Évközi 24. hét
1Kor 11,17-26.33
A következő intézkedéssel kapcsolatban nem dicsérhetem, hogy nem javatokra, hanem károtokra gyűltök össze. Mert először is úgy hallom, hogy amikor közösségbe gyűltök, szakadások vannak köztetek, és ezt részben el is hiszem. Mert szükséges, hogy megosztottság is legyen köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek. Mikor azonban egybegyűltök, az már nem az Úr vacsorájának elköltése, mert étkezés közben mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig dőzsöl. Vajon nincsen házatok az evésre és ivásra? Vagy megvetitek Isten egyházát, és megszégyenítitek azokat, akiknek semmijük nincsen? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek titeket? Ebben nem dicsérlek! Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!” Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, testvéreim, amikor egybegyűltök az étkezésre, várjátok meg egymást.
Lk 7,1-10
Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: „Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építette nekünk.” Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: „Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: »Menj«, elmegy; vagy a másiknak: »Gyere«, odajön; és a szolgámnak: »Tedd ezt«, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és az őt követő sokaságnak ezt mondta: „Bizony, mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!” A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.
Szent Pál korában az utolsó vacsorára emlékezve nemcsak az átváltoztatott kenyeret vették magukhoz és az Úr kelyhét itták, hanem utána szeretetlakomát is tartottak, vagyis együtt vacsoráztak. Amikor látja az Apostol, hogy megoszlás van a hívek között, mindenki a maga vacsoráját eszi, és a gazdag nem osztja meg a szegénnyel a falatot, akkor kijelenti, hogy ez már nem az Úr vacsorája. Mélységes és újnak ható tanítás van itt elrejtve. Nem azt akarja mondani, hogy az átváltoztatás megszűnik, hogy az átlényegülés megsemmisül, hanem azt, hogy a széthúzás és elkülönülés ellentmond Krisztus keresztáldozatának. Az eucharisztiában, Jézus áldozati jelenlétében ugyanis akkora erő van, hogy ha valóban befogadnánk, átalakítaná közösségi életünket. Szent Ágoston hívja fel a figyelmünket arra, hogy nemcsak az oltár szentségét nevezzük Krisztus Testének, hanem az Egyházat is, a mi közösségünket. Ezért a közöttünk lévő szakadások nem egyszerű erkölcsi vétségek, hanem egyfajta szentségtörés: Jézus testének újbóli keresztre feszítése.
Ne éljünk vissza az evangélium és a liturgia szavaival! Ne gondoljuk, hogy az a felkiáltás, amit a mai Evangéliumban a római százados ajkáról hallunk s amit minden szentmisén elismétlünk (vajon azzal az őszinte hittel és alázattal, mint ez a százados?): „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj”, önmagában elegendő ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel menjünk áldozni. Mert nem csak a súlyos bűn állapotában végzett áldozástól kell tartózkodni. Kétes értékű az az áldozás is, amikor nincs súlyos bűnünk, de a mise végén semmire nem érzünk indíttatást, amikor nem vagyunk egységben testvéreinkkel, s nem munkálkodunk azon, hogy a széthúzás megszűnjön.
Urunk Jézus, óvj meg, kérünk, attól, hogy szentségi életünk kiüresedjék, hogy ellanyhuljunk az életszentségre és a szeretetben való egységre törekvésben. Add nekünk kegyelmesen, hogy az eucharisztia vétele táplálja bennünk az isten- és emberszeretet lángját, minden egyes szentáldozás egyre jobban Tehozzád hasonítson bensőnkben, és mind inkább kibontakoztassa közöttünk Titokzatos Tested teljes valóságát.
Kommentáld!