Virágvasárnap
Mk 11,1-10
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez és Betániához, az Olajfák hegyénél előre küldött kettőt a tanítványai közül. Azt mondta nekik: „Menjetek be ebbe a helységbe, amelyik előttetek van, és mindjárt, amint bementek, egy szamarat találtok megkötve, amelyen még ember nem ült. Oldjátok el, és hozzátok ide. Ha pedig valaki megkérdezi tőletek, miért teszitek ezt, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és azonnal elengedi ide.” Azok elmentek, megtalálták a szamarat az ajtóhoz kötve, kinn a keresztúton, és eloldották. Az ott állók közül egyesek azt mondták nekik: „Miért oldjátok el a szamarat?” Ők azt felelték, amit Jézus parancsolt nekik, erre elengedték azokat. A szamarat elvitték Jézushoz. Ráterítették ruháikat, ő pedig felült rá. Sokan az útra terítették ruhájukat, mások meg lombokat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Akik előtte mentek és akik követték, így kiáltoztak: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa, amely íme, eljön! Hozsanna a magasságban!” Ő pedig bement Jeruzsálembe, a templomba. Mindent megnézett, de mivel már estére járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.
Iz 50,4-7
(…) De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg.
Fil 2,6-11
(…) Engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére.
Mk 14,1 – 15,47
A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése Szent Márk szerint.
Mindig gyanús, de legalábbis kétes értékű az a fajta rajongás, mely egy egész várost magával ragad. Vagy nagyon rövid ideig tart, s a kegyelmi pillanat katarzisa után jön a szokásos megosztottság vérmérséklet, elvárások és számítások szerint, vagy eleve tisztátalan, mert a háttérben nyers és önző politikai-gazdasági érdekek mozgatják a szálakat.
De Jézusnak nem is az a célja, hogy rajongjanak érte. Egyáltalán nem törődik azzal, hogy sokan vagy kevesen vannak-e, akik követik őt, sőt, olykor úgy látszik, mindent meg is tesz azért, nehogy népszerű legyen. Nem hagyja, hogy királlyá tegyék a kenyérszaporítás csodája után, inkább arról a kenyérről kezd beszélni, mely megmarad az örök életre. Amikor pedig eljut odáig, hogy magát mondja az élet kenyerének, sokan megütköznek beszédén, a rajongók hada rövidesen megcsappan, és kis híján még tanítványai is elpártolnak tőle. Mai, szelíd bevonulása alkalmával elfogadja ugyan az ünneplést, mert ennek a szent városba történő bevonulásnak különleges jelentősége, szimbolikus jelentése van, de tudja, hogy a virágvasárnapi ünneplők közül, akik most hozsannát mondtak, sokan pár nap múlva már „Feszítsd meg!”-et fognak kiáltani.
Örök Királyunk, Jézus Krisztus! Milyen fájdalmas is lehetett Neked ez az ünnepi bevonulás! Mindenki üdvrivalgással köszöntött, csak Te tudtad, hogy ez a bevonulás a szenvedés kezdete, s azok közül, akik most ragyogó arccal ünnepelnek Téged, a legtöbben hamarosan elhagynak és megtagadnak, mert nem teljesítetted be várakozásukat. Te mégis az egész városért és az egész népért felajánlottad halálodat, nemcsak a hűségesekért. Köszönjük, hogy megváltásoddal nekünk is megszerezted a belépés lehetőségét abba a Városba, amely már nem lesz megosztott, amelynek lakói már nem pillanatnyi fellángolásból vagy önző érdekből ünnepelnek Téged, hanem egy emberként sereglenek isteni fölséged színe elé, hogy örökké zengjék Neked a hódolat „ékes énekét”.
Kommentáld!