Évközi 32. vasárnap
2Mak 7,1-2.9-14
Történt pedig, hogy elfogtak hét testvért is anyjukkal együtt. Ostorral és szíjjal verette őket a király, hogy a törvényben tiltott sertéshúsevésre kényszerítse őket. Ekkor közülük az első így szólt: „Mit akarsz velünk és mit kívánsz tudni tőlünk? Mi készek vagyunk inkább meghalni, mint megszegni az atyáinknak adott isteni törvényeket.” Azután halálraváltan így szólt: „Te gonosz! A jelen életben ugyan elveszítesz minket. A világ Királya azonban a föltámadásban örök életre kelt minket, mivel az ő törvényeiért halunk meg.” Utána a harmadikat csúfították el. Ez, mihelyt felszólították, mindjárt kidugta a nyelvét, bátran odanyújtotta a kezét, és bizalommal eltelve így szólt: „Az égből kaptam ezeket. Ezért Isten törvényeiért lemondok róluk, mert bízom benne, hogy úgyis visszakapom ezeket Tőle.” A király pedig és az övéi megcsodálták az ifjú lelkierejét, hogy szinte semmibevette a kínzásokat. Ennek elhunyta után a negyediket kínozták meg hasonló módon. Ez, amikor már halálán volt, így szólt: „Vigasztalás azok számára, akik az emberek által halnak meg, hogy bízván bízhatnak Istenben, aki újra feltámasztja majd őket. Neked azonban nem lesz feltámadásod az életre.”
2Tessz 2,16 – 3,5
Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár élőszó, akár levelünk útján tanultatok. Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben. Egyébként, testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié. Az Úr azonban hűséges: ő megerősít titeket és megóv a gonosztól. Ami titeket illet, bizalmunk van az Úrban, hogy megteszitek és meg fogjátok tenni, amit parancsolunk. Az Úr vezesse szíveteket Isten szeretetére és Krisztus béketűrésére!
Lk 20,27-38
Odamentek hozzá néhányan a szaddúceusok közül, akik tagadják a feltámadást, és megkérdezték őt: „Mester, Mózes előírta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, de gyermeke nem, akkor a testvér vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt gyermek nélkül. Előbb a második, majd a harmadik vette feleségül őt, és hasonlóképpen mind a heten, gyermeket nem hagyva, mind meghaltak. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor ezek közül kinek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt felelte nekik: „E világ fiai házasodnak és férjhez mennek. Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai, a feltámadás fiai lesznek. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat »Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének« mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”
A megtestesülésben egyértelműen feltárul – mivel Krisztus valóságos Isten és valóságos ember –, hogy a törvényhez való ragaszkodás egyben az Istenhez való ragaszkodás is. Az a zsidó, aki kész inkább meghalni, mint megenni a sertéshúst, az a muszlim, aki komolyan veszi a tilalmat, és nem iszik bort, az a hindu, aki még egy légy életét sem hajlandó kioltani, mert ezáltal Istenhez ragaszkodik, öntudatlanul is Jézus Krisztusról tesz tanúságot, aki értünk meghalt és feltámadt, s aki Isten hatalmával feltámasztja az igazakat az örök dicsőségre, mert ő minden ember Üdvözítője. Ezzel szemben milyen szomorú a valaha keresztény Európa szekularizációja, amely mára odáig jutott, hogy törvényhozásával szentesítette mind a tíz parancsolat megszegését, a hazudozástól a házasságtörésen át az emberölésig.
A Biblia hitében élő ember a világon túli, az örökkévaló Istenbe kapaszkodik. De minthogy ő láthatatlan, törvényeinek betartása által tudjuk csak kifejezni hozzá való ragaszkodásunkat. A mai Evangélium fényében ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy az Istentől kapott, de önkényesen és evilági módon értelmezett törvényhez való ragaszkodás szemben áll Isten akaratával, és akadályozza a hozzá való ragaszkodást. Az Istentől kapott parancshoz úgy ragaszkodni, mint magához az Istenhez, ugyanakkor nem feledve, hogy a törvény nem Isten – ez a helyes vallásos magatartás, amelynek mintegy mellékesen kultúrát alakító ereje is van.
Urunk, Jézus Krisztus, milyen könnyen mondjuk Neked, hogy követünk Téged és ragaszkodunk Hozzád, de életvitelünkkel inkább a világias közgondolkodáshoz igazodunk, mint a Te parancsaidhoz. Segíts, kérünk, kegyelmeddel felismernünk, hogy a Tízparancsolat tilalmai nem életünk beszűkítését, hanem az örök életre való kitágítását szolgálják, s törvényeidet szívünkbe fogadva megalkuvás nélkül, akár földi életünk árán is ragaszkodjunk Hozzád.
Kommentáld!