Évközi 15. hét

Iz 38,1-6.21-22.7-8

Azokban a napokban Hiszkija halálosan megbetegedett. Akkor bement hozzá Izajás próféta, Ámosz fia, és azt mondta neki: ,,Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben!” Erre Hiszkija a fal felé fordította arcát, és imádkozott az Úrhoz. Ezt mondta: ,,Ó, Uram, emlékezzél meg, kérlek, arról, hogy hűséggel és egész szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, ami jó a te szemedben!” És sírt Hiszkija, hangos sírással. Ekkor szólt az Úr szava Izajáshoz: ,,Menj, és mondd meg Hiszkijának: ,,Így szól az Úr, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel. Asszíria királyának kezétől megmentelek téged és ezt a várost, és megoltalmazom ezt a várost.” Ez lesz számodra a jel az Úrtól, hogy teljesíti az Úr azt az igét, amelyet mondott: Íme, visszahúzom az árnyékot azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt Ácház napóráján, és visszatérítem a napot tíz fokkal.” Vissza is tért a nap tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt az árnyék. Akkor meghagyta Izajás, hogy hozzanak egy csomó préselt fügét, és kenjék rá a kelevényre, akkor életben marad. Erre így szólt Hiszkija: ,,Mi lesz a jele, hogy föl fogok menni az Úr házába?”

Mt 12,1-8

Abban az időben Jézus szombaton vetések között ment át. Mivel tanítványai megéheztek, elkezdték a kalászokat tépdesni és enni. A farizeusok meglátták ezt és azt mondták neki: „Íme, tanítványaid azt teszik, amit szombaton nem szabad tenni.” Ő azt felelte nekik: Nem olvastátok, mit cselekedett Dávid, amikor megéhezett ő és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába és megette a kitett kenyereket, amelyeket nem volt szabad megennie, sem a vele levőknek, csak egyedül a papoknak? (...) Mert az Emberfia ura a szombatnak.”

Földi létünk végességének tudata különböző intenzitással végigkíséri egész életünket, de a véggel való konkrét szembesülés arra hív, hogy számot vessünk, és az örökkévalóság szemszögéből tekintsünk földi napjainkra. Milyen emberi és milyen mély annak a gesztusnak a jelentése és jelentősége, hogy Hiszkija király a prófétai szót hallva a fal felé fordult, vagyis hátat fordított a palotájának, a hatalmának, még azoknak is, akik szerették, hogy egyedül Istennel legyen, és imádkozzék. Igen, csak ennél a siratófalnál lehet egész valónkkal, emberi egzisztenciánk teljességével kiáltani Istenhez, aki hall a falon túl is, amelybe ütközünk.

A király kapott még tizenöt évet. Ezután tudatosult benne, hogy minden évvel közelebb került földi életének vége. Meg lett jelölve az örökkévalósággal, és kezdett úgy élni, ahogyan mindig is kellett volna élnie, s ahogy nekünk is kellene élnünk minden áldott nap. Erről tanúskodik kérdése is: „Mi lesz a jele, hogy föl fogok menni az Úr házába?” Már nem az érdekli, hogy meddig uralkodhat, meddig ehet-ihat, vagy nemzhet-e még gyermeket, hanem csak arra van gondja, hogy felmehessen az Úr házába. Király létére utolsónak érezte magát, és mégis boldog volt, mert megtapasztalta az igazi tartalmát annak a prófétai szónak, mely a mai Evangéliumban az Úr Jézus ajkáról is felhangzik: „Irgalmat akarok, és nem áldozatot.”

Urunk Jézus, mi, akik megkeresztelkedtünk, részesültünk prófétaságodból, de közben még evilági kiskirályok is vagyunk: terveket szövögetünk, hatalmaskodunk, észre sem véve, milyen gátlástalanul visszaélünk szeretteink ragaszkodásával. Ne engedd, hogy sokáig halogassuk a szembesülést azzal, hogy földi időnk hamarosan lejár, s még oly keveset haladtunk az életszentség útján. Segíts kegyelmeddel, hogy Eléd vigyük és Veled értékeljük át életünket, s ne legyen más vágyunk, mint felmenni az Úr házába, ahol „jobb egyetlen nap, mint ezer máshol".