A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük vagy más megszentelt életet élő ismerősük, és mit jelent ő számukra. Korzenszky Richárd tihanyi perjelről sofőrje, Kovács Tibor István írását olvashatjuk.

Szent Benedekben tisztelhetjük a bölcs és kiegyensúlyozott embert, aki szerette a magányt, de közösséget is szervezett, tanított és jótékonykodott. Gondja volt arra, hogy szerzetestestvéreinek legyen idejük a munka mellett olvasásra, a pihenésre. Ora et labora – Imádkozzál és dolgozzál – volt a jelmondata. Benedek a béke és a csend embere volt.

Richárd atya pont ilyen ember, aki követi Szent Benedek példáját.

Korzenszky Richárd 1941-ben született Csornán, gyermekkorát – három testvérével együtt – Kapuváron töltötte, általános iskolába is ott járt. Középiskolai tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte, 1959-ben érettségizett.

Érettségije évében lépett be a bencés rendbe. A szerzetesi egyszerű fogadalmat 1960-ban, az ünnepélyes fogadalmat 1963-ban tette le. A pannonhalmi teológiai tanulmányokat követően 1964-ben szentelték pappá. Egyetemi tanulmányokat folytatott az ELTE bölcsésztudományi karán, 1969-ben magyar és orosz szakos diplomát szerzett.

Egyetemi doktori dolgozatát a XVII. századi magyarországi unitárius énekköltészet témájából írta.

1968-tól a győri bencés gimnáziumban tanított és a diákotthonban volt nevelőtanár.

1973-ban Pannonhalmára helyezték, ott működött gimnáziumi és teológiai tanárként, és egyidejűleg 1979-ig Szennay András főapát úr titkáraként. 1979-től 1989-ig a pannonhalmi gimnázium igazgatója volt.

1989-ben pannonhalmi főmonostori perjellé választották. 1991-ig töltötte be ezt a tisztséget.

A rendszerváltozás idején a Katolikus Egyházat képviselte a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban miniszteri biztosként. 1991-től a Katolikus Iskolák Főhatóságának ügyvezető elnöke volt, 1996-tól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iskolabizottságának elnökhelyettese. Oktatás- és iskolapolitikusként meghatározó szerepe volt a katolikus iskolarendszer újraindulásában.

1994-ben elöljárója Tihanyba helyezte.

Lassan húsz éve már, hogy munkatársa lehetek. Az apátság felújítása és a környező parókiákon elvégzett lelkipásztori munka mellett több száz előadást tartott országszerte és határainkon túl: Felvidéken, Délvidéken valamint Erdélyben.

Sofőrjeként elkísérve, előadásait hallgatva korunk tanító Benedekeként ismertem meg a hivatását szerető szerzetesi paptanárt, aki a katedrát elhagyva, a fiatalabb és idősebb korosztálynak is újra meg újra feltárja Krisztus szeretetét, tanítását.

A kötelességét, a pontosságot, a szülei iránti tiszteletet minden időben szem előtt tartotta. Utazásunk során szombatonként telefonon mindig bejelentkezett édesanyjánál: „Miklós vagyok, csókolom.”

Mint jó pásztor bárányait, személyesen köszönti a vasárnapi szentmise előtt és után a templomtéren a hívőket, ha esik, ha fúj. Egy jó szót, egy mosolyt, egy kézfogást mindig kap az ember.

Memoárjait, imáit, oktatásban szerzett tapasztalatait több könyvben, folyóiratban olvashatjuk.

Vezetésével felújították a templom és kolostor épületét, megépült a Béke Kapuja, a Porta Pacis, valamint vallási, kulturális és közéleti központtá tette a Tihanyi Bencés Apátságot. Vezeti az önállóvá vált perjelséget, szerzetestársaival együtt átvették a tihanyi iskolát.

Szívvel-lélekkel szervezi a közösség életét.

Köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Kovács Tibor István