A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Egyik olvasónk György Alfréd kamilliánus szerzetestől írt nekünk.

Frédi atya Isten jelenvaló csodája. Ajándék.

Prédikációit hallgatva az ember szíve mocorogni kezd, lelke ujjongásba tör ki, szárnyát újra érzi, és „Isten lelkétől indíttatva” megnyílik a szeretetre. Az ő élete számomra példaértékű: mozgássérültekkel és kórházban fekvő betegekkel foglalkozik. Hittel, hitelesen. Istennel való mély barátsága személyiségén keresztül ragyog. Életét látva elhiszem, hogy „élni jó, szép és érdemes”. Ő az a pap, aki nem tesz különbséget az emberek között aszerint, hogy ki melyik felekezet vagy éppen melyik társadalmi csoport tagja. Épp ellenkezőleg: találkozásai során minden ember szemében fel tudja fedezi Isten életre hívó tekintetét. Nem számít, hogy hány óra van, felkeres minket betegségünk idején, magányunk óráján, szomjúságunk perceiben.

Egyet tudok biztosan: hogy amikor őt hallom beszélni, amikor látom szolgálni, akkor Isten jelen van. És nagyon szeret. Mindannyiunkat. Megtanultam tőle, hogy a lelkünk szavát követve éljünk, döntéseinket Jézus szívével összehangolva hozzuk meg. Hogy mindannyian szentek vagyunk a bennünk lévő jóság megnyilvánulása által. Hogy mélységbe zuhanásunk és csüggedésünk óráin is Isten átölel, engedjük hát érezni.

Krisztus általa mutatta meg a hit csodáját, a hála erejét, a lelkiismeret hatalmát, a megbocsátás nyugalmát, a jóság tisztaságát, a várakozás csöndjét. Általa értettem meg a lemondás veszteségét, a ki nem mondott szavak marcangoló harapását, a gőg vakságát, az önzőség magányát. Azt, hogy mindig a jelenlét mögé nézzek, ezért soha ne elégedjek meg a felületes dolgokkal. Mert minden feltett kérdésben ott a megtartott válasz, az át nem adott érzésben elbújó vágyódás. Hogy ne rutinból nyújtsam másoknak a kezem, hogy ne udvariasságból, hanem őszinte érdeklődésből kérdezzek, hogy azokat lássam meg, akiket mások nem látnak. Hogy ne féljünk ölelni és simogatni, kacagni és imáinkban kérni, lelkesedni és lelkesíteni.

Frédi atya! A töredékét nem tudom leírni annak, amit köszönhetek Neked: köszönöm! Áldjon Isten!