A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Lukács Miklós, a bazilita harmadrend tagja Szocska Ábelt ajánlja figyelmünkbe.

Szocska Ábel OSBM atya a máriapócsi bazilita szerzetescsalád tagja. Annak a szerzetescsaládnak, melynek szabályzatát a keleti egyház egyik legnagyobb szentje, maga Szent Bazil írta. Egyik írásában az olvasható: nem az a lényeg, hogy az ember hogyan kezdi, hanem hogy hogyan fejezi be keresztény életét. Talán ezért is félő, hogy dicsérő szavakat mondjunk egy életének delén járó embertársunkról, még ha az szerzetes is.

Ábel atya kárpátaljai magyarként kopogtatott a pócsi rendház ajtaján. A fiatalembert Hegedűs Joachim házfőnök atya vette föl, aki ötven évig úgy volt a pócsi rendház főnöke, hogy nem is volt rendháza, mert az pszichiátriai betegek állami szociális otthonaként működött, ahonnét a szerzetesek ki voltak tiltva. A Dudás Bertalan tartományfőnök atya vezette kicsiny közösség szárnyai alatt vált szerzetessé, s közben elvégezte Nyíregyházán a teológiát.

A bazilita harmadrend világi közössége kezdettől fogva nagy szeretettel fogadta és követte szerzetessé válását. Pappá szentelésén már úgy álltunk mellette, mintha a saját gyermekünk lenne. Az a belülről áradó derű és őszinte érzés, mellyel az emberek és saját közössége tagjai felé fordult, egyértelmű tanújele volt annak, hogy szereti az embereket, és meglátja embertársaiban a Krisztus-arcot.

Képmutatás nélkül tud meghallgatni és együtt érezni. Amikor tartományfőnöknek választották, a közösségét jó apaként igyekezett vezetni. Amikor meg kellett volna dorgálni valamelyik rendtagot, azt inkább nem tette, megbocsátó szeretettel és személyes példamutatással igyekezett őt jobb útra terelni. Az új tartományfőnök választását követően nem akadályozta az új vezetőt abban, hogy az meg tudja valósítani saját elképzeléseit, hanem tudott félreállni, és távolról is segíteni a közösség életét. Orosz Atanáz püspök atya kérésére elvállalta az újonnan alapított Miskolci (görögkatolikus) Egyházmegye első helynöki posztját és feladatait, ami által az egész egyházmegye és papsága is megismerhette őt, talán úgy, mint a szívből jövő jóság követét.

Számomra akkor hiteles egy pap vagy szerzetes, ha azt látom, hogy amit mond, aszerint is él. A vele való beszélgetések és életének mindennapjai azt mutatják, hogy ő hiteles ember, aki képmutatás nélkül igyekszik Isten útján járni. Ezt érzik a fiatalok is, akik mindig nagy örömmel veszik körül. Nagy szeretettel és nyitottsággal fordul a cigány emberek felé is, akiknek sajátos furfangos észjárásukat átlátva mutatja meg a szelíd Jézust.

Szentbeszédei nem a veretes teológiai fejtegetések kategóriájába tartoznak, leginkább a Szent Ferenc-i prédikációk rokonai.

Példa erre egy fiatalokhoz szóló prédikációja, amelyben így szólt: „A kevésbé kellemes összetevőkből nagyon finom dolgok állhatnak össze. Mert senki sem enné meg szívesen külön például a fagylalt vagy egy sütemény összetevőit, ám azokat megfelelő arányban és módon összekeverve, elkészítve mint kész édességet szinte mindenki szívesen fogyasztja. Lehet, hogy életünknek is sokszor vannak kellemetlen összetevői, de ha a teljes egészet nézzük, akkor jó dolgok állnak össze belőlük.”

Nekünk, világi embereknek fontos, hogy legyenek olyan példát mutató szerzeteseink, akik jelként állnak előttünk, hogy példájukból erőt meríthessünk. Viszonzásul pedig azt tehetjük, hogy megbecsüljük őket, és imádkozunk értük, hogy mindvégig kitartsanak Krisztus mellett. Ezért imádkozunk rendszeresen a szerzetesi és papi hivatásokért a bazilita harmadrendben.

Fotó: Nava.hu

Dr. Lukács Miklós orvos, a bazilita harmadrend tagja