Évközi 9. hét
2Pét 1,2-7
Kegyelem és békesség töltsön el benneteket Isten és a mi Urunk Jézus ismeretében! Mindazokat a javakat, amelyek az élethez és az istenfélelemhez szükségesek, az isteni hatalom ajándékozta nekünk azáltal, aki minket saját dicsőségével és erejével meghívott. Általa nekünk ajándékozta a rendkívül nagy és értékes ígéreteket, hogy ezek által részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a világban uralkodó vágyak romlottságától. Fordítsátok tehát ti is minden gondotokat arra, hogy hitetekkel szolgáljátok az erényt, az erénnyel a tudományt, a tudománnyal a mértékletességet, a mértékletességgel a béketűrést, a béketűréssel az istenfélelmet, az istenfélelemmel a testvéri szeretetet, a testvéri szeretettel pedig a felebaráti szeretetet.
Mk 12,1-12
(...) „Egy ember szőlőt ültetett, bekerítette sövénnyel, présgödröt ásott és őrtornyot épített. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elérkezett az ideje, elküldött egy szolgát a bérlőkhöz, hogy hozzon tőlük a szőlő terméséből. Azok megragadták őt, megverték, és üres kézzel bocsátották el. Erre másik szolgát küldött hozzájuk; ennek még a fejét is betörték és gyalázattal illették. Majd ismét másikat küldött, de azt is megölték, azután még másokat is. Ezek közül némelyeket megvertek, a többieket pedig megölték. Volt neki egy igen kedves fia, utoljára azt küldte el hozzájuk. Azt gondolta ugyanis: »A fiamat tiszteletben fogják tartani.« A bérlők azonban így szóltak egymáshoz: »Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az örökség!« Megragadták, megölték és kidobták a szőlőn kívülre. Mit fog ezután tenni a szőlő ura? Eljön, megöli a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja. Vagy nem olvastátok az Írást: »A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és csodálatos ez a mi szemünkben«?” (...)
A kegyelem isteni segítség, amely emberi életünket magasabb szintre emeli. A békesség pedig megnyugvás abban, aki szeret minket, örökké megmaradó szeretettel. Minderről, ha töredékesen is, de mindnyájan rendelkezünk tapasztalattal. Mindegyikünk fel tud idézni olyan találkozást, amikor a valódi, lénye legmélyét megérintő szeretet – egy mély barátság, igaz szerelem, az önzetlen testvéri segítség megtapasztalása – legjobb, legnemesebb képességeit hozta elő, és érezhetően jobb emberré tette. Egyszer csak azt vette észre, hogy egy láthatatlan erő kiemeli az elsivárosító hétköznapoknak évek hosszú során át rárakódott törmeléke alól, s mintegy kegyelmi állapotba helyezve sodorja az isteni világ felé …
Nem véletlen, hogy éppen a szeretet megtapasztalása műveli velünk ezt a csodát. Hiszen az Istenhez való hasonlóságunk lényege éppen a szeretetre való képességünk, s ha az isteni természet részesei lettünk, az mindenekelőtt azt jelenti, hogy ezt a képességünket isteni módon gyakoroljuk, vagyis Isten szeretetét, a Szentlelket árasztva egymás felé. Innen nézve a Szent Péter levelében említett békesség is több, mint a lélek szélcsendje vagy a rendből fakadó nyugalom, tudniillik az emberi szív, a személy nem képes teljes nyugalomra jutni másban, csak egy másik személyben, egy tiszta emberi szeretetkapcsolatban, amely magában hordozza az örök élet ígéretét.
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked azt az istenismeretet, mely nem holt tudás, hanem élő szeretetkapcsolat Általad az Atyával a Szentlélekben. Segíts, kérünk, hogy egyre növekedjünk ebben a szeretetkapcsolatban Veled és testvéreinkkel, s egyre jobban kiteljesedjék jobbik énünk, a Te képmásodra alkotott valódi önmagunk. Add nekünk kegyelmedet, isteni erődet, életadó energiádat, a Szentlélek által megvilágosítva értelmünket, szabaddá téve akaratunkat és megragadva szívünket, hogy eljussunk arra békességre, melyre a nyugtalan szív vágyva vágyik, melyet már megpillantott az emberi szeretetben, s megízlelt, elővételezett és magához vett az Eucharisztiában.
Kommentáld!