Évközi 3. hét
2Sám 6,12b-15.17-19
Hírül vitték erre Dávid királynak, hogy az Úr megáldotta Obededomot és mindenét az Isten ládájáért. Erre Dávid elment, s vigasság közepette átvitte az Isten ládáját Obededom házából a Dávid-városba. Dávid hét énekkart és áldozati borjút is vitt magával. Amikor aztán az Úr ládájának hordozói hat lépést haladtak, bemutatott egy marhát és egy kost. Dávid teljes erejéből táncolt az Úr előtt; közben Dávidot gyolcs efód övezte. Így vitte Dávid és Izrael egész háza az Úr bizonyságának ládáját ujjongás és harsonaszó közepett. Az Úr ládáját aztán bevitték, s elhelyezték a helyére, annak a sátornak a közepére, amelyet Dávid állíttatott neki, majd egészen elégő áldozatokat s békeáldozatokat mutatott be Dávid az Úr előtt. Amikor aztán befejezte az egészen elégő áldozatok s a békeáldozatok bemutatását, megáldotta a népet a seregek Urának nevében és juttatott Izrael egész sokaságának, férfinak, asszonynak egyaránt egy-egy cipó kenyeret, egy-egy darab sült marhahúst, meg egy-egy olajjal gyúrt kalácsot. Aztán elment az egész nép, mindenki a maga házába.
Mk 3,31-35
Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: „Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!” Ő így felelt nekik: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Aztán körültekintett azokon, akik körülötte ültek, és ezt mondta: „Íme, az én anyám és testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.”
A szent nép, Isten népe szeret mindig hazavinni valamit a templomból, ami őt otthonában is az Úrra emlékezteti. Más az íze az Isten házából való falat kenyérnek, melyet húsvéti ételszenteléskor, Szent Antal ünnepén vagy Szent István napján szétosztanak, mint a többi kenyérnek, mert ezt Anyánk, az Egyház adja. A bűnösök lakomájának ínycsiklandó fogásai meg sem közelítik, mert nemcsak nyelvünkkel és ízlelőbimbóinkkal érzékeljük az ízeket, hanem értelmünkkel és végtelenre nyíló szívünkkel is. Mint a tékozló fiú, mikor éhségében megkívánta a disznók eledelét. Ha ekkor nem emlékezett volna vissza az otthoni asztal ízeire, talán sohasem vette volna a bátorságot, hogy atyja házába hazainduljon.
Már a földi szeretet is képes átlényegíteni az anyagot, mintegy szakrális szférába emelve szentségi jellé avatni, hogy mulandó mivoltában is kifejezzen és hordozzon valamit abból, ami soha el nem múlik. Gondoljunk csak arra a kenyérre, kalácsra, süteményre, melyet édesanyánk sütött gyermekkorunkban! Ugyanígy az anyai, hitvestársi, gyermeki szeretetnek „szentségi jele” egy szépen vasalt ing, a megterített asztal, egy csokor virág vagy egy anyák napjára készített ügyetlen gyermekrajz is. Az emlékezés pedig elevenen tartja és megőrzi a mindennapokban az ezekből az ajándékokból sugárzó erőt.
Urunk Jézus, leborulunk az Eucharisztia kimeríthetetlen titka előtt, mely a legszentebb ajándék, amit kaptunk Tőled erre a földi életre. Jel, mely kifejez Téged és kifejez minket, a mi szegényes és gyarló földi életünket; ajándék, melyben a mennyek országának előízét vesszük; szentség, mely áldott jelenlétedet állandósítja közöttünk; és a szeretet köteléke, mely minket, tanítványaidat, igazi testvérekké tesz itt a földön és az örökkévalóságban.
Kommentáld!