Két egyházmegyéből is, a székesfehérváriból és a pécsiből legalább ötszázan zarándokoltak október 13-án a Sárbogárd közelében fekvő Alsószentivánra. A Fatimai Szűzanya-szobrot őrző kegyhelyet jövőre méltóbb állapotba hozzák – jelentette be Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A felújítást a fatimai jelenések százéves évfordulójára tervezett zarándoklatok indokolják.

A mostani alkalomra, az év záró, hatodik fatimai búcsújára kifejezetten a nagyszülőket invitálta Spányi Antal. Azért a gyerekek és az unokák korosztálya is képviseltette magát a Fejér megye déli határához közeli zarándokhelyen, és a püspök, valamint a tanúságot tevő Tóth Tamás esperes is a generációk összetartozására helyezte a hangsúlyt.

Tóth Tamás maga is a nagymamájával érkezett, akitől sokat hallott a régi, háború előtti búcsújárásokról, amikor még gyalog zarándokoltak Nagykarácsonyból Alsószentivánra, visszafelé pedig sokan már mezítláb mentek, mert annyira feltörte a lábukat a cipő. „De jó lenne, ha a fiam, menyem, unokám misére járna!” – sóhajtják gyakran az idősek. Érthető, hogy erre vágynak, mégis hiba lehet, ha ezt indulatosan számon kérik az ifjabb családtagokon. Jobb elfogadással, szeretettel, szabadságukat tiszteletben tartva viszonyulniuk hozzájuk, és az erőszakos fellépéstől tartózkodniuk – tanácsolta a székesfehérvári Prohászka-templom plébánosa. Így tett annak idején a nagymamája is, amikor ő gyerekként inkább az akkor népszerű sorozatot, a Sandokant nézte a tévében ahelyett, hogy misére ment volna. A nagyi nem próbált rá nyomást gyakorolni, hanem elfogadta úgy, ahogy volt. Nem szabott feltételt a szeretetének, és ő mindmáig hálás ezért neki. Abban, hogy végül pap lett, fontos szerepe volt a nagymamájának ezzel együtt is, sőt talán emiatt még inkább.

Máriát mindig fiatalnak ábrázolják, pedig ő is megöregedett, és bizonyára megismerte az időskor fájdalmait, betegségeit is. Tanuljuk meg tőle azt, hogy nem szabad irigykednünk a fiatalabbakra, egészségesebbekre, hanem úgy helyes és lelki nyugalmat adó, ha a szenvedéseinket felajánljuk értük – buzdított Tóth Tamás.

Prédikációjában Spányi Antal püspök is kitért az időskor gondjaira, de hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy lássuk: az élet minden szakaszának megvannak a maga értékei, szépségei, kegyelmei, amelyekért tudnunk kellene hálát adni. Az idősek több tiszteletet, megbecsülést érdemelnének, ám a világ nem sokat törődik velük, és kevesebb figyelmet kapnak, mint megérdemelnék. Sokszor még a családjuk sem bánik velük méltóan, és az élet peremére szorulnak. Ezek azonban nem az Isten gondolatai róluk. A Szentírásban csodálatos idősekkel találkozunk: például Annával és Simeonnal, akiket Jézus bemutatása kapcsán ismerünk meg. De Mária szüleire is gondolhatunk, hiszen az ő igenjéhez, készséges, Istenre hagyatkozó lelkületéhez rájuk, az ő nevelésükre, imáikra is szükség volt.

Az időskor sok szenvedéssel jár: az ember elkopik, és csökken az ereje. Több viszont az ideje, így több juthat az imára, a fiatalabbakért való könyörgésre is – mutatott rá a püspök. – Az idősek imádkozhatnak azokért, akik maguk nem imádkoznak, vagy nem eleget. Részben talán azért, mert lekötik őket a napi küzdelmek. Az idős emberek lelke is lángolhat a szeretettől, és lehetnek az isteni áldás közvetítői az övéik számára. Soha nem kell tehát feleslegesnek vagy a náluk fiatalabbaknál kevésbé fontosnak érezniük magukat.

A mise után két gyerek elmondta Sík Sándor A legszebb művészet című versét, amely a derűs öregkor kulcsát az Istenre hagyatkozásban találja meg, majd a püspök megáldotta a jelen levő időseket, nagyszülőket.

Fotó: Merényi Zita

Kiss Péter/Magyar Kurír