Tampu-Ababei József, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye csángó papja, a pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve-főplébánia vezetője. József atya, amikor itthonról hazamegy testvéreihez, szülei sírjához, akkor szülőfalujába, Lujzikalagorba látogat. Az első bákói magyar szentmise után kérdeztük.

– Az 1884-ben létrejött jászvásári (Iaşi) püspökség történetében először fordul elő, hogy az egyházmegye területén rendszeresen – jelenleg havonta – magyar nyelvű miséket tarthatnak. Az első ilyen misére január 27-én, vasárnap került sor Bákóban (Bacău). Ezzel a döntéssel a csángók – húsz-harmincezer csángó magyar él szerte Moldvában – ügye kimozdult a holtpontról, vagy inkább jelképes, mintsem valódi és elégséges megoldásról van szó?

– Igen nagy és értékes változásnak tartom ezt. Ugyanakkor nehéz megmondani, hogy mit is tekintünk holtpontnak. Inkább valaminek a kezdetéről beszélhetünk. Ne feledjük, hogy a jászvásári püspökség létrehozása előtt sem volt ezen a területen magyar nyelvű szentmise. Magyar énekek, imádságok lehettek akkor is, de a liturgia nyelve a latin volt. Ha ezt tekintjük viszonyítási pontnak, akkor az új lehetőséget egy olyan változásként értékelhetjük, amely új fejezetet nyithat a csángó magyar emberek életében.

– Mi volt eddig a gátja a magyar nyelvű misének?

– Eddig azt lehetett tapasztalni, hogy a legtöbben inkább bezárkóztak a maguk világába. Senkinek nem volt bátorsága ahhoz, hogy változtasson a kialakult helyzeten.

– Az enyhüléshez köze lehet-e Ferenc pápa közelgő jászvásári látogatásának?

– Igen, véleményem szerint a pápalátogatás is hatással volt a döntéshozatalra, ám az előzmények sem voltak jelentéktelenek. Mint köztudott, Petru Gherghel jászvásári püspök – egy, Erdő Péter bíboros atyával történt megállapodás alapján – immár tíz éve küld Magyarországra atyákat, akik itt végzik a tanulmányaikat, és részt vesznek a lelkipásztorkodásban is. Úgy tűnik, hogy ennek a kezdeményezésnek most érik be a gyümölcse.

– A csángó magyar közösségnek mit jelent a katolikus identitás, és ezen belül annak magyar nyelvű megélése?

– Sajnos nehezen lehet leírni az ottani miliőt. A magyar nyelv és kultúra markánsan meghatározza az ott élők mindennapjait. Számukra ez nem csupán egy kulturális színfolt; a csángók határozottan úgy érzik, hogy részesei a magyar hagyományoknak. Nem csak arról van szó, hogy szeretnék életben tartani ezeket a sajátosságokat, értékeket, hanem azok valóban szerves részei a mindennapjaiknak. A népviseletet sem csak akkor hordják, amikor ünnepelnek valamit, és a táncaikat sem csak akkor táncolják, amikor elmennek egy fesztiválra. Manapság több helyi plébános is arra buzdítja az ott élőket, hogy a helyi ünnepeken is öltsék fel a népviseletüket. Az odalátogatók esetleg csak a felszínt látják, de az ott élők identitása igen mélyen gyökerezik. A csángók egyébként nem szeretik a skanzenlétet, azt, amikor arra kérik őket, hogy öltözzenek be, vagy beszéljenek úgy, ahogyan a kívülállók elvárják tőlük. 

– Jakubinyi György gyulafehérvári érsek egy 2015-ös, az Erdélyi Naplónak adott interjúban egy kérdésre válaszolva azt nyilatkozta, hogy visszafordíthatatlannak tartja a csángók elrománosodási folyamatát. A mai történelmi helyzetben, a tegnapi szentmise eufóriáján túl tekintve a magyar nyelvoktatás és az esetleges magyar nyelvű misézés már valóban gesztusértékű csupán, és csak lassítani tudja ezt a folyamatot?

– Az  nem vitatott, hogy az asszimilálódási folyamat felgyorsult, és talán nem is visszafordítható már. Nehezen lehet megmondani, hogy mikor kezdődött ez. A magyar misézés lehetősége természetesen lassíthatja az asszimilálódást. A teljes elrománosodáshoz az kell, hogy minden csángó feladja az identitását, de amíg akár csak egy maroknyian is vannak, akiknek számítanak a gyökereik, addig a magyar kultúra is megmarad. Amíg élnek ott olyanok, akik számára ez fontos, addig nem beszélhetünk teljes asszimilálódásról. Az identitás megőrzését lehet kívülről segíteni, támogatni, de az ottaniaknak kell megmaradniuk a maguk kultúrájában.

– Hogyan élték meg a csángók a pápalátogatás bejelentését?

– Ők is örömmel fogadták a hírt, nagy szeretettel és lelkesedéssel készülnek a látogatásra. Lesznek olyanok, akik Jászvásárba, és olyanok is, akik Csíksomlyóra mennek, de ettől függetlenül nagyon várják a Szentatyát.

Fotó: Lambert Attila; MTI

Lejegyezte: Baranyai Béla

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2019. február 3-i számában jelenik meg.