Nagyböjt 4. hete
Iz 49,8-15
Így szól az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak téged, és a szabadulás napján megsegítelek; megőrizlek, s a nép szövetségévé teszlek, hogy helyreállítsd az országot, és kioszd az elpusztított örökséget. (…)” Ujjongjatok, egek, és örvendj, te föld, ujjongásban törjetek ki, hegyek! Mert megvigasztalja népét az Úr, és szegényein megkönyörül. Azt mondta Sion: „Elhagyott engem az Úr, és Uram megfeledkezett rólam.” Megfeledkezhetik-e csecsemőjéről az asszony, nem könyörül-e méhe magzatán? Még ha az meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad!
Jn 5,17-30
Jézus azt felelte nekik: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.” Ezért a zsidók még inkább életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette magát az Istennel. Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: a Fiú nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik. Mert amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyanúgy a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz. Ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok. Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és életre kelti, úgy a Fiú is életre kelti, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát nem tiszteli, aki őt küldte. Bizony, bizony mondom nektek: aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre.
Jézus tetteiben és azok igazolásában soha nem ellenfelei igazodott elvárásaihoz, hanem mindenkor következetesen az Atyától kapott küldetésének megfelelően beszélt és cselekedett. Minden egyes szava és tette az Atyához fűződő kapcsolatából fakadt, és arról tanúskodott. Tanítványai sokszor nem értették, hogy mit is akar mondani, sokszor nem fogták fel egy-egy csoda igazi tartalmát és jelentőségét, de azt egyértelműen megérezték, és meg is vallották, hogy ő a Messiás, az Isten Szentje, akinek tettei az Istentől valók, s akinek örök életet adó igéi vannak.
Éppen ezért az írástudóknak és farizeusoknak sem szolgálhat mentségére, hogy számukra teológiailag elfogadhatatlan volt, hogy Jézus Atyjának nevezte a fölséges Istent. Hiszen mielőtt ezt a zsidó szempontból valóban botrányos kijelentést tette, sorra olyan jeleket művelt, melyek mind arról tanúskodtak, hogy Isten hatalmával és tekintélyével bír. Ők tanult emberek lévén nagyon is megértették, amit mondani akart, de visszautasították, tetteit pedig tudatosan félremagyarázták. Amikor például Jézus az Atya irgalmas szeretetét nyilatkoztatta ki a béna ember meggyógyításával, ők a szombati nyugalom megtartásának kicsinyes részleteinél ragadtak le.
Urunk Jézus, mi, keresztények nem botránkozunk meg azon, hogy Atyádnak nevezed a fölséges Istent, sokkal inkább az a veszély fenyeget, hogy az Atyával való egylényegűséged csupán elvont hitigazság marad a számunkra, és nem érinti mindennapjainkat. Ne engedd, hogy az Atyáról szóló kinyilatkoztatásod, a Szentháromság misztériumába való beavatásod hiábavaló legyen számunkra, hanem kérünk, újítsd meg bennünk a Szentlélek ajándékát, aki nemcsak elvezet a teljes igazságra, hanem be is von minket abba az örök szeretetkapcsolatba, mely őbenne magában áll fenn Közötted és Atyád között.
Kommentáld!