Nagyböjt 4. vasárnapja
2Krón 36,14-16.19-23
Sőt még a papok valamennyi elöljárója meg a nép is hűtlenül a nemzetek valamennyi undokságát követte, s megszentségtelenítette az Úr házát, amelyet az Úr magának szentelt Jeruzsálemben. (…) Úgyhogy az Úr haragja végül is felgerjedt népe ellen, és nem volt többé számukra mentség. Az ellenség felgyújtotta az Isten házát, lerombolta Jeruzsálem falát, minden tornyát felégette és elpusztította minden drágaságát. Aki megmenekült a kardtól, azt Babilonba hurcolták. (…)
Ef 2,4-10
De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett – az ő kegyelméből üdvözültetek –, vele együtt feltámasztott, és az égiek közé helyezett el Jézus Krisztus által, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk.
Jn 3,14-21
(…) Nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit; de aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat.
Isten merő irgalomból és a szent nép iránti gyöngéd szeretetből engedi, hogy az ellenség felgyújtsa a templomot, az embereket pedig deportálja. Hiszen a templom már akkor értelmét vesztette, lelki értelemben már akkor „megsemmisült”, amikor a nép elpártolva az Úrtól megszentségtelenítette azt, amikor kigúnyolta Isten törvényeit, a prófétákat pedig kinevette. Ebben a helyzetben Isten nem is tudott másként szólni népéhez, mint az ellenség cselekedetén keresztül. (Majd a számkivetettség nyomorúságában ismét szól hozzájuk, miután a szenvedések tüzében megtisztítva alkalmassá tette lelküket a prófétai szó befogadására.) Az elmúlt kétezer év során ez jó néhányszor megismétlődött az Egyház életében is, s meg fog ismétlődni újra, ha vallásosságunk kiüresedik és merő külsőséggé válik. Ugyanígy, ha szeretetkapcsolatainkból száműzünk minden szakrális tartalmat, akkor nem Isten büntetése, hogy e kapcsolatok tönkremennek. Isten nem kegyetlen velünk, csak éppen nem segédkezik önbecsapásainkhoz.
Ha figyelmesen olvassuk a mai Szentleckét, felfedezzük azt a nagyon fontos igazságot, hogy Isten irgalma csak azokat támasztja fel a boldog örök életre, akik elfogadták, hogy előbb bebizonyítsa róluk, hogy bűneik miatt élőhalottak voltak. Ő ugyanis nem épít bűnös életünk romlott és hazug alapjaira örök hajlékot. Előbb megvárja, hogy porig rombolódjék mindaz, ami a hitetlenség, a bűn, a törvénytelenség és az önzés műve bennünk, s csak ezután rakja le szívünkben az új szentély alapjait.
Urunk Jézus, a Te szent megtestesülésed, az isteni irgalmasság legnagyobb tette abban az értelemben is, hogy a világ világosságaként rávilágítasz hazugságainkra, bűnös életvitelünkre, a bűn által kiépített struktúrákra, és azok összeomlanak. Adj nekünk bátorságot és szívbéli töredelmet, hogy bűneinket megvallva, a kegyelem által engedjük romba dönteni régi, bűnös világunkat, és kérünk, hogy ugyanazon kegyelem által, Rád mint sziklaalapra építve készíthessünk új, talán szegényes, de Neked kedves hajlékot szívünkben.
Kommentáld!