Mily jóság győzött meg, hogy hordozd a mi bűneink, kínos halált szenvedvén, hogy kiragadj minket a halálból! 

A Iesu nostra redemptio kezdetű himnusz második versszakával megnyílik egy nagy kérdéskör, amely a harmadik versszakkal zárul. Amint az első versszakban három szentírási szakasz összekapcsolása adta meg a himnusz teológiai mondanivalójának alapját, a folytatásban egy ó- és egy újszövetségi szakasz világítja meg a mennybemenetel és az Eucharisztia misztériumában rejlő gazdagságot. A bűnök hordozásának témája Izajás próféta Ebed Jahve dalaira fordítja a figyelmünket, hiszen a himnusz szerzője kifejezetten erre a szakaszra utal: „Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta” (Iz 53,4a). A himnuszköltő arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen indítékkal vállalta Jézus a küldetésével járó szenvedést: miért vállalta a szenvedést, amelyet a mi bűneink okoztak? Ilyen értelemben a himnusz szerzőjének figyelme Jézus életáldozatára összpontosul. Ugyanakkor nem lenne teljes ez az értelmezés a Máté evangéliumában található megjegyzés nélkül: „Amikor beesteledett, odahoztak hozzá sok ördögtől megszállottat. Kiűzte szavával a lelkeket, azokat pedig, akik rosszul voltak, meggyógyította, hogy így beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott” (Mt 8,16–17a). Ebben a leírásban Jézus sokkal inkább az üdvösség közvetítőjeként jelenik meg, mint csodás gyógyítóként. Szavának hatalmával Jézus elűzi a betegségeket, de sokkal inkább vonatkozik ez – mégpedig a helyettesítő elégtétel szempontjából – a bűn okozta lelki megbetegedésre. Jézus elűzi és megsemmisíti a bűn okozta lelki sebek fájdalmait, és magát a bűnt. Így jutunk el a himnusz forrásainak kutatásában Szent Péter első levelének soraihoz: „aki a mi bűneinket maga viselte  testében a fán, hogy a bűnöknek meghalva az igazságnak éljünk; az ő sebei által gyógyultatok meg” (1Pt 2,24). A keresztény élet alapjairól elmélkedő levélíró Krisztus követéseként jellemzi a keresztény küldetést. A családi házban szolgálatot teljesítők lelkületének alapja Jézus megalázkodása. Jézus a kereszthalála révén (ApCsel 5,30; Gal 3,13) szerzi meg gyógyulásunkat (Iz 53,6), hogy meghaljunk a bűnnek, és Istennek éljünk: „Mert halála egyszer s mindenkorra való halál volt  a bűnnek; az élete azonban élet az Istennek. Ti is úgy tekintsétek magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Róm 6,10–11). Jézus azért vette magára bűneinket (Jn 1,36b), és azért szenvedett a kereszten, hogy feltámadva bevonjon minket az Atyával való újszerű kapcsolatába (Gal 2,19), amelyben feltárul számunkra, hogy ő az Úr: a szenvedő szolga immáron Úr. A mennybemenetel misztériumának alapjaiban ott találjuk Jézus megváltó szeretetét, amelyet csodál a himnuszköltő, és amely szeretet ott él számunkra az Eucharisztia misztériumában.

Magyar Kurír