Évközi 33. hét
Jel 1,1-4;2,1-5a
Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, melyet Isten adott neki, hogy szolgáinak megmutassa mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie. Elküldte angyalát, és kijelentette szolgájának, Jánosnak, aki tanúságot tett Isten igéjéről és Jézus Krisztus tanúbizonyságáról, mindarról, amit látott. Boldog az, aki olvassa és aki hallja ennek a jövendölésnek igéit, és megtartja mindazt, ami abban meg van írva, mert az idő közel van! János a hét egyháznak, amely Ázsiában van. Kegyelem nektek és békesség attól, aki van és aki volt és aki eljövendő; és a hét szellemtől, akik az ő trónja előtt vannak. Az efezusi egyház angyalának írd meg: Így szól, aki a hét csillagot tartja a jobbjában, aki a hét arany gyertyatartó között jár: Ismerem cselekedeteidet, fáradozásodat és béketűrésedet, és hogy nem szenvedheted a gonoszokat; hogy próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugnak találtad őket. Béketűrő vagy, és szenvedtél az én nevemért, és nem fáradtál el. De kifogásom van ellened: az, hogy elhagytad első szeretetedet. Emlékezz tehát arra, honnan estél ki, tarts bűnbánatot, és tedd azt, amit korábban tettél; mert különben föllépek ellened, és elmozdítom gyertyatartódat helyéről, ha nem tartasz bűnbánatot.
Lk 18,35-43
Történt pedig, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út szélén és kéregetett. (...) Amikor odaért, megkérdezte tőle: „Mit akarsz, mit cselekedjem veled?” Az így szólt: „Uram! Hogy lássak!” Jézus azt mondta neki: „Láss! A hited megmentett téged.” Azonnal látott is, és követte őt, Istent magasztalva. Erre az egész tömeg, amely ezt látta, dicsőítette Istent.
Nem téli hangulat és az elmúlás édes-bús érzése kell a Jelenések könyvének olvasásához, de igenis szükséges annak a valóságnak tudomásul vétele, hogy előbb-utóbb elmegyünk, mi mindannyian; utánunk még nemzedékek jönnek, de azután ők is eltávoznak ebből az életből, s amint megjelent az emberiség ezen a kis, Földnek nevezett bolygón, egy napon ugyanúgy el is fog tűnni. E könyv első szavai az eredeti szövegben: „Jézus Krisztus apokalipszise”, vagyis Jézus Krisztus személyének kinyilatkoztatása, titkának végső feltárulása. Az egész történelmen végigvonuló gigantikus harc csak mintegy keretét adja Krisztus titka feltárulásának.
Amikor a patmoszi látnok ebben a fönséges kinyilatkoztatásban részesül, csak látszólag néz a távoli jövőbe, valójában visszafelé tekint, a Megfeszítettre, aki harmadnapra feltámadt és megmutatta dicsőségét az apostoloknak. Egyedül a názáreti Jézusban és az ő test szerinti feltámadásában ragyog fel az emberiség és az anyagi világ jövője, az a jövő, amely nincs bekódolva ebbe a világba, semmiféle tudományos módszerrel és a legfantasztikusabb technikai eszközökkel sem olvasható ki belőle, mert az Atyaisten szuverén döntéseként mindenestül fölötte áll. Azért és csak azért támadnak fel dicsőséges testben a halottak, mert emberi természetük már új életre támadott Jézusban. Azért alakul át a mindenség Isten teremtő szeretetében az utolsó napon, mert egy darabja már átalakult a feltámadt Jézus testében. Azért lesz utolsó ítélet, mert már végbement az emberiség megítéltetése Jézus keresztjén, amikor is Isten felajánlotta a bűnbocsánatot. Ehhez a kinyilatkoztatáshoz csak megtérni lehet, vagy visszautasítva a kárhozatot választani.
Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük a nekünk adott végső kinyilatkoztatást, mely üdvösségünkre szolgál. Hiszen az Anyaszentegyház nem azért nyújtja ezekben a napokban a Jelenések könyvét olvasásra, hogy megijesszen vagy fenyegessen, hanem hogy Téged ismertessen meg velünk egyre jobbam, akiért és aki által mindennek meg kell történnie, s akit megismerni maga az üdvösség és az örök élet. Indíts bűnbánatra minket, amiért elhagytuk első szeretetünket, és szítsd fel kegyelmeddel szívünkben a vágyat az után, hogy mind jobban megismerjünk és szeressünk Téged.
Kommentáld!