Húsvét 4. hete
ApCsel 12,24 – 13,5a
Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt. Barnabás és Saul visszatértek Jeruzsálemből, miután elvégezték a szeretetszolgálatot. Jánost, akit Márknak is neveznek, magukhoz vették. Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére, és Saul. Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: „Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket!” Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, azután útnak indították őket. Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig Ciprusba hajóztak. Eljutottak Szalamiszba, és hirdették Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is a szolgálatukban volt.
Jn 12,44-50
Jézus pedig felkiáltott, és így szólt: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. Ha pedig valaki hallja az én igéimet, de nem tartja meg, azt nem ítélem el. Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot. Van, aki megítélje azt, aki megvet engem, és nem fogadja el igéimet: az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött engem, az Atya, ő parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát én beszélek, úgy mondom el, ahogy az Atya mondta nekem.”
Az Úr Jézus azt mondja, hogy a tőle hallott ige fog megítélni minket az utolsó napon. Igen, mert Krisztus megjelenésekor lelkiismeretünk olyan világossággal fogja megvilágítani földi életutunkat, hogy azt többé homályba borítani, eltorzítani, erőszakkal meghamisítani nem lehet. Aki viszont már most Jézus Krisztusnak és az ő tanításának ítélete alá helyezi napjait, élete minden eseményét, minden területét, az már átment az ítéleten, illetve nem esik ítélet alá. mert a Jézusban való hit éppen azt jelenti, hogy ítélete alá helyezzük minden napunkat, életünk minden területét és eseményét. Így hozzuk előre földi életünk mindennapjaiba az utolsó ítéletet, s így akarunk az Ige erejében napról napra jobbá lenni, megtérni. Ez a szentség útja.
Ahhoz is, hogy az Úr igéje egyre szélesebb körben terjedjen, ahogy a mai Szentleckében olvassuk, mindenekelőtt arra van szükség, hogy előbb bennünk terjedjen, áradjon szét, töltsön be minket egészen, s mintegy túlcsordulva érjen el másokhoz is. Jaj annak az igehirdetőnek, aki magától beszél, s nem az Atya igéjét, hanem saját zavaros benső világának gondolatait hirdeti! Jézus nem magától beszélt, nem önmagát hirdette. Őt egészen betöltötte az Atya üzenete, ő maga volt az Atya Igéje. A Szentlélek bennünket is arra küld, hogy belőle élve őt hirdessük, s az örök életet, amelyet az Atya kinyilatkoztatott általa.
Segíts, Urunk Jézus, hogy mindennapi elmélkedésünk során készségesen alávessük magunkat a Te igéd ítéletének: szolgáltassuk ki Neked gondolatainkat és érzéseinket, vágyainkat és ösztönvilágunkat, terveinket és fantáziánkat, napi munkánkat és emberi kapcsolatainkat. Add, hogy a reggel hallgatott Ige fénye megvilágosítsa lelkiismeretünket, és amikor a nap végéhez érve ugyancsak az Ige fényénél vizsgáljuk meg egész eltelt napunkat, hálát adjunk a Tőled kapott ajándékokért, és őszinte bűnbánatot tartsunk elkövetett vétkeinkért, mulasztásainkért.
Kommentáld!