Évközi 20. hét
Rut 2,1-3.8-11; 4,13-17
Volt pedig Noémi férjének, Elimeleknek egy rokona, aki hatalmas és igen gazdag ember volt; Boóznak hívták. A moábi Rut így szólt anyósához: „Ha parancsolod, elmegyek a mezőre, és összeszedem azokat a kalászokat, amelyek az aratók kezét elkerülik, ott, ahol hozzám irgalmas gazdának kegyére találok.” Noémi ezt válaszolta neki: „Menj csak, lányom!” Elment tehát, és összeszedegette a kalászokat az aratók után. Úgy esett azonban, hogy annak a mezőnek a Boóz nevű, Elimelek nemzetségéből való ember volt a gazdája. Azt mondta erre Boóz Rutnak: „Halld, lányom, ne is menj más mezőre böngészni, el ne távozz erről a helyről! Csatlakozz szolgáimhoz, és menj utánuk, amerre aratnak. Meghagytam ugyanis legényeimnek, hogy senki se bántson. Sőt, ha megszomjazol, csak menj oda az edényekhez, s igyál a vízből, amelyből legényeim is isznak!” Erre ő arcra borult, a földig hajtotta magát, és azt mondta neki: „Hogyan lehet az, hogy kegyelmet találtam színed előtt, és ismerni méltóztatsz engem, az idegen asszonyt?” Boóz azt felelte neki: „Hírül adtak nekem mindent, hogy mit cselekedtél anyósoddal férjed halála után, hogy elhagytad szüleidet és a földet, amelyen születtél, és eljöttél ahhoz a néphez, amelyet azelőtt nem ismertél. Erre Boóz magához vette Rutot. Feleségül vette, bement hozzá, az Úr pedig megadta az asszonynak, hogy foganjon és fiút szüljön. Azt mondták ekkor az asszonyok Noéminak: „Áldott az Úr, aki nem engedte, hogy ne legyen utódja családodnak! Emlékezzenek meg nevéről Izraelben! Így most már lesz, aki megvigasztalja lelkedet, gyámolítja öregségedet, hiszen a menyed szülte, aki szeret téged, és sokkal többet ér néked, mintha hét fiad lenne.” Erre Noémi felvette a gyermeket, az ölébe helyezte, és dajkája és hordozója lett. Ekkor a szomszédasszonyok szerencsét kívántak neki, és azt mondták: „Fia született Noéminek!” És elnevezték Obednek. Ő Izájnak, Dávid apjának apja.
Mt 23,1-12
Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: „Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg – de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.
Rut mindenben ellentéte azoknak a farizeusoknak, akikről Jézus a mai Evangéliumban beszél. Nem rak súlyos, sőt elviselhetetlen terheket az emberek vállára, hanem segít Noéminek terhei hordozásában. Nem akar vallásos cselekedeteivel feltűnést kelteni, hanem csendben és egyszerűen megvalósítja az isten- és emberszeretet parancsát. Nem az első helyeket keresi, hanem az utolsót, s megelégszik azzal, hogy az aratók után elmaradó kalászokat összeszedegesse. Nem várja el, hogy köszöntsék és megtisztelő címmel illessék, hanem földig hajol az őt megszólító Boóz előtt, érdemtelennek tartva magát arra, hogy észrevegyék. Rut nagyon jól tudja, hol a helye, s tökéletesen betölti hivatását. Ezért tud gyöngesége ellenére erős támasz lenni, özvegyi gyásza ellenére vigasztaló, idegensége ellenére oltóág az Üdvözítő családfáján.
Akik között jelen van a Rut-féle, szolgáló szeretet, azok megtapasztalják, hogy megtörik a bűn átka, a halál, s a szenvedés áldássá válik. Akik minden gondjukkal az egyetlen Atyára hagyatkoznak, azok élete kivirágzik és gyümölcsöt terem Krisztusban. Akik minden sebzettségükkel együtt felkarolják és hordozzák egymást, megízlelik a békességet, amely „sebből csordul alá” (Vasadi Péter). Legyen bármilyen emberi sebzettség, sorcsapás, gyász az osztályrészünk, gyógyírt hoz rá az az Istennel kötött szövetségből áradó ingyenes szeretet, s emberi kapcsolataink visszanyerik azt a mélységüket, melyet Isten ültetett beléjük öröktől fogva.
Urunk Jézus, ki Istennek Izraellel kötött szövetségét szent véred által az egész emberiségre kiterjesztetted, add, kérünk, kegyelmedet, hogy megnyíljunk Szentlelked működésére, s így az egyetlen Atya gyermekeiként és az egyetlen Mester tanítványaiként az uralkodás helyett a szolgálatot, az önmegvalósítás, önérvényesítés helyett mások életének kibontakoztatását válasszuk, és abban örömmel ki is tartsunk.
Kommentáld!