Évközi 10. hét
2Kor 3,4-11
Isten iránt ilyen bizalmunk Krisztus által van. Nem mintha magunktól, mintegy saját erőnkből képesek lennénk bármit is kigondolni, ellenkezőleg: a mi képességünk Istentől van. Ő tett minket alkalmassá arra, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké: mert a betű öl, a Lélek pedig éltet. Ha már a halálnak a betűkkel, kövekre írt szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy Izrael fiai nem nézhettek Mózes arcára arcának mulandó dicsősége miatt, hogyne lenne még dicsőségesebb a Lélek szolgálata? Mert ha már a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, sokkal dicsőségesebb az igazság szolgálata. Sőt, ami ott dicsőséges volt, ezen túláradó dicsőség miatt már nem is dicsőséges. Mert ha a mulandó dicsőséges, sokkal dicsőségesebb a maradandó.
Mt 5,17-19
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem. Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy ióta vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.
A törvény jó, mert lemér bennünket. A bukott Ádám ivadékainak szükségük is van rá, hogy Istentől fogódzópontokat, jelzőkarókat kapjanak, mert enélkül nem tudnák megkülönböztetni a jót a rossztól. A világ fiai azonban nem hajlandók tudomást venni a jó és a rossz objektív kategóriáiról. Öntörvényűségükben saját maguk akarják megszabni, mi jó és mi nem, az erkölcs helyébe a közvéleményt, a bűn helyébe a jogszerűtlenséget állítva. Minket is megkísért olykor, hogy felülbíráljuk az isteni törvényt, vagy legalábbis a mi esetünkben való érvényességét. Azt gondoljuk, a mi helyzetünk annyira sajátos és egyedi eset, hogy arra bizonyára nem vonatkozik a Tízparancs, vagy legalábbis nem úgy, mint másokra. A Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovjaként a törvény felett állónak szeretnénk látni magunkat, s közben nem vesszük észre, hogy aki csak úgy túlteszi magát Isten parancsain, annak e parancsok a halált jelentik.
Az igazi szabadság nem szemben áll az isteni törvénnyel, hiszen mindkettő Istentől származik és üdvösségünket szolgálja. A szabadság mintegy a törvényből nő ki, hogy közvetlenül részesítsen Isten életében. A törvény ugyanis nem holt betű, hanem éltető, Lélekkel teli valóság, hiszen Urunk nem csupán tanítást adott, hanem a Szentlelket is megadta, hogy a Tízparancsot összefoglaló egyetlen parancsát teljesítve méltók lehessünk az istengyermeki élethez: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” A krisztusi törvény hordozója, az Egyház pedig szentségei, mindenekelőtt a keresztség és az Eucharisztia által az utolsó napig őrzi és közvetíti az Isten és ember szerelmének minden emberi elképzelést felülmúló teljességét.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy a törvényt istenítve a holt betűhöz ragaszkodjunk, s kioltsuk magunkban a Lelket. Ne engedd azt sem, hogy alkudozásba kezdve a törvényt illetően a világ szellemének hódoljunk, s észrevétlenül elkezdjünk sodródni a lelki halál felé. Szítsd fel inkább lelkünkben Szentlelkedet, hogy őt egyre jobban befogadva megtapasztaljuk, hogy a törvény valójában nem is parancs, hanem élet, Isten belső életének kiáradása, s szívünk kitáguljon Te szereteted mérhetetlen tágasságára, ahol egy ióta vagy egy vesszőcske sem vész el, hanem az egész törvény elnyeri beteljesedését.
Kommentáld!