Évközi 15. hét
Iz 7,1-9
Történt pedig Ácháznak, Júda királyának napjaiban, aki Jótámnak, Uzija fiának volt a fia, hogy felvonult Rászin, Szíria királya, és Pekach, Remalja fia, Izrael királya Jeruzsálem ellen, hogy ostrom alá fogja; de nem tudták bevenni. Amikor eljutott a hír Dávid házához: „Szíria Efraimban táborozik”, megremegett a király szíve és népének szíve, mint ahogy megremegnek az erdő fái a széltől. Akkor azt mondta az Úr Izajásnak: „Menj ki Ácház elé, te és fiad, Seár-Jasúb, a Felső-tó vízvezetékének végéhez, a Ruhamosók mezejéhez vezető útra, és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton! Ne félj, szíved ne szorongjon ettől a két füstölgő, üszkös fadarabtól, Rászintól és Szíriától, Remalja fiának heves haragja miatt, mert gonosz tervet szőtt ellened Szíria, Efraim és Remalja fia, mondván: „Vonuljunk fel Júda ellen, félemlítsük meg, hódítsuk meg magunknak, és tegyük királlyá benne Tábeél fiát!” Így szól az Úristen: „Ez nem következik be, és nem történik meg! Mert Damaszkusz csak Szíriának a feje, Rászin pedig Damaszkusznak a feje! Még hatvanöt esztendő, és összeomlik Efraim, s nem lesz többé nép! Szamaria csak Efraimnak a feje, Remalja fia pedig Szamariának a feje! Ha nem hisztek, bizony, nem maradtok fenn!”
Mt 11,20-24
Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte, mert nem tértek meg: „Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha a csodák, amelyek bennetek történtek, Tíruszban és Szidonban történtek volna, már régen bűnbánatot tartottak volna, zsákruhában és hamuban. De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! Mert ha a csodák, amelyek benned történtek, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig. De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.”
Ha az ószövetségi népre érvényes volt, hogy ha nem hisznek, nem maradhatnak fenn, mennyivel inkább érvényes az Újszövetség népére és minden egyes Krisztusban hívő lélekre, mégpedig nem annyira politikai, vagy erkölcsi értelemben, hanem ontológiai mélységben. Az anyag, amelyből testem fölépül, akárcsak a kozmosz többi teremtményéé, fennmarad, amíg vissza nem kerül a természet nagy körforgásába, de énem, személyem nem maradhat fenn, ha nincs bennem szeretet Istenem iránt.
Isten a világot megteremtette, előhozva a nemlétezésből. Az ember alatti világot, a kőzeteket, növényeket, állatokat olyannak teremtette, hogy létben tartó szeretetéért cserébe nem vár tőlük viszontszeretetet. Ajándéknak teremtette őket, az embernek szánt ajándéknak, mely az Ajándékozóra kell hogy irányítsa a szemünket, és hálaadásra kell hogy késztessen iránta. Ahogy a mai nap tudós és misztikus szentje, a ferences Szent Bonaventura írja: „Akiben a teremtett dolgok nem gyújtanak világosságot, az vak; aki hangos szavukra nem ébred fel, az süket, aki a teremtett dolgokért nem áldja az Istent, az néma; aki ezek tanúságát figyelmen kívül hagyja és nem ismeri el az Őskezdetet, az őrült. Nyisd hát ki a szemed, fülelj, ajkaid mozduljanak és legyen készséges a szíved, hogy minden teremtményben Istenedet láthasd és dicsőítsd, szeresd, tiszteld és áldjad.”
A mai Evangéliumban az Úr Jézus megfeddi azokat a városokat, melyekben a legtöbb csodát tette, mégsem hittek szavának, s nem tartottak bűnbánatot. A jajok, melyeket mond rájuk, nem fenyegetőzés, nem is puszta siránkozás, hanem a legnagyobb szeretet jele: annak kifejezése, hogy a városok, emberi közösségek nem állhatnak fenn az Isten igéjébe vetett hit és megtérés nélkül. Aki azonban hisz Isten szavának, vagyis a testté lett isteni Igének, Jézus Krisztusnak, annak léte – még ha földi sátra összedől is – mindörökre fennmarad.
Kommentáld!