A megszentelt élet évében „Az én szerzetesem” kampányunkban azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük. Hajas T. Boldizsár, a miskolci jezsuita gimnázium tanulója rendhagyó módon interjúban mutatja be Szász András novíciust.

– Mesélj arról, hogy honnan jöttél! Nem csak a fizikai helyre gondolok. A nevelés, a családod értékei, az életed meghatározó elemei is fontosak.

– Ahonnan én jövök, az egy hagyományos, vallásos falusi környezet, klasszikus családi értékekkel. Annak ellenére, hogy gyermekkoromban a kommunizmusban éltünk, a családunkban természetesnek tekintettük a templomba járást, ugyanúgy, ahogy az imák megtanulása is magától értetődő volt. Versengtünk a ministrálásért, mert aki későn jött, annak nem jutott ruha.

Aztán katolikus középiskolába jártam (a csíkszeredai Segítő Máriába), úgyhogy ott is voltak hittanóráim, közösen misére mentünk. A mindennapokat a hagyományőrző katolikus környezet határozta meg. Én már akkor kacérkodtam a papság gondolatával. Minden ünnepen ott voltunk a templomban, ifjúként keresztutakra mentem a társaimmal, felolvastam a misén.

– Akkor így érthető, hogy jezsuita lettél. Vagy nem volt ilyen egyszerű az út?

– Legalábbis nem volt olyan magától értetődő. A középiskola után elkerültem Marosvásárhelyre, ott végeztem a főiskolát, az egyetemet. Elkezdtem kántorként dolgozni, volt barátnőm, közösséghez tartoztam. Igazából mindenem megvolt (munkám, lakásom), de azt éreztem, hogy valami mégis hiányzik, ennél többre vágyom. Ekkor jöttem el egy hivatástisztázó évre Budapestre.

Ebben az időben együtt laktam más hasonló gondolkodású fiatalokkal. Napközben valamilyen szociális munkát végeztem. Részt vettem lelkigyakorlatokon. Emellett kéthetente beszéltem az elöljárómmal a szándékomról. Nem volt könnyű! Sokat gondolkodtam, vajúdtam. Aztán eszembe jutott, hogy gyermekkoromban mennyire meghatott Gárdonyi Géza Isten rabjai című regénye. Napokig ennek a hangulatában éltem. Volt egy jó papom is gyermekkoromban, aki nagyon hatott rám! És végül megszerettem a szerzetesi létet, rájöttem, hogy közel áll hozzám.

– Leendő szerzetesként milyen céljaid, ambícióid vannak? Mit szeretnél mutatni a világnak jezsuitaként?

– Célom, hogy tartozzak egy közösséghez, jelen esetben a jezsuita rendhez, és mindeközben személyesen is fejlődjek. Fontos, hogy tanuljak! Elsősorban jól imádkozni, de úgy, hogy tudjam ezt tanítani is! Most elkezdek idegen nyelvet, teológiát, filozófiát hallgatni. Vágyam, hogy visszatérjek Erdélybe, mert azt látom, hogy az ottani embereknek nagy szükségük van a vigasztalásra, biztatásra, lelkesítésre. Igazából ez az én fő motivációm: merjem Jézust jobban megismerni, merjem követni, és ezekben teljesen el tudjak mélyülni. És aztán mindezt meg tudjam tanítani az embereknek.

Hajas T. Boldizsár