Az evangéliumi részlet az első igehirdetők életvitelére vonatkozóan ad szabályokat és bemutatja munkájukat.
Az igehirdető életvitelének a gondviselésbe vetett hitet kell tükröznie. Ez a követelmény abban a jézusi mondásban fogalmazódik meg, hogy a tanítvány nem vihet az útra kenyeret, tarisznyát, pénzt vagy váltás ruhát. Nyilvánvaló, hogy mindezt nem szó szerint kell érteni, hanem az útmutatás szellemét kell elsajátítani.
A tanítvány elsődleges feladata Jézus evangéliumának, Isten országának a hirdetése, és ez a feladat olyan fontos, hogy háttérbe szorítja a létfeltételek megteremtésére irányuló munkát. Jóllehet nem kell teljes lemondásban élnie - hiszen elfogadhatja a felkínált javakat és eszközöket – Máté (10,10) szerint:
„a munkás ugyanis megérdemli a bérét”
- magatartásából egyszerűségnek és a gondviselésbe vetett bizalomnak kell áradnia.
Az igehirdető munkájának lényeges eleme a bűnbocsánat hirdetése és az Isten országának közvetítése. Erre utal az evangélistának az a megjegyzése, hogy a tanítványok hatalmat kaptak a tisztátalan, a gonosz lelkek fölött. Munkájuk gyakorta ellenállásba ütközik. Ha valahol nem fogadnak be titeket, menjetek el onnan, és még a port is rázzátok le lábatokról - mondja Jézus.
A zsidók valahányszor pogány földről szent földre léptek, lerázták a port a lábukról. Ezzel jelezték, hogy mindent elutasítanak, ami tisztátalan. Ugyanakkor e munkának sikerei is lesznek: a tanítványok ördögöket űznek, betegeket gyógyítanak, azaz hatékonyan részt vesznek a messiási birodalom közvetítésében.
Minthogy valamennyien Jézus tanúságtevői vagyunk, az evangéliumi útmutatások nekünk is szólnak. Arra figyelmeztetnek, hogy életünk legfontosabb feladata nem az evilági javak halmozása, hanem Jézus hirdetése. Az első tanítványok nyomában járva nekünk is hirdetnünk kell, hogy egyedül Jézus szabadíthatja meg az embert a bűn nyomorúságától, és részt kell vennünk országának építésében. A mai napon ehhez a munkához kérjük Isten segítségét, hogy valamennyien – papok és hívek – jó tanúságtevőkké válhassunk.