November 27-én délután Bodor György zugligeti plébános az elsőáldozásra való felkészítés római katolikus gyakorlatáról, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a görögkatolikus gyakorlatról, míg Udvardy György veszprémi érsek a felnőttek szentségek felvételére való felkészítéséről és a szentmise liturgiájába való bevezetésükről tartott előadást. Ezt követően az esztergomi bazilikában Erdő Péter bíboros, prímás főcelebrálásával szentmisét mutattak be, majd késő este csendes szentségimádással, illetve kötetlen beszélgetésekkel zárult az eucharisztikus pasztorális konferencia második napja.

Bodor György zugligeti plébániai gyakorlatukat mutatta be a Magyar Kateketikai Direktórium elvárásainak ismertetése kapcsán. A direktórium hangsúlyozza, hogy a fiatalnak meg kell tudnia különböztetni az Eucharisztiát a közönséges bortól és kenyértől, vágynia kell a szentségi Jézussal való egyesülésre, akarnia kell a szentáldozásban a keresztény közösséggel azonosulni, kell hogy hitismerete legyen, s adja annak is jelét, hogy az elsőáldozás után is részesedni akar a Szent Eucharisztiában. Bodor György elmondta, plébániája területén az iskolai és plébániai hitoktatásban összesen 700 gyermek részesül. Hozzátette, a legnagyobb probléma, hogy az agglomerációból sokan járnak a terület iskoláiba, őket vasárnapi szentmisére, plébániai hitoktatásra – ezáltal a közösség megélésére nagyon nehéz meghívni. Sokszor a szülő nem gyakorolja vallását, hitismerete sincs, nincsenek odahaza jó példák a gyerekek számára, ezáltal az elsőáldozás – melyre náluk a felkészítés két esztendő –, csak egyszeri eseménynek tűnik.

A plébános sorolta a közismert jelenségeket: elvált szülők gyerekei hol itt, hol ott vannak hétvégén, a család nem imádkozik, a templomi viselkedést sem tanulják meg a gyerekek… Bodor György hangsúlyozta, hogy a hitoktatónak, de a plébánosnak is minél jobban meg kell ismernie a családok helyzetét, be kell vonni a szülőket a hitismeretek elmélyítésébe, támogatni kell őket az esetleg elmaradt szentségek felvételében.

A zugligeti plébánián a gyerekek elsőáldozásra való felkészítésében fontos szerepet játszik a bűnbocsánat szentségének hangsúlyozása. Az úgynevezett első gyónás pár hónappal megelőzi az elsőáldozást. Fontosnak tartják, hogy a kisebb csoportokban felkészülők közt vegyesen legyen vallásos és nem vallásos családból származó gyerek is. A szülőket is megpróbálják bevonni a felkészítésbe, hangsúlyozva számukra, hogy a vallásra nevelés elsősorban a családban lehetséges. Ezt segíti a Városmisszió során megismert bécsi példa, melynek szellemében szülő–gyerek találkozókat szerveznek, ösztönzésképp, hogy a családtagok beszélgessenek egymással.

Az előadó szerint fontos lenne meglátogatni a családokat, erre sok esetben azért nem kerül sor, mert a szülők elzárkóznak. Az viszont jó gyakorlattá vált, hogy szentmise keretében bemutatják az elsőáldozásra készülő fiatalokat a plébániai közösségnek, tablót is készítenek róluk, hogy mindenki láthassa őket, s így személyesebben tudjanak értük imádkozni a hívek.

Szocska A. Ábel előadásában az elsőáldoztatásról, illetve a görögkatolikusoknál szokásos kisdedáldoztatásról beszélt. Mint mondta, az 1664-es ungvári unió az egyesülés egyik feltételeként hangsúlyozta, hogy a Görög Egyház rítusa sértetlen marad, azt továbbra is szabadon végezhetik. Ez azért fontos, mert a Görög Egyház ősi rítusában a keresztség, a bérmálás és a Szent Eucharisztia összetartozott. Igaz, napjainkra ezek sok esetben különváltak, s hasonlóan a római katolikusokhoz elsőáldozásra való felkészítést tartanak a fiataloknak a görögkatolikusok is. Ez azonban csak a 20. század elejétől vált gyakorlattá a Görögkatolikus Egyházban, előtte ragaszkodtak a szentségek csecsemőknek való kiszolgáltatásához. Az elmúlt században vált szokássá az elsőáldozás, a keresztút és a szentségimádás is, római katolikus mintára, ezek az ősi görög rítusban nem voltak jelen. A 21. században Kocsis Fülöp érsek-metropolita kezdte az ősi hagyományokat feleleveníteni, a Görögkatolikus Egyház mindennapjainak ismét részévé tenni. Szocska Ábel kiemelte, hogy a görögkatolikusoknál így meg lehet találni az ősi rítust és a római katolikus szokásokat is. Az ősi rítushoz való visszatérés egybehangzik a Szentszék azon kérésével, miszerint a görögkatolikusok fedezzék fel újra hagyományaikat.

A nyíregyházi püspök a keresztelés különböző gyakorlatainak bemutatásával magyarázta a múlt századi változások okát. A keresztelés történhet háromszoros alámerítéssel vagy kancsóból öntve a vizet a keresztelendő fejére. Mint a görögkatolikus főpásztor elmondta, az ortodox egyházaktól való megkülönböztetés miatt vették át és végzik ma is sokfelé a Katolikus Egyházban szokásos módon a keresztség kiszolgáltatását a Görögkatolikus Egyházban. Kocsis Fülöp érsek azonban a szentszéki buzdításokat is figyelembe véve támogatja az ősi rítushoz való visszatérést, így a csecsemőáldoztatást is.

Szocska Ábel arról is szólt, hogy a rítusok felelevenítése néha a parókiák között is problémákkal jár, hiszen vannak olyan görögkatolikus papok, akik megrökönyödnek, ha egy másik közösséghez – ahol gyakorlat a kisdedáldoztatás – tartozó szülő odaviszi a pap elé a csecsemőt áldozni. De arról is szólt a püspök, hogy azoknak a fiataloknak, akik nem csecsemőként, nem egyszerre kapták a keresztséget, a bérmálást és a Szent Eucharisztiát, természetesen fiatalkorukban felkészítés után kell azokat kiszolgáltatni, felkészítve mindenkit a bűnbánat szentségére is.

Udvardy György veszprémi érsek előadása kezdetén hangsúlyozta, hogy a jövő évi kongresszusnak már vannak gyümölcsei, ezek egyik példája maga a konferencia, a megoldások itteni keresése, a jelenlévők elköteleződése.

Az érsek előadásában a beavatási szentségekre való felkészítés folyamatáról, abban pedig az Eucharisztia jelentőségéről, liturgiában való ünnepléséről beszélt. Mint mondta, fontos látni, hogy milyen folyamatok révén jut el valaki a szentségek ünnepléséhez, hiszen a beavató szentségek lényegében Krisztus életébe és tanításába oltanak be – nemcsak közel visznek hozzá, hanem egyesítenek is vele.

Az Eucharisztia a beavatás teljessége. Részesít mindenkit a krisztusi küldetésben is – melyet Jézus a szentségek erejében ránk bíz. Az Eucharisztiában tehát Jézus saját életére nevel, megjelenik benne az Egyház szentsége, Krisztus misztikus teste, az újjáteremtés valósága – hangsúlyozta a veszprémi főpásztor.

Majd arról beszélt, hogy a felnőtteket is fel kell készíteni az Eucharisztia méltó vételére, de fontos az is, hogy mindez ne csak a szentáldozás pillanatára, hanem a szentáldozásból való életre is terjedjen ki. Jézus életének, tanításának csúcsa az Eucharisztia nekünk ajándékozása, de ebben benne látjuk az Úr megtestesülését, tanítását, a szegények iránti elköteleződését, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlását, az Atya akaratának teljesítését, a végsőkig való szeretet megélését. A megtérő embernek ezt kell keresnie, hiszen az utolsó ítéletkor Jézus meg fogja kérdezni: „Ember, hasonultál-e hozzám?” Az Eucharisztiához kapcsolódik a karitatív tevékenység is: Istent kell adni az embereknek, ez közösségi tapasztalatot hoz létre, azt új dimenzióba emeli, hiszen együvé tartozunk. Nem a szimpátia okán, nem föltétlenül az azonos értékrend alapján, hanem mert testvérek vagyunk Krisztusban.

Amikor a felnőttek beavatásáról van szó, amikor őket készíti fel az Egyház a szentségek vételére, akkor sosem olyan emberek jelentkeznek, akik teljesen „fehér lappal” érkeznek, hiszen a világ őket már valamibe beavatta. Éltek valamilyen kultúrában, talán valamilyen vallási hagyományban, keresték az élet értelmét, vannak már közösségi tapasztalataik. Megéltek sikereket, kudarcokat, örömöket, szenvedéseket. Amit hallanak az Eucharisztiáról, azt ennek a közegnek a szűrőjén keresztül tudják majd értelmezni, ami hamis elvárásokat kelthet bennük. El kell érni ezért a felnőtt emberek esetében egy új látásmódot, gondolkodást, a személyes bűnök felismerését – emelte ki Udvardy György. 

Az érsek szerint tehát a beavatási folyamat célja a teljes ember megérintése – hatni kell az értelemre, az érzelemre, az akaratra, a lelki kapcsolatokra, az ezekre való képességekre. Cél az is, hogy az Egyház teljességébe avassunk be: a hitbe, a keresztény közösségbe, azon belül a szolgálatba, a liturgia ünneplésébe, az imaélet kialakulásába, a közösségért vállalt feladatokba, karitatív tevékenységbe, vagyis az osztozásba, a sorsközösség vállalásába. Így válhat végül az Eucharisztia vétele gyógyszerré, útitárssá, a remény erősítőjévé, a megváltás és kiengesztelődés zálogává.

Az előadások után az esztergomi bazilikában a főcelebráns Erdő Péter bíboros abban a miseruhában mutatta be a szentmisét, amely a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készült. Múlt, jelen és jövő kapcsolódott össze, hiszen az oltáron az 1938-as kongresszuson használt, felújított kehelyben változtatta át a bort Krisztus vérévé a főpásztor.

Homíliájában arról beszélt, hogy az elhangzott evangéliumi rész – mely az elpusztult Jeruzsálem és a világ végének perspektívájába állítja a híveket – elgondolkodtat mindenkit az időről. Az idő nem értelmetlen folyamat számunkra, hanem Isten üdvözítő tervének az ideje, folyamat, melynek kezdete és célja van. A cél Krisztus. Figyelmeztet arra is, hogy a történelem útján járó Egyház sokszor – napjainkban is – sokfelé üldöztetésnek van kitéve.

Az Egyház egyetlen egység, Krisztus teste az Eucharisztiával a középpontban. Nem lehet, hogy az egyik tag szenved és az a másiknak ne fájjon. Az üldözések erősítik az összetartozás és a szolidaritás érzését. Ez akkor is igaz, ha olyan keresztényeket ér támadás, akik nincsenek teljes közösségben a Katolikus Egyházzal. A világ sokszor elutasítással, meg nem értéssel fogadja nem csupán a mi hibáinkat, esetleg ügyetlen tanúságtételünket, hanem magának Krisztusnak az örömhírét is. Tehát törekednünk kell, hogy hitelesek legyünk, hogy a világ irányunkban megnyilvánuló ellenállása ne a mi hibánk következménye legyen – hangsúlyozta Erdő Péter. – Ha ennek ellenére ütközünk ellenállásba, akkor tudjuk, hogy Krisztus sorsában részesülünk, ebben is társai vagyunk. Ekkor a Szentlélek nemzedékről nemzedékre találékonnyá tesz minket, hogy megtaláljuk azokat a szavakat, jelképeket és a tanúságtételnek azokat a formáit, amelyek az adott korban hitelesek. Ilyen tanúságtétel az eucharisztikus kongresszus is. Amikor erre készülünk, tudatában kell lennünk, hogy az Eucharisztia bizonyos értelemben provokatív, nehezen érthető jel a világ számára. Igyekeznünk kell tehát, hogy szívvel-lélekkel, hitelesen mutassuk fel Krisztusnak ezt a jelét, hogy eljussunk kortársaink szívéhez.

Fotó: Thaler Tamás

Bókay László/Magyar Kurír