megérte pappá szentelésének 70. évét. A nem egész három nap alatt az ottani ferences testvérekkel sok élményben volt részünk. Szeretem megfigyelni az embereket, hasznos számomra az, hogy kinek milyen a problémamegoldó készsége, hogy viselkedik, amikor késésben van. A ferences testvéreinket megfigyelve vezető pozícióban vannak a türelemben, a hirtelen előálló problémák megoldásában. Désre a Magyar Napok kezdésének időpontjára érkeztünk, nagyon sok szeretetet kaptunk. Maguk közé hívtak bennünket, hogy együtt étkezzünk, nem az étel volt a fontos, hanem az ismerkedés, a beszélgetések, az elfogadás érzése, hogy messziről vagyunk, mégis otthon éreztük magunkat. Balázs testvér addig biztatta a válogatós Kristóf fiamat, hogy szinte szállóigévé vált a „kétszer tegyél”. Részt vehettünk velük rettegi filiájukon búcsúi szentmisén, mert meghívtak. Két dési fiatal lánnyal utaztunk, akik a nyári csíksomlyói ferences ifjúsági találkozóról meséltek nekünk, hogy mennyire jól érezték magukat, és várják a következő találkozást.

Tizenöt éve a Csallóközben misszionál az indiai származású Joseph Vadakkel atya. A Legszentebb Oltáriszentségről elnevezett missziós kongregációból ő indította el az Eucharisztikus Láng imamozgalmat. Vadakkel atya angolul beszél, és tolmácsok segítségével az adott ország nyelvén közvetíti az evangéliumot. Az elmúlt rendszer hitetlenné tette az embereket, sajnálom, hogy a magyar hívek megszokás-hívők lettek, ezért ezekre a lelkigyakorlatokra viszonylag kevesen érkeznek. Természetesen a gonosz is megteszi a magáét, a községben nyárbúcsúztató van vagy más ingyenes lelki nap. Az ő lelki napjait a laikus hívők nem tudják ingyenessé tenni. Azt is sajnálom, hogy nem ismerik fel a paptársai, hogy ő segíteni jön. Amit ő megalapoz, azt hétről hétre táplálni kellene. Viszont az szép, hogy az atya mindig mosolyog, árad a derű a szeméből, éjszakáig nyúló lelki beszélgetéseket tart, és másnap ugyanúgy derűvel áll előttünk. Az evangélium örömhír, örömet nem lehet szomorúan közvetíteni, mert akkor valami baj van a lelkünkben. Akkor még csak a felszínen vagyunk, és nem adtuk át életünket az Úrnak. Vadakkel atya áldást oszt az Oltáriszentséggel, kéri, hogy minél közelebbről beszélgessünk az Úrral. Németországban többezres tömegek gyűlnek össze a lelkigyakorlataira, még a szlovák imaközösségek is több százan vannak, és mégis, a mi kis magyar közösségünket ugyanolyan szeretettel fogadja.

Évekkel ezelőtt nem láttam nagy problémát a hitéletben, de amikor újra és újra falakba ütközöm, amikor ugyanazt látom, hogy nincs áttörés a hitéletünkben, elgondolkozom. Még a nem hívők is szeretetteljesebben viselkednek, mint a templomba járók. Mi a probléma? Nincs lehetőség kifejteni a problémákat, de minden egyes szentmise, ima, lelki nap, lelkigyakorlat életünk részévé kell hogy váljon. Tavaly Dunaszerdahelyen városmisszió volt, verbita szerzetesek – a lengyel származású Marciszkiewicz Tomasz, a felvidéki Juhos Ferenc és az erdélyi Hurgoi Sándor atyák – érkeztek, akik egész héten szolgáltak, hol az iskolások körében, hol a nyugdíjasotthonokban. Egész héten gyóntattak, miséztek és azon szorgoskodtak, hogy közelebb vigyenek bennünket az Úrhoz.

Istennek hála, hogy bár kevesen vannak szerzeteseink, megtörve nem. Az ismerkedés folytatódik, idővel Bíró Antal atyát is megcsodálhattuk szentmiséjében, hallhattunk verseit szavalni és részesülhettünk testvéri ölelésében kedves szentem, Szent Antal ünnepén az Ugron-kápolnában.

Szándékosan hagytam utoljára a sorban Urbán Erik atyát, a csíksomlyói kegyhelyigazgatót, akit nem az első évben szólítottam meg, aztán nem is értettem, miért nem. Azt hiszem, nem volt anya a templomban, aki a szavai hallatán nem sírta el magát. Ahogy ő felajánlott bennünket, anyákat Égi Édesanyánknak, hamar előkerültek a zsebkendők. Elgondolkodtató volt. Sokszor azt érzem, hogy kevés férfi, apa érti meg azt, mit szenvedünk mi, anyák a gyerekekért, és mennyire szeretnénk, hogy ők is jelen legyenek a nevelésükben, mert nélkülük nem találnak rá gyermekeink Isten útjára. Köszönöm, hogy a világháló előnyeit kihasználva jelen lehetünk 900 kilométeres távolság ellenére is a szentmiséken, a lelkiségi programokon.

Hálát adok Istennek, Szűzanyánknak, hogy megismerhettem őket. Még sok-sok szerzetes van, akivel egy-egy szentmisén, lelki napon találkoztam. Jelen vannak a világhálón is írásaikkal, prédikációikkal. Áldja meg őket az Úr, mert Ők a legnehezebb, de legszebb úton járnak.

Mészáros Angelika