Évközi 30. hét
Róm 11,1-2a.11-12.25-29
Azt kérdem tehát: Vajon elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utóda Benjamin törzséből. Isten nem taszította el népét, amelyet eleve magáénak ismert. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, hogyan tesz panaszt Istennél Izrael ellen? Azt kérdem mármost: Vajon úgy botlottak-e meg, hogy végleg elessenek? Semmiképpen sem. Ellenkezőleg, az ő vétkükből üdvösség támadt a pogányoknak azért, hogy őket versengésre serkentse. Ha pedig már a vétkük is nyereség a világnak, és mulasztásuk gazdagodás a pogányoknak, mennyivel inkább az lesz a beteljesedésük! Nem akarom, testvérek, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozzatok, és meg ne ismerjétek azt a titkot, hogy a vakság Izraelnek csak egy részében következett be, addig, amíg a pogányok összessége be nem lép, s így majd egész Izrael üdvözül, amint meg van írva: „Eljön a Szabadító Sionból, és elfordítja Jákobtól a gonoszságot. S ez lesz velük a szövetségem, amikor elveszem a bűneiket.” Ők az evangéliumot tekintve ellenségek ugyan a ti javatokra; a kiválasztottságot tekintve azonban igen kedvesek az ősök kedvéért. Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását.
Lk 14,1.7-11
Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. A meghívottaknak pedig példabeszédet mondott, mert megfigyelte, hogy hogyan válogatják az első helyeket. Ezt mondta nekik: „Amikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első helyre. Mert ha nálad előkelőbbet is meghívtak, odajön az, aki téged és őt is meghívta, és azt mondja neked: »Add át a helyedet!« És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: »Barátom! Menj följebb!«Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják.”
Elképzelhetjük, micsoda lelki kín lehetett Szent Pál számára Izrael nagy részének elutasító magatartását tapasztalni Jézus Krisztussal és az ő evangéliumával szemben. És sokszor fizikai kín is, amikor rátámadtak, kidobták a zsinagógából, sőt meg is kövezték Jézus miatt. És elképzelhetjük azt a hitbeli és intellektuális erőfeszítést, amibe került neki, hogy ezt a titkot Krisztus fényénél értelmezze. A rendíthetetlen alap, a biztos kiindulópont, amelyre egyedül szabad építeni, Isten hűsége önmagához és ígéreteihez: ha egyszer kiválasztotta Izraelt és kegyelmekkel halmozta el, lehetetlen, hogy visszavonja tőle kegyelmi adományait.
A következő egy fájdalmas tény, amit nem szabad szépíteni: csak kevesen hittek Izraelből Krisztusban. Ez a két szempont, az isteni és emberi most feszültségbe került egymással, ebből a feszültségből azonban két új, örömteli felismerés születik. Az első a pogányok megtérése. Jézusnak a mai Evangéliumban elhangzó tanítása az első és utolsó helyekről többé nem praktikus tanács vagy erkölcsi szabály csupán, hanem súlyos teológiai kijelentés, amely az üdvösségtörténet távlatába helyezve a zsidókra és pogányokra vonatkozik. Az Úr éppen Szent Pál által szólította meg a pogányságot: „Barátom, jöjj följebb!”, s ezzel a zsidóság az utolsó helyre kényszerült. És itt következik a másik, nem kevésbé fontos felismerés, amely nem más, mint az Isten hűségéből táplálkozó remény megfogalmazása: miután a pogányok mind beléptek az Isten országába, Izrael is megtér.
Urunk Jézus, köszönjük Neked a hitnek és az értelemnek ezt a közös remekművét, melyet Apostolod által ma feltársz nekünk. Taníts minket kegyelmeddel, hogy ahelyett, hogy szánk íze szerint kiforgatva a tényeket, esetleg egy önkényesen kiragadott szentírási idézettel alátámasztva megideologizálnánk bűnös életvitelünket és megalkuvásainkat, a kinyilatkoztatás teljességének és saját kegyelmi tapasztalataink fényénél hittel szemléljük életünk legsötétebb részleteit is, és így őszinte bűnbánatra és szilárd reményre jussunk.
Kommentáld!