Évközi 33. hét
1Mak 1,10-15.41-43.54-57.62-64
Közülük egy gonosz sarj támadt: Antióchosz Epifánész, Antióchosz király fia, aki mint túsz Rómában élt, és a görögök uralmának százharminchetedik esztendejében királlyá lett. Abban az időben istentelen nemzedék támadt Izraelben, s ő sokakat rábeszélt, ezekkel a szavakkal: Rajta, szövetkezzünk a körülöttünk lakó népekkel, mert azóta szakadt ránk a sok baj, amióta elkülönültünk tőlük. Ez a beszéd helyesnek látszott a szemükben, és néhányan a nép közül elhatározták, hogy a király elé járulnak. Az meg is engedte nekik, hogy a pogányok szokásai szerint éljenek. Így a pogányok módjára testgyakorló iskolát építettek Jeruzsálemben, újra növesztették előbőrüket, elszakadtak a szent szövetségtől és a pogányokhoz csatlakoztak. Eladták önmagukat, hogy gonoszat cselekedjenek. Akkor Antióchosz király egész országa számára írásban elrendelte, hogy eggyé legyen minden nép, és hagyja el mindenki a maga törvényét. Alkalmazkodott is valamennyi nemzet Antióchosz király rendeletéhez. Még Izraelből is sokan hajlottak az ő szolgálatára, áldoztak a bálványoknak és megszentségtelenítették a szombatot. (...) Mindazonáltal Izrael népéből sokan eltökélték magukban, hogy tisztátalant nem esznek, és inkább meghalnak, mintsem megfertőződjenek tisztátalan eledelekkel, mert nem akarták megszegni Isten szent törvényét.Ezért legyilkolták őket. Isten haragja ugyanis súlyosan nehezedett a népre.
Lk 18,35-43
(...) Amikor odaért, megkérdezte tőle: „Mit akarsz, mit cselekedjem veled?” Az így szólt: „Uram! Hogy lássak!” Jézus azt mondta neki: „Láss! A hited megmentett téged.” Azonnal látott is, és követte őt, Istent magasztalva. Erre az egész tömeg, amely ezt látta, dicsőítette Istent.
Az Istentől való elpártolásnak, a lelki és erkölcsi züllésnek egyetemes érvényű forgatókönyve a mi korunkban is aktuális.
Az első fázis az elkülönülés feladása. A modern kereszténységnek is sajátos kísértése a világ felé nyitás, amely a közös jóért való együttműködés és a világ megszentelése ürügyén épp a világ szellemének nyit utat az Egyházban, és teljes belső szekularizációhoz vezet. Hiszen ha teljesen beolvadunk a minket körülvevő társadalomba, sem a föld sója, sem a világ világossága nem lehetünk. A második lépés a pogány szokások megkívánása és átvétele. Ahogy nem a testgyakorlás a rossz, hanem a test bálványozása, úgy a mai világ divatjai sem mindenestül bűnösek, de megmérgezi őket a hátterükben lévő élvezetközpontú életfelfogás, amelytől nem lehet egykönnyen függetleníteni magunkat. Szellemi-lelki érettség, fejlett kritikai érzék és éleslátás kell hozzá, hogy felismerjük, mi az az érték, amelyik egyáltalán átvehető, s azt úgy ültessük át értékrendünkbe, hogy szervesen illeszkedjék hitünk és vallásos gyakorlatunk kontextusába. A harmadik fokozat a kritikátlan alkalmazkodás logikus következménye: szégyellni kezdjük saját értékeinket, hitünk tanításait, liturgiánkat, az Istenhez való tartozás külső jeleit. Kezdetben csak úgymond lelkipásztori célból, a párbeszéd hatékonysága érdekében mellőzzük a világtól megkülönböztető szavakat, gesztusokat, öltözéket, de ez a lemondás előbb-utóbb menthetetlenül a hit meggyengüléséhez és eltorzulásához vezet. És innen már csupán egy lépés a negyedik, az utolsó állomás, a vallások összemosása, a szinkretizmus, a bálványimádás és a nyílt Isten elleni lázadás.
Urunk Jézus, a mi időkben is tapasztaljuk, hogy a világ szelleme behatol a szent struktúrákba, hogy lebontson mindent, ami a Te országod jele itt a földön. Adj nekünk, kérünk, tisztánlátást, hogy felismerjük az ártatatlan kis dolgok mögötti sátáni lázadást, és támassz bennünk szent ellenállást a gonosz alattomos és nyílt mesterkedéseivel szemben.
Kommentáld!