Február 17-én, nyolcvan évesen halt meg Párizsban Meca Zuazu domonkos rendi szerzetes, a hajléktalanok barátja. Alakja Pierre abbéhoz hasonlóan jól ismert volt a franciák körében – az olasz Avvenire és a L’Osservatore Romano is megemlékezett róla.

 

Neve Franciaországban elválaszthatatlanul kötődik a Társak az éjszakában nevű szervezethez és a Moquette központhoz, amely Párizsban a latin negyedben 1992 óta vendégül látja esténként a hajléktalanokat. Nem pénzt és ruhát adnak nekik itt, hanem egy helyet, a találkozás, beszélgetés terét. Olyan ez, mint egy falu főtere, ahol mindenkit érdekel, mi van a másikkal. Olyan hely, ahol nem azt nézik, hogy nincstelen vagy, hanem bejöhetsz csak úgy: mert nyitva van, mert kint hideg van, mert beszélgetni szeretnél, mert itt vannak a barátaid, mert egy jó előadás van éppen…

Az igazság koldusa – így emlegették Meca atyát, aki az utcán élők társa lett, a párizsi éjszakák lakója. „Igaz, mindennek látszom, csak domonkos szerzetesnek nem. De én tudom, milyen vagyok és tudom, hogy igazi domonkos vagyok: vagyis szemlélődő ember, aki igyekszik Isten tekintetével nézni saját magára és másokra. Meglátni azt, ami jó és szép a másikban, és elmondani neki. Ez a szemlélődés lényege, és domonkos szerzetesként életem lényege” – vallotta magáról.


A spanyolországi Pamplonában született, baszk származású volt. Huszonegy évesen lépett be a domonkos rendbe. Fiatalon dolgozott szociális munkásként a Pierre abbé kezdeményezésére létesült Cloître nevű befogadó központban. A szegények között megismerte az igazi nyomort. Elhatározta, hogy igyekszik emberibbé tenni városában a társas kapcsolatokat, ebből az álomból született a La Moquette, vagyis az a hely, ahol a hajléktalanok nemcsak melegedhetnek, hanem beszélgetnek, konferenciákon, könyvbemutatókon vesznek részt, együtt ünnepelnek.

„Isten mindenkit szeret, mert mindenkiben lát valami szépet. Én azokban próbálom meglátni a szépet, akiket az alkohol, a kábítószer, az élet kudarcai megtörtek” – mondta.

Hivatásáról pedig így nyilatkozott: „Nem tudom pontosan, mit jelent az, hogy hivatása van az embernek. De azt tudom, hogy mindig is arra vágytam, hogy misszionárius legyek. Kalandokról, hódításokról álmodtam, hogy majd ezek megszabadítanak gyerekkorom rossz emlékeitől, de aztán felfedeztem a szegények világát és attól kezdve őket akartam szolgálni.”

Fotó: Avvenire.it

Magyar Kurír
(tzs)