2013 őszén a kolozsvári Verbum Kiadó és a budapesti Szent István Társulat együttműködése jegyében, Bodó Márta, Lázár Csilla és Lövétei Lázár László szerkesztésében új kötet jelent meg Márton Áron püspökről. A Tiszatáj Online számára Bajkó Árpád készített interjút a kötet szerkesztőivel.

A Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát ajánlásával útjára indított kötet konferencia-előadásokat tartalmaz, így valójában a Márton Áron-kutatás során felszínre kerülő legújabb források közreadásának és megszólaltatásának lenyomata.

1939. november 16-án az Egyházmegyei Tanács közgyűlésének megnyitóján Márton Áron a következőket mondotta: A vállainkra nehezedő szerep nagy és felelősségteljes, de úgy becsülnek meg, s az idők mérlegén annyit nyomunk, amennyi értéket önmagunkban, magatartásunkban, feladataink teljesítésében felmutatunk. Innen eredeztethető a kötet címe, és ebben a játékban helyezik az idők mérlegére a püspök tevékenységét, nemcsak jelképes értelemben, hanem a megszülető tanulmánykötet révén kézzelfoghatóan is.

Bajkó Árpád: Egy korábbi levelezésünk során, 2013 novemberében ezt mondtad: „Képzeld, két napja volt a Márton Áron-kötetnek Kézdivásárhelyen a bemutatója, sajnos én nem voltam elég jól, s nem tudtam elmenni, de akkora sikere volt, hogy a városi Vigadó terme zsúfoláson túlig telt, és 140 könyvet vettek meg! Ezek az igazi, és hozzá méltó Márton Áron-i csodák.” Bizonyára azóta további könyvbemutatókon lehettél jelen, és elsősorban arra szeretnék rákérdezni, hogy te szerkesztőként/társszerkesztőként hogyan érzékeled az emberek érdeklődését, nyitottságát egy ilyen eseményen. Mennyire képes egy ilyen témájú kiadvány közösséget formálni, embereket megszólítani, élménnyé válni? Mesélj a saját életét élő kötet vándorútjáról…

Bodó Márta: Objektív okokból – a szokásostól eltérően – a kötet elég kevés bemutatóján voltam jelen, pedig „szívem csücske” az ügy, Márton Áron igaz valójának megismerése. Magam is írtam erről korábban (mármint arról, hogy véleményem, tapasztalatom szerint többen hivatkoznak rá, mint ahányan valódi mélységében-magasságában követnék). Sőt, a kötet kiindulópontjául szolgáló remek csíkszentdomokosi konferencián sem lehettem jelen, igaz, előkészítésében a mediatizálás terén igyekeztem maximálisan részt vállalni.

Éppen ezért is volt számomra öröm és megtiszteltetés, egyfajta elismerés is az, hogy a kötet szerkesztőinek egyike lehettem, az oroszlánrészt vállaló és végző Lázár Csilla és Lövétei Lázár László mellett. A kiadásra előkészítés, majd a terjesztésre ajánlás olyan vetületeit vállaltam, mint a magyarországi katolikus olvasóközönség felé való ismertetése: ebben nagy segítséget jelent a már évek óta meglevő kiváló együttműködés a budapesti Szent István Társulattal, amely a vatikáni, szentszéki könyvkiadás hivatalos magyar képviselője.

B. Á.: Határok közötti mediátorként milyen tapasztalataid vannak: Márton Áron nevének, munkásságának milyen súlya van Magyarországon? Beszélhetünk-e kulturális határokról a recepció ürügyén?

B. M.: Ezen a téren volt néhány érdekes tapasztalatom arról, hogy a magyarországiak közül sokan mennyire nem ismerik erdélyi viszonyainkat és hőseinket, mennyire keveset, felületeset tudnak például Márton Áronról, és minduntalan Mindszentyhez mérik, holott egészen más emberi és egyházfői hozzáállás volt a Márton Ároné. Még a nagy nosztalgiával Erdélyre gondolók körében sem tiszta a kép. Fájdalmas is számomra ezt tapasztalni: hogy bár egy nyelv és egy kultúra részesei vagyunk, néhány alapkérdésben mégsem beszélünk egy nyelvet, hogy bizony a „hely szelleme” és a zsigeri tapasztalatok eltérő volta mássá formál.

Ugyanakkor nagyon nagy elégtétel és öröm a szakmai körökben tapasztalható értő hozzáállás: erre a kötet budapesti, az MTA Kisebbségkutató Intézetében tartott könyvbemutató – amin végre ott lehettem – kiváló példa. Ott értő közönség előtt Stefano Bottoni történész, a kor szakértője, aki ugyan nem erdélyi, de rengeteget kutatta az erdélyi történéseket, olyan beleérzéssel ecsetelte Márton Áron különleges és kiemelkedő alakját, ahogyan nagyon kevesektől hallottam. Számomra ez volt az egyik legnagyobb elégtétel és öröm a kötet kapcsán. De hasonló örömre adott okot a szintén szakmai körökből érkező ujjongás híre, amellyel például lengyel történészek fedezték fel Márton Áront, s csodálkoztak rá egészen kivételes és szinte egyedülálló helytállására, emberi következetességére, nagyságára.

B. Á.: Milyen volt a tanulmánykötet erdélyi fogadtatása?

B. M.: Erdélyben jó fogadtatásra számítottam, hiszen itt azért sokan ismerik, és tisztában is vannak életútja, életpéldája egy-egy mozzanatával, alakja kivételes voltával, és kellően büszkék is rá, nem is szólva arról, hogy papjaink körében (és nem csak ott) sokan vannak, akik ismerték, emlékeznek rá. A kötet tehát gazdasági, eladási szempontból is sikeres, újranyomásra is szükség volt, de mindezt már a 2013. februári Keresztény Szó különszámának példátlan sikere előlegezte: akkor a szokásos példányszám hatszorosára volt igény. Bármennyire fontos is a gazdaságosság (ma mintha az egész világ ekörül a bűvszó körül forogna), engem a valódi érdeklődés, lelkesedés nyűgözött le: az embereket érdekli, mi minden derült ki a CNSAS iratainak tanulmányozása nyomán püspökünkről és a katolikus egyház működéséről azokban az időkben. A kötet tanulmányai egyébként számomra is lenyűgöző olvasmányt jelentettek, olykor a korrektúrázásra alig tudtam figyelni, mert magával ragadott a tanulmányokban fellelhető információgazdagság.

B. Á.: A Keresztény Szó kulturális havilap főszerkesztőjeként és az erdélyi egyházi kiadványok mentoraként, újságíróként hogyan illesztenéd be a Márton Áront az idők mérlegére állító kötetet a róla szóló eddigi, főként egyházi kezdeményezésű kiadványok sorába?

B. M.: A különféle perspektívákból, sajátos kutatói narratívumokból összeálló tanulmánykötet szerintem azt bizonyítja, hogy Márton Áron milyen komoly egyéniség volt. Nem csak azért, mert pap, püspök volt, hanem mert valóban emberkatedrális volt, szellemileg és egyéniségben és képességben és tudásban. Nem csak jámborkodásra sarkall, hanem kisebbségpolitikusként, kultúraszervezőként akkora, hogy szétfeszít minden korlátot, és tisztelik, felfedezik, nem tudják megkerülni az esetleg nem katolikus, nem katolikus-barát, nem hívő, csak a szakma szentségét tisztelő emberek sem. És én mint a kiadó szakmai vezetője ezért is örültem, hogy a katolikus egyház kiadója adja ki. S hogy a kötet annyira a tudományos kutatás új eredményeit hozza. Ezt érzékeltem a budapesti bemutatón, ahol a Kisebbségkutató Intézet volt a házigazda, és hasonló megfontolásokból vállalta ezt a szerepet.

B. Á.: Honnan jött az ötlet, hogy egy román nyelvű kiadást is elkészítsetek?

B. M.: A Keresztény Szó 2013. februári Márton Áronról szóló számába több olyan kézirat is érkezett, amely eredetileg román nyelvű volt, román anyagot dolgozott fel. Ezekből jött az ötlet (részben az enyém volt, meg onnan is nőtt ki, hogy vegyes vidéken pasztorációban dolgozó papok jelezték: híveiknek szívesen bemutatnák Márton Áront. Ezt megtárgyaltam a posztulátorral, Kovács Gergellyel, és aztán ketten elhatároztuk, hogy ezt érdemes megcsinálni és fontos is, és a rendelések nyomán Gergely vállalta az anyagi befektetést, míg az visszatérül).

Régi tapasztalatom, hogy a román katolikus sajtóban dolgozók rólunk semmit sem tudnak, munkánkról, teljesítményünkről, és azért is, mert mi nem mutatjuk be magunkat. Ez is motivált. És ott voltak a jó anyagok, interjúk, szövegek. Az írások egy részéről lemondtunk és mást kerestünk helyettük, például a román nyelvű nézőknek készült Márton Áron-filmről írtunk, megszólaltattunk román katolikus papot, aki Márton Áronhoz fűződő emlékeiről vallott. Kovács Gergely talált fordítókat egy-két szövegnek, Rómában tanuló kispapok személyében, egyes szövegeket maguk a szerzők fordítottak le. Betettünk egy kis egyházmegye-történetet is, hogy a kontextus jól kirajzolódjék. Egy kis füzetméretű könyvecske állt össze, nagyon szép és jó minőségű lett, és azóta is van még néhány példány, amit alkalmas időben ajándékozni tudunk érdeklődő román embereknek.

Azt hiszem, úgy állt össze a kötet, hogy belőle kellően ki tudják hámozni Márton Áron számukra is fontos gesztusait, nemzetek fölöttiségét (ami nem zárta ki elkötelezett magyarságát, de valahogy az igazi katolikus, egyetemes, krisztusi gondolkodás és élet jele), a mindenféle kisebbségi helyzetre való érzékenységét, aminek fontos próbája, hogy akkor is érvényesítendő, ha éppen én vagyok a többségi.

B. Á.: Márta ezt írta egy korábbi levelében: „az oroszlánrészt vállaló és végző Lázár Csilla és Lövétei Lázár László…”. Legelső kérdésemmel arra szeretnék választ találni, hogy számotokra mit jelentett, hogyan kezdődött a Márton Áron szellemi hagyatékával való találkozás? Honnan eredeztethető az az elkötelezettség, amellyel a témához közelítettetek? Az idők mérlegén tanulmánykötet gyökereire, a megszervezett konferencia hátterére, előzményeire, a szakmaiságnak helyet adó Márton Áron Múzeum létrejöttére szeretnék rákérdezni.

Lázár Csilla: A konferenciakötet keletkezéstörténete a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum létrehozásától számítandó. 2008 táján nővéremmel, Boros Melindával kezdtünk azon gondolkodni, hogy Márton Áron hagyatékát kicsit „bátrabban” is felvállalhatná a szülőfalu, és az itt elhelyezett köztéri szobron, iskolai névadáson túl jó lenne, ha aktívan is részt vennénk a püspök életpéldájának, tanításának népszerűsítésében.

Mivel úgy láttuk, hogy másokban is megfogalmazódott ennek igénye, első lépésként egy életrajzi kiállítás tervezésébe fogtunk. A nővérem (aki bár régóta New Yorkban él, még mindig ízig-vérig domokosi) feladata volt a grafikai szerkesztés, képkidolgozás, enyém pedig az anyaggyűjtés és a szövegek válogatása, szerkesztése. A Gondviselés folytán 2009 őszére megfelelő helyszínt is találtunk: egy új iskolaszárny megépítésével üresen maradt az egyházi iskolaépület két, összesen 120 négyzetméternyi terme. Ezekben a termekben, valamint az épület alatt található pincerészben jött létre végül a kiállítás, amelyet példaadó módon támogatott nemcsak a helyi közösség (plébánia, önkormányzat, közbirtokosság), de számos romániai és magyarországi köz- és magánalapítvány is.

A 2010. októberi megnyitó után évente 3–4000 személy látogatja a múzeumot, újra bebizonyítva, hogy Márton Áron püspök nemcsak életében, de halála után is nagy tiszteletnek örvend Erdély-szerte, és az ő történelmi szerepe és lelkivezetői nagysága iránt töretlen az érdeklődés nemcsak az idősebb korosztály, de a fiatalok körében is.

A múzeum létrehozása kapcsán számos történésszel, társadalomkutatóval kerültünk kapcsolatba, akik a huszadik századi kutatásaik kapcsán Márton Áron püspök megkerülhetetlen személyével, szerepével is foglalkoztak. Őket hívtuk össze 2012 nyarán Csíkszentdomokosra az első Márton Áron-konferenciára, hogy beszámoljanak kutatásaikról, hiszen – bár korábban mindannyian közöltek már e témában, különféle szakkiadványokban – a szélesebb közönséghez nemigen jutottak el ezek a rendkívül érdekes és Márton Áron szerepét sok oldalról megvilágító kutatások. Ezen előadások szerkesztett változatát tartalmazza Az idők mérlegén című kötet, amelynek szerkesztésében – mint amúgy a „Márton Áron-projekt” kapcsán folyamatosan – szakmai segítséget nyújtott férjem, Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője.

B. Á.: Mindezek alapján számomra egyértelmű: munkálkodásotok biztató jele annak, hogy az 1988. december 30-án kiadott Christifideles Laici kezdetű, II. János Pál pápa szinódus utáni apostoli buzdítása a világi hívőknek az Egyházban és a világban betöltött hivatásáról és küldetéséről a Gyulafehérvári Egyházmegyében nem csak a szép gondolatok szintjén, hanem jelen esetben a Márton Áron Múzeum létrehozását, a tanulmánykötet megjelenését szorgalmazó apostolkodásban is megvalósul. De a kötet megjelenésével újabb fordulópontok következtek, és Márton Áron szellemi hagyatékának népszerűsítése látványosan átlépi a szülőfalu határait, a múzeum nyújtotta kereteket: a kötet többszöri bemutatásán kívül Márton Áronról szóló előadások megtartását, különböző programok megszervezését vállalod Erdély-szerte és Magyarországon, a 2013-as Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (Erdélyi Rió) keretében műhelymunkát vezetsz Márton Áronról, a Magyar Holokauszt Emlékév keretében a Márton Áron Múzeum igazgatójaként megnyitod a Márton Áron, a Népek Igaza gyulafehérvári időszakos kiállítást. Férjed, Lövétei Lázár László a Székelyföld főszerkesztőjeként ezzel párhuzamosan ismerteti a Székely Könyvtár sorozat 18. darabjaként megjelent válogatáskötetet, amely betekintést nyújt Márton Áron írásos hagyatékába.

Mesélj arról, hogy tanári hivatásodon, majd múzeumszervezői tevékenységeden túl mi jelenti számodra azt a kapaszkodót – nevezzük bátorságnak –, amelynek segítségével ebben a környezetben otthonosan mozogsz? Mi adja azt a lendületet, hogy aktívan részt vegyél ebben a – leegyszerűsítve világi/egyházi – dialógusban, és mennyire nehéz feladat a megfelelő hangnem megtalálása a Márton Áronról való beszélésben? Szerkesztőként hogyan tapasztaltad, milyen mértékben szelídíthető meg a szűkebb történészi, egyháztörténeti kontextusban használt szaknyelv, hogy megszólíthassa a laikus olvasóközönséget is?

L. Cs.: Ha Márton Áron püspök életpéldájának, tanításának népszerűsítésére kérnek, mindig nagy örömmel és igyekezettel próbálok eleget tenni a felkérésnek. Egyrészt mert igen hálás feladat (ugyanis ritkán találkozom olyan emberekkel, akiket egyáltalán nem érint meg, akiket teljesen hidegen hagy Márton Áron élete, egyénisége, történelmi szerepvállalása), másrészt könnyebb feladat, mint első látásra tűnik, hiszen – ahogyan te fogalmaztál – kapaszkodónak ott van a sok kiváló történész, akiknek munkái „szabadon felhasználhatók” ebben a népszerűsítő-ismertető munkában. Én tehát csak mint mediátor próbálok közvetíteni a kiváló történészi munkák, látványos kutatási eredmények és a (többségében laikus, ám Márton Áron életére, munkásságára kíváncsi, a korszak iránt érdeklődő) közönség között. A könyvbemutatók, filmbemutatók, workshopok, múzeumi tárlatvezetések alkalmával rendszerint azt tapasztaljuk, hogy a nagy szakmai tekintélynek örvendő, ám viszonylag szűk közönséghez eljutó szaklapokban megjelent publikációk nagyon is érdeklik a szélesebb nyilvánosságot, és hogy a közelmúlt történéseinek feltárása, értelmezése korántsem csak a szűk szakmai elitet foglalkoztatja. Ugyanakkor ez a fajta mediálás reményeink szerint újabb történészi munkáknak is ösztönzője lehet.

Példaként említhetem, hogy az első világháború századik évfordulójához közeledve nem történészi körökből vetődött fel a kérdés, hogy Márton Áron első világháborús története vajon pontosítható, tényszerűsíthető lenne-e hadtörténeti levéltári adatok segítségével. Hála az ezúttal is készséges történészeknek, kutatóknak, hamarosan kiderült, hogy léteznek Márton Áron nevét viselő első világháborús dokumentumok a bécsi és budapesti levéltárakban, és Kiss Gábor hadtörténész összefoglaló tanulmánya már meg is jelent a Székelyföld folyóirat idei júliusi számában.

Ezek az eredmények, valamint a Márton Áron-ügy kapcsán lépten-nyomon tapasztalható konszenzus és összefogás bátorít bennünket (Lövétei Lázár László nevében is beszélek), hogy laikusként, ráadásul „céhen kívüliként” is folytassuk Márton Áron püspök ismertetését a katolikus egyház intézményein, valamint a gyulafehérvári főegyházmegye határain belül és kívül egyaránt.

Magyar Kurír