Évközi 2. hét
Zsid 6,10-20
Mert Isten nem igazságtalan, hogy megfeledkezzék művetekről és a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok. Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a készséget tanúsítsa mindvégig, míg a remény be nem teljesedik, s hogy ne legyetek restek, hanem azok követői, akik a hit és a béketűrés által örökösei az ígéreteknek. Mert amikor az Úr Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nála nem volt senki nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött: ,,Bizony, áldván áldalak téged és sokasítván megsokasítalak.” Az pedig türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet. Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és minden viszálykodásuk vége a megerősítő eskü. Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az elénk tárt remény elnyerésére. Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, ahová mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké.
Mk 2,23-28
Történt ismét, hogy amikor szombaton a vetések közt járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: ,,Nézd, azt csinálják szombaton, amit nem szabad.” Ő így felelt nekik: ,,Sohasem olvastátok, mit cselekedett Dávid , amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába Abjatár főpap idejében, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak a papoknak, és adott azoknak is, akik vele voltak?” Aztán hozzátette: ,,A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mély tanítás van abban, hogy Isten az Ószövetségben adott ígéreteit azzal erősíti meg, hogy önmagára esküszik. Számunkra, akik mindig tőlünk különböző, nálunk nagyobb, jelentősebb tényezőkre hivatkozunk, ez elképzelhetetlen, Isten részéről viszont az volna abszurd, ha másra hivatkozna, mint önmagára, hiszen ő maga tetteinek oka és célja. Az ígéreteiben foglalt nagy üdvtörténeti tettek nem olyan események, melyeket emberi ésszel ki lehetne következtetni. Ésszerűségüket alá lehet támasztani racionális érvekkel, de mindenestül megmagyarázni, hogy mit, miért tett, lehetetlen. Nem gondolhatjuk például azt, hogy azért kell hogy a világnak egyszer vége legyen, mert ha a Nap kihűl, az élet szükségképpen megszűnik a Földön. A természet törvényei maguk is Istentől valók és az ő szuverén akaratának vannak alávetve, tehát mindenhatóságát semmiképp sem korlátozhatják.
Isten tetteinek leghitelesebb és legkimerítőbb magyarázata, hogy azért tette, mert így tetszett neki. Nincsen magasabb rendű szempont az isteni tetszésnél. Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten kénye-kedve szerint játszogat velünk, hiszen tökéletessége folytán akármit is tesz, az csakis a legjobb lehet. Olyan misztérium előtt állunk, mely arra késztet, hogy okoskodó értelmünk tisztelettel elhallgasson, s levetett sarukkal boruljunk le Isten nagysága előtt.
Urunk, Jézus, Te azzal igazoltad a tanítványok szombati kalászszedését, hogy ura vagy a szombatnak is. E szavad, mely mélyebb és erőteljesebb minden magyarázatnál, olyan öntudatról tanúskodik, amely mentes az emberi gőgtől, felfuvalkodottságtól, a nagyság látszatától, ugyanakkor erőt és tekintélyt sugároz. Add kegyelmedet, hogy a hivatalos vagy önjelölt véleményvezérek és megmondóemberek szavával szemben mindig a Te szavadra figyeljünk és az Atya tetszését keressük, s Szent Sebestyén vértanúd példájára és közbenjárására inkább engedelmeskedjünk Neked, mint az embereknek.
Kommentáld!