A római szertartásrendtől eltérően német hatásra hazánkban is elterjedt a stációs körmenet, amelynek során alapvetően a négy égtáj felé emeltek és emelnek ma is oltárokat. Minden oltárnál elhangzott egy evangéliumi részlet, és a pap áldást adott. A négy égtáj felé meghirdetett evangélium egyrészt az Egyház missziós parancsának megjelenítése, másrészt annak jámbor kifejezése, hogy az Úr szava elűzi a gonosz minden cselvetését. A körmenet az ünnepélyes szentmisét követően a liturgikus reformot megelőzően azzal kezdődött, hogy az egyik konszekrált nagyostyát a pap osztenzóriumba helyezte, majd a miseruhát és a manipulust levetve palástot öltött, az oltár elé állt, mindkét térdére borulva tiszteletadást végzett, majd két tömjénezőbe tömjént szórt, az egyikkel megtömjénezte a kihelyezett Oltáriszentséget, ezután magára öltötte a vélumot, fellépett az oltárhoz, kezébe vette a szentségmutatót, és a nép felé fordulva elindította a körmenetet.

A körmenet himnuszainak elosztása és sorrendje nem sokat változott az évszázadok során, inkább racionalizálásról beszélhetünk. M. Hermesdorff Gradualéja (1863) például a Pange lingua himnuszt az első oltárhoz vezető útra jelöli, a Sacris solemniis himnuszt a második, a Verbum supernum himnuszt a harmadik, míg a Iesu nostra redemptio kezdetű himnuszt a negyedik oltárhoz vezető útra. A templomhoz vezető úton a Iesu dulcis memoria, majd a Te Deum himnuszt énekelték, végül az ötödik szentségi áldást megelőzően a Pange lingua himnusz utolsó két versszakát Tantum ergo kezdettel. Az 1908-as Graduale Romanum, minthogy nincs tekintettel a stációs formára, a Iesu nostra redemptio himnuszt követően az Aeterne Rex altissime és a Te Deum himnuszokat, valamint a Reggeli és az Esti dicséretek evangéliumi kantikumait hozza, majd a Pange lingua himnusz két utolsó versszakát. A II. vatikáni zsinat nyomán kibocsátott Graduale Romanum (legújabb kiadása Graduale Novum, 2018) kiegészítette a himnuszok sorát, beiktatva a 104. zsoltárt Alleluja válasszal.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír