Évközi 16. vasárnap
Ter 18,1-10a
Ezután az Úr megjelent neki Mamre völgyében, amikor a legforróbb napszakban éppen a sátra nyílásában üldögélt. Amint fölemelte szemét, megjelent neki három férfi, s megállt ott a közelében. Amikor észrevette őket, a sátra ajtajából eléjük szaladt, földig borult előttük, és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett! Hadd hozzak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és pihenjetek le a fa alatt! Teszek majd elétek egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek, hiszen azért tértetek erre szolgátok felé!” Azok így szóltak: „Tégy, ahogy mondtad!” Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: „Siess, keverj be három véka lisztlángot, s készíts hamuban sült lepényt!” Maga pedig elfutott a csordához, hozott onnan egy fiatal borjút a javából, odaadta a legénynek, s az sietve elkészítette. Aztán fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet készíttetett, és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá. Azok, miután ettek, így szóltak hozzá: „Hol van Sára, a feleséged?” Ő azt felelte: „Itt, benn a sátorban.” Erre az egyikük azt mondta neki: „Egy esztendő múlva, ilyen időtájban, visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának, a feleségednek.” Amint Sára a sátor ajtaja mögött meghallotta ezt, elnevette magát.
Kol 1,24-28
Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára, amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva, hogy teljesen érvényt szerezzek Isten igéjének, a titoknak, amely századok és nemzedékek óta el volt rejtve, de amelyet most kinyilatkoztatott szentjeinek. Velük akarta Isten megismertetni ennek a titoknak dicsőséges gazdagságát a pogányok között. Ez a titok pedig nem más, mint a bennetek lévő Krisztus, a dicsőség reménye. Mi őt hirdetjük, amikor minden embert intünk és tanítunk teljes bölcsességgel, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztusban.
Lk 10,38-42
Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: „Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!” Az Úr ezt válaszolta neki: „Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.”
Az Úr nem szokott délben megjelenni, hanem inkább éjjel, hajnalban, vagy estefelé. Nem mintha a nap közepén nem tudna kegyelmet adni, inkább az ember miatt, aki a déli hőségben könnyen elcsügged, illetve lázas aktivizmusba öli meg nem oldott életének problémáit. Ha azonban a déli nap hevében, élete terméketlenségétől fonnyadt szívvel is képes az ember olyan nagylelkűen vendéget fogadni, mint Ábrahám, akkor Isten beléphet az életébe.
S miért ne tudnád ezt megtenni te is? Öledbe ejtett kezedet nem tudod‑e üdvözlésre fölemelni, amikor kopogtat valaki szíved ajtaján? Csüggedtségeden nem tudsz‑e erőt venni legalább egy órára, hogy fölállj és szereteted jelét kinyilvánítsd annak, aki betér hozzád. Az emberi élet forró delén vagy azon túl, mikor a csüggedtség és keserűség lassan egész testedet-lelkedet átjárta, ez az apró erőfeszítés is óriási esemény, a kegyelem műve. Látod, milyen nagy vendég lépett be Ábrahámhoz is: maga az Isten, aki életet ígért neki, Izsák születését, mely egyben az ő lelki újjászületése is. A mélylélektan bizonyítja, hogy ha egy idős asszony arról álmodik, hogy gyermeke születik, ez azt jelenti, hogy neki kell új életre születnie.
Mária és Márta házába is délidőben lép be az Úr. Ábrahám e két leányában a befogadás két aspektusát láthatjuk: a vendégül látást, annak minden gyakorlati velejárójával, melyet Márta képvisel, s a szerető figyelmet, melyet Mária tanúsít. Egyik sem hiányozhat a keresztény életéből, ám a súlypont a belső figyelmen kell hogy legyen. Enélkül a szeretet nem volna szeretet, csak lázas aktivizmus, mely nem képes közölni a lényeget, s nem alkalmas arra, hogy előkészítse az Úrral való bensőséges találkozást. Milyen sokatmondó egy szépen megterített asztal, kivasalt hófehér ing, egy csokor virág, megvetett ágy! A szeretet megannyi hírnöke emberi kapcsolatainkban. Miért ne lenne így az Istennel is? A mulandóban is az örökkévalónak kell felragyognia, hogy így megérinthessen bennünket szívünk mélyén az Úr kegyelme, s feltárja nekünk isteni ígéreteinek kimeríthetetlen gazdagságát.
Kommentáld!