Évközi 14. hét
Oz 10,1-3.7-8.12
Lombos szőlőtő Izrael, gyümölcse méltó hozzá. Amilyen sok volt a gyümölcse, olyan sok oltárt emelt; amilyen bőségesen termett a földje, olyan bőségesen állított fel bálványoszlopokat. Szívük megoszlott, de most majd megbűnhődnek! Ő maga töri majd össze bálványoszlopaikat, pusztítja el oltáraikat. Hiszen máris mondják: „Nincs nekünk királyunk, mert az Urat nem féljük! A király pedig mit tehet velünk?” Elveszett Szamaria, királya olyan, mint a pálca a víz színén. Elpusztulnak a bálványmagaslatok, hol Izrael vétkezett; lapu és tövis nő majd oltáraikon, és ők majd így szólnak a hegyekhez: „Borítsatok el minket!” – s a halmokhoz: „Omoljatok ránk!” Vessetek magatoknak az igazság szerint, és arattok is majd az irgalom szerint; törjetek fel ugart magatoknak; ideje, hogy keressétek az Urat, és ő majd eljön, hogy igazságra tanítson titeket.
Mt 10,1-7
Ezután magához hívta a tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. A tizenkét apostol nevei pedig ezek: az első Simon, akit Péternek neveznek, és András, a testvére, Jakab, Zebedeus fia, és a testvére, János, Fülöp és Bertalan, Tamás és a vámos Máté, Jakab, Alfeus fia, Tádé, a kánaáni Simon, és az iskarióti Júdás, aki el is árulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: „A pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, és szamaritánus városba ne lépjetek be! Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: „Elközelgett a mennyek országa!”
Az optimista rózsaszínűnek látja a jövőt, a pesszimista pedig mindent egyformán sötétnek. A próféták azonban sem nem optimisták, sem nem pesszimisták: meglátják a bálványozó ember tragédiáját, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik, ha továbbra is kitart tévútján, de látják az összeomlás utáni új világot is, amelyet Isten irgalma kínál fel az elesett embernek.
Ma is így van: ha valaki látja egy közösségben, szerzetesrendben, egy-egy részegyházban a közeledő összeomlás jeleit, azt mindjárt vészmadárnak kiáltják ki azok, akik nem hajlandók lemondani egyfajta kincstári optimizmusról, függetlenül a tényektől. A másik végletet azok csoportja képviseli, akik szent borzalommal ismerik fel napjaink történéseiben a végidők jeleit, s a Jelenések könyvét nem mint a remény és vigasztalás isteni üzenetét, hanem mint a világra váró katasztrófasorozat misztikus forgatókönyvét olvassák.
Tanuljuk meg a prófétáktól a szent realizmust, s ugyanakkor a végtelen nagy bizalmat az irgalmas Isten iránt. Nézzük kritikusan az épülő új világbirodalmat, amelyben lépten-nyomon hangsúlyozzák a személyiségi jogokat, Isten jogait és parancsait azonban figyelmen kívül hagyják vagy nyíltan sárba tiporják. Nincs mit szépíteni: ez az új birodalom is saját maga sírásója, s csak úgy menekülhetünk meg, s úgy kerülhetjük el, hogy minket is maga alá temessen, amikor majd nagy robajjal összedől, hogy Ozeás próféta szavát megfogadva kétszeres buzgalommal kezdjük keresni az Urat. Készen kell állnunk, hogy már most, s majd akkor, amikor az összeomlás bekövetkezik, engedelmeskedjünk Urunk mai Evangéliumban felhangzó parancsának: „Menjetek és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.” Jézus eljövetele óta ez az Ország itt van karnyújtásnyi közelben, halála és feltámadása óta pedig mindannyiunknak megadatott, hogy be is léphessünk kapuján. Történhetnek katasztrófák, kataklizmák sora rengetheti meg az egész földet: az Istenben való bizalom nem múlik el és nem hagy cserben soha.
Kommentáld!