Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek húsvéthétfői gondolatait olvashatják.

Az Osservanza-bazilika mestere: Feltámadás (15. század)

Mózesnek halála előtt azt mondotta az Úr: „Prófétát támasztok testvéreid köréből, olyat, mint te vagy, ajkára adom szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.” Később hozzáfűzte: „Nézd, ma szemed elé tártam az életet, és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot… Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass szavára és ragaszkodj hozzá.”

A kereszténység ezt a jövendölést Jézus Krisztus személyében látja valóra váltnak, mert Jézus Krisztus maga az élet, amint Húsvét is az élet ünneplése. A Szentírás számtalan helyen metaforaként alkalmazza Jézusra az élet szót, de ő maga is tudatosan azonosul vele. „Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága.” Jézus ezt tanította magáról: „Én vagyok az élet kenyere”; „Hozzátok intézett szavaim lélek és élet”; „Aki követ, nem jár többé sötétségben, övé lesz az élet világossága”. Leghatalmasabb kijelentéseinek egyike: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Valamint: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Ez az élet a halálban is megmaradt, hiszen Jézus örök istenségére utal; Antiochiai Szent Ignác már így gondolt vissza Jézus drámájára: igaz Élet a halálban. S ebből vette az ókeresztény kor liturgiája ezt a csodálatos költői kifejezést: Jézus Krisztus halálában lett örökkön élő áldozat.

Húsvétban a legyőzhetetlen, diadalmas és igazságtevő életet ünnepeljük. Krisztus végérvényesen győzött a halálban. Az emberi létezésben a sorrend fordított. Születünk és meghalunk. Először fiatalok vagyunk, aztán öregebbek, néha boldogok és boldogtalanok, utoljára meghalunk, elenyészünk a temetőben vagy a krematóriumban. Ez a mi észjárásunk szerinti útiterv, de Isten útiterve egészen más, amit Jézus Krisztusban mutatott be nekünk. Jézus Krisztus húsvét reggelén megfordította ezt a sorrendet. Halál és élet nem egyszerűen két szó, két fogalom; ez egy út, egy esemény, amelyik Urunk Jézus Krisztusban teljesült be. Jézus azt akarta, hogy az Ő fordulata a miénk is legyen, ami a halottak föltámadásában történik, hogy a mi történetünk is lehessen. Jézus feltámadása történelmet és világot átfogó győzelem. A kereszténység e központi hittételéről azóta is sokat elmélkedik.

Szent Péter első nagy beszédében mondotta, hogy az Atyaisten feloldozta a keresztre feszített és meggyilkolt Jézus bilincseit és föltámasztotta. Péter apostol kijelentette: „Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek”. Ebben benne van Jézus istenségének a megvallása is. Reánk vonatkozóan üdvös kihatása van Jézus Krisztus feltámadásának, ezért az arra való utalás és következménye háromszor is bekerült hitvallásunkba: „Harmadnapra feltámadott az írások szerint… Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet.”

Ősidőktől fogva a keresztelés ünnepélyes és rendes ideje nagyszombat éjszakáján történt, hogy a föltámadott Úrral lélekben mi is föltámadjunk. Amikor megkereszteltek bennünket, bár halandók vagyunk, Krisztus halhatatlan életet adott nekünk. A keresztségben ugyanis megkaptuk a Szentlelket, aki föltámasztotta Jézust. Ahhoz, hogy részesüljünk e szentségben, a hitünkre volt szükség, melyet keresztszüleink vallottak meg nevünkben. Jézus ugyanis a Lázár föltámasztásáról szóló történetben így szólt Mártához: „Aki hisz bennem, még ha meghal is élni fog… Hiszed ezt?” A hit elengedhetetlen feltétel: nemcsak azt jelenti, hogy elfogadjuk a Krisztus által hirdetett igazságot, hanem egész létünkkel követjük is. Ha tehát meg akarjuk kapni ezt az életet, ki kell mondanunk az igent Krisztusra, el kell fogadnunk tanítását, szavait és a parancsolatai szerint kell élnünk.

Jézus egyértelműen tanította: „Aki megtartja tanításomat nem ízleli meg a halált örökre.” Ezért az apostolok a megingathatatlan hit erejével hirdetik: „Tudjuk, hogy általa mentünk a halálból az életbe.” Kereszténynek lenni annyit jelent, mint megvallani Krisztus föltámadását, az odafönn valókat keresni. Mindennapi kis és nagy választásainkat egyaránt meg kell határoznia a föltámadt Krisztushoz való tartozásnak. Vonatkozhat ez egészen egyszerű dolgokra is, hogyan töltöm a napomat, mit nézek meg a Facebookon, mit lájkolok, hogyan szólok embertársaimhoz, de még inkább vonatkozik egzisztenciális dolgokra, hogy születéstől a természetes halálig az életet kell szolgálnunk. Vonatkozik olyan választásra is, amelyben egy nép és az ország sorsa dől el. Kire adom le szavazatomat, kinek a programja hasonlít legjobban Jézus tanításához.

Választás előtt állunk egész életünkben, hogy az élet vagy a halál civilizációját választjuk-e? Ennek az életnek forrása és végső kiteljesedése maga Jézus Krisztus, a föltámadott. A mózesi intelem ma az Újszövetségben már nem csupán egy homályos sejtés az eljövendő prófétáról, vagy egy írott törvényhez való ragaszkodásnak a választása, hanem a föltámadt Krisztusé, s mindannak az üdvösséges javaknak az elfogadása, amit Ő hozott. Ha élni akarunk emberi és örök életet, Őt kell választanunk.

† Balázs s. k.
é r s e k