Évközi 14. hét
Oz 14,2-10
Térj meg, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el! Vigyétek magatokkal e szavakat, térjetek az Úrhoz, és mondjátok neki: „Végy el minden gonoszságot, fogadd el a jót, és mi majd ajkunk gyümölcsét áldozzuk néked. Asszúr ne segítsen nekünk, lóra sem szállunk többé, és kezünk alkotásait nem nevezzük többé »Istenünk«-nek. Mert te megkönyörülsz az árván, aki nálad talál irgalmat.” „Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívemből szeretni fogom őket, mert haragom elfordult tőlük. Izraelhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, és gyökeret hajt, mint a Libanon. Kiterjednek ágai, és pompája olyan lesz, mint az olajfáé, és illata, mint a Libanoné. Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, gabonát termelnek és rügyeznek, mint a szőlő; hírneve olyan lesz, mint a Libanon bora. Efraim, mi köze neki a bálványokhoz? én hallgatom meg és gyámolítom őt; olyan leszek én, mint a zöldellő ciprus, és tőlem való lesz a gyümölcs, melyet rajtad találnak.” Aki bölcs, értse meg ezeket, aki értelmes, lássa be ezt mind! Bizony, egyenesek az Úr útjai, s az igazak biztosan járnak azokon, de a gonoszok elesnek rajtuk.
Mt 10,16-23
Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok. Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül. Amikor az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba. Mert bizony, mondom nektek: nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.
Nekünk már nem kell újra bejárnunk azokat az egyetlen emberi élet alatt be sem járható szakadékos mélységeket, melyeket Isten népe végigjárt, amit okulásunkra meg is írtak. Amint a természettudományos ismereteink is a már megismert és rendszerezett törvényekre épül, úgy az erkölcsi életben sem szabad azt gondolnunk, hogy nekünk mindent elölről kell kezdenünk, mindent ki kell próbálnunk, mindenről tapasztalatot kell szereznünk. Aki hisz Jézus Krisztusban, az éppen azt az óriási előnyt élvezi, hogy tudja: fölösleges ott kísérleteznie, ahol már biztos és egyetemes érvényű tapasztalathoz jutott az Egyház az ő Alapítója és szentjei által, és e tapasztalatot egyszer s mindenkorra szentesítette.
Elég volna tehát a próféta e három intelmét szívünkre venni, hogy elindulhassunk a szentség útján. Ozeás három nagy tényt állít elénk élete és szolgálata végén: ne építsünk a földi, emberi hatalomra, mert ingatag, állhatatlan és mulandó, ne imádjuk kezünk alkotását, s éljük át, hogy árvák vagyunk itt a földön, s csak a teremtő Istennél találunk örök otthonra.
Ez a legutolsó az, amelyből kiindulva a másik kettőt is helyesen tudjuk élni. Talán furcsán hangzik, mégis ez az igazság: a hívő ember árvaságérzése kincs. Senkié sem vagyok a földön; létem nem magyarázható meg egészen a kozmoszból, melynek anyagából vétettem, mert rákérdezek a létezésére; több vagyok, mint egy ország állampolgára; több, mint az Egyház egy tagja, de még szüleimé sem vagyok egészen, hiszen személyemet, legbensőbb énemet nem tőlük kaptam, hanem Isten teremtette fogantatásom pillanatában.
Ezért hát ismeretlen, idegen és megvigasztalhatatlan árva vagyok itt a földön, s az is akarok maradni, akárcsak a szentek: a próféták, az apostolok, vértanúk, hitvallók és szüzek. Ez óv meg a hamis bizakodástól és a bálványimádástól. S te, barátom, aki hozzám jössz, nem azzal segítesz a legtöbbet, ha mellém állsz, mikor mások támadnak, nem is azzal, hogy kifejezed, mennyire hozzám tartozol, hanem azzal, ha te is bevallod nekem nagy-nagy árvaságodat, s azt, hogy te sem akarsz senkié sem lenni, hanem egyedül Istenhez akarsz tartozni. Kozmikus, egzisztenciális árvaságunk élményén túl lesz csak tapasztalatunk arról a misztériumról, amely mindannyiunkat a legmélyebben összeköt: a szentek közösségéről.
Kommentáld!