Barokk templomba lépve a belső tér nyugalma, harmóniája ragadja meg a látogatót. Tekintetünket a hatalmas főoltár vonzza magához, amelynek kékes- vöröses színárnyalatai és az aranyozás uralják a templom egész terét, a mellékoltárok és a szószék építményeit is.

 

 

 

 

 

A főoltárt Polinger (Pohlinger) Ignác pápai festő festette, felállítására 1758. december 13-án került sor. A kompozíció három részre osztott.

 

A kép alján az alapító Szent István király és Boldog Gizella királyné térdel, kezükkel a béli monostor és a templom épületére mutatnak, amely a 18. század közepi alakjának hiteles ábrázolása. István király térde előtt párnán nyugszanak a világi hatalom jelképei: a korona és a jogar. A „földi” szférából a királyi pár tekintete vezet át a középső, a felhőkön álló szentek mezőjébe. Középen Szent Mauríciusz áll dárdával és zászlóval a kezében, mögötte katonái, vértanú társai sorakoznak.

 

Az oltár legfölső részében Szűz Máriának a mennyek királynéjává koronázását látjuk. A világmindenséget jelképező kék színű gömbön az Atyaisten ül, szemben vele vörös palástban Jézus Krisztus, keresztje szára alatt a Szentlélek galamb alakban látható. Mária koronája rímel a Szent István-i felajánlásra, Magyarország Szűz Mária oltalmába helyezésére. A három mező így olvad egységes szimbolikus kompozícióba, amelyet Boldog Gizella, Szent Mauríciusz és Jézus vörös palástja is megerősít.

 

 

 

  Az oltárkép két oldalán egy-egy nagyméretű szobor áll: Szent László király, kezében bárddal, és Szent Imre herceg a tisztasági fogadalmára utaló liliommal. Az oszlopok talapzatán a négy evangélista ül, eredetileg egy szószék szobrai voltak. A koporsó alakú oltárasztalon a templom sisakjára rímelő tetővel díszített tabernákulum, ajtaján az Emmauszi tanítványok ábrázolásával. A Feltámadt Krisztus az Utolsó vacsorára utaló kenyértöréssel fedi fel kilétét két tanítványa előtt.

A tabernákulum két oldalán – és a Szent Benedek oltáron - üvegezett ereklyetartóban az agaunumi vértanúk ereklyéit helyezték. A diadalív két oldalán egy-egy mellékoltár épült: a Mária-oltár, amelynek festményén Szűz Mária látható, amint lábával a bunt jelképezo kígyó fejére tapos. A másik oldalon a rendalapító Nursiai Szent Benedek alakja áll, kezében tartja a rend szabályzatát, a Regulát és a pásztorbotot, lábánál kis térdeplo angyal, mitrával – apátsüveggel. A másik oldalon a legendáját idézo pohárral (italát megmérgezték, de a pohár eltörött). Mindkét kép a 19. században készült, alkotóik ismeretlenek. A hajó jobboldali falán függő festmény azt a jelenetet ábrázolja, amikor István király és Gizella királyné Szent Gellértre bízza Imre herceg nevelését. Kropp Frigyes győri festo műve. A hajó bal oldali falának utolsó képe a leghíresebb, id. Dorffmeister István alkotása 1779-ből. A Szent Család Jeruzsálemből Názáretbe való visszatérését ábrázolja.

 

 

 

A szószék 1760-ban készült el. Mellvédjén az apostolok szétküldését ábrázoló aranyozott dombormű, támfalán a Jó Pásztort ábrázoló festmény látható, amely feltehetoen Polinger Ignác műve. Eredeti, az oltárokéval azonos színezését az 1999-es restaurálás során nyerte vissza.
A veszprémi Wilde János József mester műemlék orgonája 1822 óta szolgálja a templomi liturgiát.

 

 

 

SZENT-KÚT, BOROSTYÁN-KÚT

 

 

 

 

 

 A templomtól a Petőfi utcán végig haladva, 1,5 km séta után érünk a Borostyán-kút forráshoz, és a mesterséges tó partján álló Szent-kút kápolnához

 

.„Alig lehet helyet képzelni, mely ájtatos fohászokra jobban buzdítana, mint a Szent Kútnak környéke, hol a patakocska szünet nélküli moraja Isten szellemétől átlengedett ezeréves bükkös lombjainak suttogásával olvad össze.” (Rómer Flóris, 1860.)

 

Évszázadok óta legendák és népszokások fűződnek e helyhez, mely feltehetően a pogány honfoglalóink számára is áldozó hely volt. 1015 körül érkezett ide Gizella királyné rokona, a később szentté avatott Günther bencés szerzetes, a monostoralapító, hogy elmélkedő remeteéletet éljen a Borostyánkőnek nevezett hegy tövében. Bél Mátyás a 17. század elején a Veszprém vármegye leírása című munkájában írja:

„…Hegyes-kő felé pedig az ott emelkedő hegyek lábánál van egy szépen fölemelkedő, határkő módjára magasló szikla, amely azonban erős fákkal benőtt (neve: Borostyánkő). Annak csúcsán épített egykor a dicsőségesen mennybe ment Boldogságos Szűz Mária tiszteletére remeteséget Szent István rokona, Szent Günther és ott élt jámborul, s amint híre járt, ott is halt meg.”

Más források Szent Gellért sziklájának nevezik. Hiteles történelmi adat, hogy Szent Gellért, miután Imre herceg nevelését befejezte, a Bakony csendjébe vonult vissza, s itt élte remete életét 1023-1030 között. Szent Günther és Szent Gellért emléke elevenen élt az évszázadok során. Szent Gellért itteni tartózkodását hitelesíti Szent Gellért püspök nagy legendájának egyik epizódja:

 

„Történt pedig, hogy mikor Gellért látta: Szent Imre gyarapszik az erényben, és Krisztus segítségével az emberi nem ellenségét férfi módra legyűri, a nép zaja elől menekülve egy magányos helyre vonult vissza, melyet a nép nyelvén Bélnek hívtak. Itt hét álló esztendeig böjtnek, imádságnak, virrasztásnak szentelte magát, ki nem mozdult innen, egy kunyhót épített magának, ebben fogalmazta műveit, amelyeket saját kezűleg le is írt. Egy napon azután, míg írogatott, és a túlságos elmélkedéstől éppen szunyókálni kezdett, egy szarvastehén jött oda borjával, és mind a kettő melléje telepedett a földre. Egyszer csak a szarvasbika egy farkas elől menekülve nagy robajjal rájuk rontott, mire a szarvastehén megfutamodva borját ott hagyta a kiválasztott mellett; ez el akarván bújni, a tintát, mellyel írt, a földre döntötte. A szarvasborjú azután követte őt hazatértében, s a püspök kenyerén élve, többé nem is tágított mellőle.

Egy másik alkalommal pedig Szent Gellért, mikor batyuját vitte, bejárata előtt egy ott heverő farkast talált. Mikor észrevette, hogy meg van sebesítve, ajtót nyitott neki, és a farkas bement vele. Mikor aztán batyuját letette, a farkas leterült elébe a földre, s addig föl sem kelt, míg meg nem gyógyult. Ettől fogva a szarvasborjú is, a farkas is ott maradtak, és nem bántották egymást.” (Részlet Szent Gellért püspök Nagy legendájából Szabó Flóris fordításában)

A kővel övezett medencében három forrás fut össze. Egy 19. századi újságcikk szerint mindháromnak külön neve van: Gellért, Mór és Günther. A sziklagörgetegeket pedig a néphagyomány „Szent Günther könnyei”-nek nevezi.

1825-ben Szent Gellért tiszteletére szentelt kápolnát emeltek, „…hogy eleget tegyenek a hívők jámbor óhajának, akik évenként ide szoktak zarándokolni.”

Ezt a kápolnát váltotta föl 1889-ben a ma álló épület. Ez évben készült el a Krisztus szenvedéstörténetét megjelenítő 14 képből álló stáció, amelynek végén, a szikla tetején emelkedik a Kálvária. Az általánosabb Krisztus és a két lator keresztje helyett itt a Megváltó keresztjének két oldalán Szűz Mária és János apostol alakja áll. A kereszt talapzatán olvasható: „Jézusom irgalom 1888.”

Még két kőkeresztet talál itt a látogató, melyek a vallásos áhítat jelei. A kápolna mellet lépcső vezet egy elfalazott sziklahasadékhoz, amely elé egy Lourdes-i Mária szobor került.

A katolikusok számára kultikus hely volt a Borostyán-kút, keresztjárások és zarándoklatok színhelye. Az egy napi járóföldre fekvő települések hívei vonultak énekelve papjukkal, zászlaikkal Szent Móric (Mauríciusz) ünnepnapján (szeptember 22.) Bakonybélbe.

Érdekes népszokás kötődik a Szent-kúthoz. A Húsvét előtti nagyhéten, Nagycsütörtök éjszakáján a legények és a férfiak egy favázra erősített szalmabábut vittek a kápolnához. Nagy tüzet raktak, melyet egész éjjel őriztek, s amelyen megégették a Pilátust jelképező szalmabábot, mert „ő adta a zsidók kezére Jézust”. Mielőtt azonban elégették a bábut, botokkal meg is verték. Ez a Pilátus-verés, amellyel a zsidók lármázását vagy a természet haragját utánozzák Krisztus megfeszítésekor. Ez a téltemetési szokással átitatott Pilátus-égetés a források szerint az 1960-as évekig élt a falu határában.