Húsvét 3. vasárnapja
ApCsel 2,14.22-28
(...) Isten azonban föloldozta a halál bilincseit, és föltámasztotta őt, amint lehetetlen is volt, hogy azok fogva tartsák, mert Dávid róla mondja: ,,Magam előtt látom az Urat mindenkor, mert jobbomon áll ő, hogy meg ne inogjak. Ezért örvend a szívem, és ujjong a nyelvem, sőt testem is békében nyugszik el, mert nem hagyod lelkemet az alvilágban s nem engeded, hogy Szented rothadást lásson. Megmutatod nekem az élet útját, és színed előtt örömmel töltesz el engem.”
1Pét 1,17-21
És ha Atyának hívjátok azt, aki személyválogatás nélkül ítél kinek-kinek cselekedete szerint, járjatok félelemmel zarándokságotok idején, tudva, hogy nem romlandó ezüstön vagy aranyon történt a megváltásotok az atyáitoktól rátok hagyományozott hiú életmódotokból, hanem a szeplőtlen és érintetlen Báránynak, Krisztusnak drága vérén, akit az Atya ugyan a világ alkotása előtt szemelt ki, de az utolsó időben jelentett ki tiértetek. Általa hisztek Istenben, aki őt feltámasztotta halottaiból, és dicsőséget adott neki, hogy Istenben legyen a hitetek és reményetek.
Lk 24,13-35
(...) Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: ,,Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!” Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Azok elmondták: ,,Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.
Az emberi élet folytonos zarándokút az örök haza felé, s ezen az úton a feltámadt Krisztus társul hozzánk, mint az emmauszi tanítványokhoz. Ők mindaddig, míg látták Jézust, nem tudták, kicsoda ő valójában, amikor viszont felismerték a kenyértörésben, máris eltűnt a szemük elől. Azt, hogy mi is felismertük őt a hitben, az bizonyítja, hogy nem látjuk őt. Ez az ismeret ugyanis végtelenül több, mint a látás. Mérhetetlenül értékesebb ajándék nem látni Krisztust, de tudni, hogy kicsoda, mint látni, de nem ismerni őt. Azoknak, akik még nem ismerik Jézust a hitből, szívük lángolása jelzi, hogy életük egyetlen reménye Jézus. Azoknak viszont, akik már ismerik, a szent félelem jelzi az üdvösség további útját. Mert nem elég elméletileg tudni, kicsoda is Krisztus: az ő egzisztenciális ismeretét csak az az üdvös félelem adhatja meg, mely kiöl a szívből minden más, profán félelmet, és így felszabadít a bűnös világ szolgaságából. Azért szent ez a testünket-lelkünket átjáró, édességes félelem, mert hozzákapcsol a szent Istenhez, nem pedig elválaszt tőle. Ez idézi elő a megrendültséget, amely nélkül senki sem üdvözülhet.
Az emmauszi evangélium még két nagy kegyelmet tár elénk: a kenyértörés, a szentmise végtelen ajándékát, és az apostoli közösségét. Ezek nélkül a Krisztusba vetett hit elsekélyesedik, egyéni látomássá zsugorodik, s nem talál vissza Jeruzsálembe, velük viszont az Egyház közös hitében elnyeri teljességét.
Feltámadott Jézusunk, számunkra már nem titokzatos Idegen, hanem a Felismert vagy, aki Rólad szerzett belső ismeretünket mind inkább elmélyíted a szentáldozásban. Kérünk, őrizd meg szívünket a szent megrendülés állapotában, hogy felszabadulva a bűnös világ szolgaságából egyre jobban ragaszkodjunk Hozzád, és segíts, hogy személyes, belső ismeretünk utat találjon az Egyház közös hitébe és az apostolok közösségébe, hogy ott kiteljesedhessen, és testvéreinknek is javára legyen.
Kommentáld!