Évközi 31. vasárnap
Mal 1,14b-2,2b.8-10
Én vagyok a Nagy Király – mondja a Seregek Ura –, és nevem félelmetes a népek között. Most ezt az intelmet intézem hozzátok, papok! Ha nem hallgatjátok meg, és nem szívlelitek meg, s nem dicsőítitek meg nevemet – mondja a Seregek Ura – akkor átkot küldök rátok. Ti azonban letértetek az útról, és sokakat megbotránkoztattatok tanításotokkal. Ti felbontottátok Lévi szövetségét – mondja a Seregek Ura. Én ezért megvetetté és alávalóvá tettelek benneteket az egész nép előtt, mert nem jártatok útjaimon, hanem a tanításban az emberek személyére voltatok tekintettel. Vajon nem egy Atyánk van-e mindannyiunknak? Vajon nem ugyanaz az Isten teremtett-e minket? Miért viselkedünk akkor egymással szemben áruló módon, megsértve atyáink szövetségét?
1Tessz 2,7b-9.13
Úgy voltunk köztetek, mint kicsinyek, úgy, ahogyan a dajka gondozza a gyermekeit. Ragaszkodtunk hozzátok, és szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is, mert nagyon megkedveltünk titeket. Emlékezhettek, testvérek, fáradozásunkra és kemény munkára. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek se legyünk a terhére. Így hirdettük nektek Isten evangéliumát. Ezért szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor Isten szavát hallottátok tőlünk, nem úgy fogadtátok azt, mint emberi tanítást, hanem mint Isten szavát, amint valóban az is. Bennetek is, akik hittetek, hatékonynak fog bizonyulni.
Mt 23,1-12
Abban az időben Jézus így beszélt a tömeghez és a tanítványokhoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit magatok közül, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
A tanítás, nevelés és példaadás három szintjét láthatjuk az Olvasmányban, a Szentleckében és az Evangéliumban. Az elsőről Malakiás prófétánál olvasunk: „Ti azonban letértetek az útról, és sokakat megbotránkoztattatok tanításotokkal.” A teljes romlottság állapota, amikor a tanító saját bűnös életéhez igazítja a rábízott tanítást, leszállítja züllött erkölcsi szintjére, és így másokat is romlásba vezet. A második szintről Jézus beszél a farizeusokról és írástudókról szólva: „Mondják ők, de nem teszik.” Tudathasadásos állapot, amely könnyen az első szintre való visszaeséshez vezet. Fontolja meg minden pap, szülő, nevelő, hogy legnagyobb hatással akkor van a rábízottakra, híveire, gyermekeire, növendékeire, amikor azok nem kirakatba szánt viselkedésmódját látják. Ha ott az ellenkezőjét tapasztalják annak, amit a tanítás során hallottak tőle, akkor a „bort iszik és vizet prédikál” alapján saját magukat is felmentik a tanítás kötelező érvénye alól, s bukásukért ő lesz a felelős.
Végül a harmadik, legmagasabb szint az, amelyről Szent Pál ír: „Szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is.” Ez az az eszmény, amelyre mindannyiunkat törekednünk kell. Ahol nem csupán egybecseng az életmód a tanítással, hanem mindkettőt az odaadó szeretet táplálja. Az a szeretet, amely elsősorban nem érzelmeket jelent, hanem magafelejtést, gondos törődést, a másik üdvösségéért érzett felelősséget. Ez alatt a szint alatt nem is lehet kereszténynek megmaradni, Krisztus evangéliumát ugyanis csak Krisztus szeretetével lehet hirdetni és élni.
Urunk, Jézus Krisztus, a hitben való tanítás és nevelés nemcsak a lelkipásztorok és teológusok, papok és a hitoktatók feladata, hanem a keresztény szülőké, illetve bizonyos mértékig mindannyiunké, hiszen valamennyien felelősek vagyunk a felnövekvő nemzedékért. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy a ránk bízottakat – híveinket, tanítványainkat, gyermekeinket, vagy talán csak egyetlen embert – üdvösségük mélységében felvállaljuk, és odaadó életünkkel tanúskodjunk előttük szent evangéliumodról.
Kommentáld!