Szent Mónika - a kitartó ima példaképe

Az életnek nagy ajándéka, ha valaki egy jó barátra, megértő szívre, segítő testvérre talál, akivel megoszthat, megbeszélhet mindent. Mennyivel több az, ha problémáinkat a hatalmas, teremtő Istennel, a mi mennyei Atyánkkal beszélhetjük meg. Irántunk tanúsított szeretetét, a legtökéletesebb földi atyaság is csak sejtetni engedi. Milyen nagyszerű, hogy az imádság által kapcsolatba léphetünk vele, mindent megbeszélhetünk vele.
A mai vasárnap szentírási részeinek központi gondolata, éppen az imádság körül forog. Az első olvasmányában Ábrahám közbenjáró imájáról hallhattunk, amelyet a Teremtés könyvéből (18,20-32) vettünk. Megható Ábrahám emberszeretete és Istenbe vetett bizalma, amint szinte alkudozik Istennel, hogy legyen könyörülettel honfitársai iránt. Ábrahámhoz hasonlóan imádságainkban mi is lehetünk rászoruló embertársaink szószólói, ügyvédjei Isten előtt. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten igazságos és a legkisebb jót is számon tartja, s megjutalmazza. Sőt, az igazak közbenjárására megmutatja irgalmát a bűnösök iránt is.„Olyan kereszténységre van szükség, amely mindenekelőtt az imádság művészetében tűnik ki” – írta Szent II. János Pál pápa, „Az új évezred kezdetén” című apostoli levelében. Az imádság művészetét az Úr Jézus ajkáról kell elsajátítanunk, miként az első tanítványok tették, mert Ő kétségtelenül az imádság művésze volt.
Szent Lukács evangéliumát végigolvasva azt látjuk, hogy Jézus nagyon gyakran imádkozik: az úgynevezett szürkehétköznapok közepette, de életének fontosabb döntései előtt is, sokszor éjszakába menően. Imádkozik megkeresztelkedésénél (3,21), az apostolok kiválasztásánál (6,12), színeváltozásnál (9,28-29), a Getsemáne-kertben, kereszthalálának előestéjén (22,41). A tanítványokra ez igen mély benyomással volt, mert egyszer, amikor befejezte imádságát, egyikük a következő kéréssel fordult hozzá: „Uram, taníts meg minket imádkozni!” Ő a Miatyánk szavaival válaszolt, úgy, ahogy az lelke legmélyéből jött.
A Miatyánk a legkedvesebb imánk, minden ima ősmintája, mert maga Jézus tanította meg rá Apostolait. Ezért is nevezzük szívesen az „Úr imájának”. Fontoljuk meg azt a tényt, hogy az egyetlen dolog, amit az Apostolok Jézustól kértek, az volt, hogy tanítsa meg őket imádkozni. Érdekes, hogy az Apostolok nem arra kérték Jézust, hogy tanítsa meg őket, hogyan kell csodákat művelni, ördögöket űzni, vagy betegeket gyógyítani. Még azt sem kérték, hogy készítse fel őket arra, hogy mit tanítsanak az embereknek. De nem is új imaformákat kértek Jézustól, hiszen hithű zsidók lévén, sok imát tudtak fejből, hanem azt kérték, hogy tanítsa meg őket úgy imádkozni, ahogyan ő imádkozott, hogy ezáltal közelebb kerüljenek Istenhez és Isten közelebb kerüljön hozzájuk, hogy személyes, élő kapcsolat legyen köztük és Isten között.
Az ima Istenhez való odafordulást jelent, aminek következtében lemondunk arról, hogy a magunk erejéből valósítsuk meg életünk teljességét. Mindez bennfoglaltatik a Miatyánkban, amely azzal kezdődik, hogy elismerjük Isten irántunk való szeretetét és ezzel a saját akaratunktól átvezet Isten akaratára. A Miatyánk lényeges újdonsága ez az új Istenkép: Isten nem áldozatokat követelő, bosszúálló Isten, hanem jóságos Atya, aki gondoskodik gyermekeiről.
Testvéreim, a nehézség nem a Miatyánk megtanulásában áll, hanem az imádsághoz szükséges belső hozzáállásban, figyelemben. - Lovagló szerzetesnek, mondja a földműves: könnyű a szerzetesnek, mert csak imádkozgat és lovagolgat… Neked adom a lovam, ha elmondod figyelmesen a miatyánkot… A földműves hozzá kezd a miatyánk mondásához, s majd amikor azt mondja, hogy mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma, akkor ezt kérdezi a szerzetestől: a kantárt is nekem adod …
Testvéreim, nem elég az imádságot rutinosan elmondani, „letudni”, ledarálni, hanem azt „művészi” fokon kell végezni.Mit jelent ez a művészi fok? Odafigyelést arra, amit mondunk, átéltséget, személyes, élő kapcsolatot a háromszemélyű Egy Istennel.Mi szükséges egy előadóművész vagy képzőművész produkciójához? Nagyfokú belső átéltség. Ha nincs meg ez a belső átéltség, akkor előadása vagy alkotása legfeljebb egy mesterségbeli tudásról fog árulkodni, de semmiképpen sem művészi lélekről. Egy igazi művészi alkotás azért tud hatni, mert lélektől lélekig vezet: az alkotó lelke találkozik a befogadó ember lelkével. A műalkotás vagy zenemű csak közvetítő eszköz a zenét megszólaltató és a zenét hallgató között.Valami hasonló szerepe van az imádságnak is. Az átélt – a művészi fokon végzett ima – alkalmas arra, hogy lelki találkozást teremtsen Istennel és embertársainkkal. Az imádság olyan, mint a kinyújtott kéz: egyik kezünkkel Istent ragadjuk meg, másik kezünkkel elérünk embertársainkhoz.Jézus imája – a Miatyánk – művészi ima, mert kétirányú: eléri a mennyei Atyát és az embertársat egyaránt. Jézus művésze volt az imádkozásnak, és ez az átélt ima ragadta meg tanítványainak a figyelmét is.
Az átélt ima iránti igény azonban nem csak az egykori tanítványokban fogalmazódott meg, hanem a mai emberekben is. A mai szekularizált, elvilágiasodott és az Istentől elidegenedett kultúrában, mintha egyre többen lennének, akik lelki megújulásra vágynak. A különféle lelkiségi mozgalmakra jellemző az imádság iránti megújult szükséglet. Ez az idők jele. Szent II. János Pál pápa előbb említett dokumentumában írja, hogy „keresztény közösségeinknek az ima hiteles ’iskoláivá’ kell válniuk.” (33).Ennek kapcsán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a személyesen, közösségileg és a családban végzett imáinkat, a szentatya szavaival élve, az ima iskolájának lehetne tekinteni? Vajon az, ahogyan imádkozunk, másokban – gyerekeinkben, unokáinkban, házastársunkban – is fölébreszti a vágyat ahhoz, hogy ők is imádkozni akarjanak, vagy inkább elmegy a kedvük az imától? Nagy kérdés ez mindannyiunk számára és kinek-kinek személyesen kell megválaszolnia. 
Ha templomi-községeinket az imádság iskolájának tekintjük, akkor a Tanító nem lehet más, mint Jézus; az imádság modellje, mintája pedig a Miatyánk. Hogy mire tanít minket Jézus a Miatyánkban, azt Szent Ciprián, az ókori Karthágó vértanú püspöke egy nagyon szép értekezésében fejti ki: Jézus „semmiképpen sem akarta, hogy elszigetelt, másoktól elkülönült legyen az imádságunk. Nem akarta, hogy amikor imádkozunk, csak önmagunkért imádkozzunk…, hanem azt akarta, hogy minden egyes ember mindenkiért imádkozzék.” Ezért az Ő imája nem így kezdődik, hogy: Atyám, aki a mennyekben vagy…, hanem többes számban: Mi Atyánk… Tudjuk, hogy az apostolok és a tanítványok így is imádkoztak Urunk mennybemenetele után: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával együtt”(ApCsel 1,14). Állhatatosan, egy szívvel-lélekkel imádkoztak, és így nyilvánvalóvá tették, hogy Isten az ő örök otthonába csak azokat engedi be, akik tudnak másokkal együtt, egy szívvel-lélekkel imádkozni.
A mai evangéliumi szakasz második része a kérő imával foglalkozik. Az imént felolvasott evangéliumi példabeszéd megfelelő értelmezéséhez mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk, hogy a kérő és a megismételt imádságra mindig az embernek van szüksége, és nem az Istennek. Nem azért kell kérnünk Istentől, mert ő nem tudja, hogy mire van szükségünk; és kéréseinket nem azért kell újra és újra megfogalmaznunk, hogy a kérő emberek tömegében valahogyan feltűnjünk a Mindenható Isten előtt.A jó szülő tisztában van azzal, hogy gyermekének mire van szüksége. Mégis arra tanítja őt, hogy kérjen. Mert azt akarja, hogy gyermeke érett személyiséggé váljék. Adott esetben megismételteti a kéréseket, hogy gyermeke tisztába jöjjön az értékek rendjével, és csak olyasmit kérjen, ami valóban fontos fejlődéséhez.Isten a jó szülőhöz hasonlóan bánik velünk. Azt akarja, hogy erősödjék bizalmunk, s hogy rádöbbenjünk, életünknek csak Vele együtt van értelme. Arra buzdít, hogy ismételjük meg, fogalmazzuk át kéréseinket, hogy ez által megismerjük a helyes értékrendet, és csak olyasmiért fohászkodjunk, ami valóban fontos számunkra és embertársaink számára az örök üdvösség szempontjából. Arra tanít, hogy elsősorban ne evilági csecsebecséket, hanem magát a Szentlelket kérjük. Hogy is fogalmaz Jézus a mai evangéliumi szakaszban: „mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle”.
Fontoljuk meg Isten szándékát, óvakodjunk a rutinos, ledarált, elhadart imádkozástól. De szakítsunk időt naponta az őszinte, bensőséges, szível lélekkel átélt imádságra és törekedjünk azt „művészi” fokon gyakorolni, olyannyira, hogy az vonzóvá váljon mások számára is. Ne feledjük, a mély, bensőséges ima olyan, mint a kinyújtott kéz: elér Istenhez és embertársainkhoz egyaránt.
Ezzel kapcsolatban a Szent Atya, Ferenc pápa mesélt el egy Argentínában történt esetet: egy 7 éves kislány megbetegedett és az orvosok szerint közvetlen életveszélyben volt, mindössze néhány órára becsülték életét. A kislány édesapja, egy villanyszerelő, a hit embere volt. Teljesen eszét vesztette a hír hallatán. Azonnal autóbuszra szállt és elment a 70 km-re lévő Lujan híres Mária kegyhelyére. Este 9 óra után érkezett oda, amikor már minden zárva volt. Ő azonban elkezdett imádkozni a Szűzanyához, kezével belekapaszkodva a szentély vaskerítésébe. Így imádkozott és sírt egész éjszaka.Küzdött Istennel, hogy meggyógyuljon kislánya. Reggel 6 órakor felszállt a buszra és körülbelül 9 órára a kórházba ért. Ott találta síró feleségét, így a legrosszabbra gondolt. „Mi történt? Nem értem, mi történt?” – kérdezte az asszonyt. „Nem tudom, jöttek az orvosok és azt mondták, hogy elmúlt a láz, jól lélegzik és nincs semmi baja! Még két napig itt tartják, de nem értik, hogy mi történt” – mondta az édesanya.
Legyünk állhatatosak az imában, mint Ábrahám, aki küzdött az Úrral, hogy megmentse a várost, mint Mózes, aki égre emelt kezekkel imádkozott az Úrhoz, mint az imént említett édesapa, aki a Szűzanya segítségét kérve egy éjszakán át imádkozott kislányáért, s mint annyi sok ember, akik hittel imádkoznak szüntelenül.Fogalmazzuk meg újra és újra kéréseinket, hogy e kérő imák által olyan érett keresztény emberekké váljunk, akik számára a legdrágább kincs nem a földi világ, hanem Isten közelsége és az Ő akaratának a megvalósulása mindannyiunk életében.