Istenünk, aki nékünk e csodálatos Szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad, kérve kérlelünk, hogy tested és véred szent misztériumát úgy tiszteljük, hogy megváltásod gyümölcsét magunkban szüntelenül tapasztaljuk.

Ezt a könyörgést imádkozzuk öt alkalommal az imaórák liturgiájában a szentmisén, de szentségi áldások során is elhangzik, mépedig a Tantum ergo kezdetű himnuszhoz vagy az O sacrum convivium antifónához kapcsolódóan. A könyörgést Aquinói Szent Tamásnak tulajdonítja a hagyomány, és érdekességként megjegyezzük, hogy noha a szentmise kezdő könyörgései általában az Atyát szólítják meg, ezt a könyörgést az Egyház Jézus Krisztushoz, Isten Fiához intézi. Szent Tamás Lukács evangéliumára és Szent Pál apostol levelére hivatkozik: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19), „Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: »Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.« Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre«” (1Kor 11,23–25). A skolasztikus tudós hangsúlyozza, hogy a szentség az Úr kínszenvedésének emléke (Zsid 10,1–14) mint szentség és mint a szentmise cselekménye; s misztikus táplálék (Péld 9,5; Iz 25,6; Óz 2,24), ami a megváltó kereszthalál kegyelmét közvetíti, amelyet tisztelet illet – ez Szent Ágoston tanítására utal: nemo autem illam carnem manducat, nisi prius adoraverit (márpedig senki sem eszi azt a kenyeret, hacsak előtte nem imádta). En in Ps 98,9 –, és amely életünk részévé kell, hogy váljon a boldog színelátásra. Ennyiben a könyörgés hálaadó jelleget visel a szentmiséért és az Eucharisztia szentségéért, amelyet az Adoro te devote himnuszban így köszönt a költő: Urunk halálának emlékezete, embernek éltet adó eleven kenyér, add lelkemnek belőled élnem, mindenkor ízlelnem édességedet.

Magyar Kurír