Évközi 5. vasárnap
Jób 7,1-4.6-7
Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai: kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos. Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak. Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal. Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek. Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.
1Kor 9,16-19.22-23
Mert ha hirdetem az evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! Mert ha szabad akarattal teszem ezt, jutalmam van; ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok. Mi tehát az én jutalmam? Hogy az evangéliumot hirdetve ingyen adjam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumból eredő hatalmammal. Mert én, bár mindenkitől független voltam, mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg. A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne.
Mk 1,29-39
Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: ,,Mindenki téged keres.” Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.
A földön egyetlen létezőt sem nyomaszt a világnak ez az értelmetlensége, csak az embert. Ő képes egyedül meglátni és átérezni, hogy a teremtett világ minden szépsége hiábavaló és elégtelen önmagában, hogy a végső ok és végső cél nélkül az élet végtelenül unalmas és sivár. Van a létezés értelmetlenségének olyan éles észlelése és olyan félelmetesen pontos és hiteles kifejezése, amely jobban kiált a végső értelem, Isten után, mint sok szépen megfogalmazott, de a jelenségek felszínén megragadó imádság. Aki látja az emberi élet s az egész világmindenség létezésének értelmetlenségét Isten nélkül, az – bár talán észre sem veszi – ott áll Isten színe előtt.
Aki azonban a világ dolgainak hiábavalóságán túl megpillantja a végső valóságot, Istent, aki előtt felragyog mindennek az értelme, az nem marad tétlen: ellenállhatatlan késztetést érez, hogy ezt másoknak is megmutassa. Ezért megy Jézus, és hirdeti az evangéliumot, ezért mondja Szent Pál, hogy „Krisztus szeretetet sürget minket” és hogy „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!”. Az evangélium hirdetése pontosan a létezés végső értelmét tárja fel: azt, hogy Isten a szeretet, s hogy örök szeretetre hívja az embert. Az, aki megpillantja az egész értelmét, bizonyosan megtalálja a maga helyét az egészen belül, s az is nyilvánvaló lesz számára, hogy küldetése van, melynek teljesítése örömteli kötelesség, nem teljesítése viszont visszazuhanás az értelmetlenségbe.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy feltártad előttünk a létezés értelmét, és kinyilatkoztattad nekünk a legnagyobb örömhírt, hogy Isten saját magát jelölte ki az ember végső céljául. Add kegyelmedet, hogy együtt tudjunk érezni azokkal, akik a létezés értelmetlenségének nyomasztó súlya alatt roskadoznak, s a Te szeretetedtől sürgetve közvetítsük az örömhírt mindazoknak, akik az üdvösséget keresik.
Kommentáld!