Évközi 18. vasárnap
Kiv 16,2-4.12-15
Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Azt mondták nekik Izrael fiai: „Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ettünk kenyeret! Miért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy éhen veszítsétek ezt az egész sokaságot?” Azt mondta erre az Úr Mózesnek: „Íme, én majd kenyeret hullatok nektek az égből! Menjen ki a nép, és szedjen egy-egy napra valót, hogy próbára tegyem, vajon törvényem szerint jár-e el, vagy sem. „Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Mondd nekik: Estére húst fogtok enni, reggel pedig jóllaktok kenyérrel, hogy megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek!” És történt este, hogy fürjek szálltak fel, és ellepték a tábort, reggel pedig harmat szállt a tábor köré. Miután elborította a föld színét, apró, mozsárban tört dologhoz hasonló valami lett látható a pusztán, olyan, mint a földre hullott dér. Amikor Izrael fiai meglátták, azt mondták egymásnak: „Man-hu?”, ami azt jelenti, hogy: „Mi ez?” Nem tudták ugyanis, hogy micsoda. Mózes pedig azt mondta nekik: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek.
Ef 4,17.20-24
Azt mondom tehát, és kérve kérlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, ahogy a pogányok élnek, akik hiúságokon jártatják az eszüket. Ti azonban nem így tanultátok Krisztustól, ha valóban őt hallottátok és róla kaptatok oktatást, annak az igazságnak megfelelően, amely Jézusban van: vessétek le a korábbi életmód szerint való régi embert, aki romlásba rohan a megtévesztő kívánságok miatt; újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére igazságban és valódi szentségben teremtetett.
Jn 6,24-35
Amikor tehát a sokaság meglátta, hogy nincs ott sem Jézus, sem a tanítványai, beszálltak a bárkákba, és Jézust keresve Kafarnaumba mentek. Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: „Mester, mikor jöttél ide?” Jézus azt felelte: „Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével.” Erre azt kérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?” Jézus azt felelte: „Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” Erre megkérdezték tőle: „Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: »Égi kenyeret adott enni nekik.«„ Jézus ezt válaszolta: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.” Ekkor azt mondták neki: „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”
Nem az a baj, hogy éhezünk, hanem hogy beérjük a romlandó eledellel, a mulandó szeretettel. Jézus az élet kenyere, mert az ő szeretete nem romlik meg, nem múlik el, és soha nem változik gyűlöletté, sem közömbösséggé. Senki és semmi nem képes betölteni szeretetvágyunkat, táplálni legbensőbb életünket, csak Jézus Krisztus, akit az Atya küldött, hogy ő maga legyen a mi életünk. Amikor a szentáldozásban szent testét és vérét magunkhoz vesszük, a kenyérrel és borral testünket táplálja, előre hirdetve, hogy testünk is az örökkévalóságra van rendelve, szentségi jelenlétével pedig lelkünket élteti.
Jézus minden egyes áldozáskor belép emberi életünkbe, hogy felvegyen az ő isteni életébe. Vagyis a szentáldozás nem egy percig tart csupán, hanem egész nap, egész héten át folyamatosan történik velünk és bennünk, szakadatlanul, mint maga az élet. Belebocsátkozunk-e ebbe a kozmikus történésbe? Míg a földi kenyérért dolgozunk, viselve a nap terhét és hevét, ne feledjük: a világ nagy átváltozása megkezdődött, mégpedig odabenn, a lelkünk mélyén. Ne a környezetünktől: az egyházi és világi vezetőktől, a házastársunktól, a főnökünktől vagy a többi embertől várjuk, hogy életünk megváltozzék, és jobbá legyen. Nekünk kell megváltoznunk az élet kenyere által, s belülről átalakulva átalakítanunk mindeneket.
Urunk, Jézus Krisztus, Te nem ítéled el bennünk a testi éhséget és szomjúságot, mely teremtett mivoltunkhoz, fizikai valóságunkhoz tartozik, sem lelkünk éhségét és szomjúságát, amikor jó szóra, megértésre, elfogadásra vágyakozunk, s arra, hogy szerethessünk és szeretve legyünk. Amikor ez az éhség és szomjúság fokozódik bennünk, ne engedd, hogy bizalmatlankodni és vádaskodni kezdjünk, mint Izrael népe a pusztában. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy szívvel-lélekkel ráhagyatkozzunk vezetőnkre, aki már nem Mózes, hanem Te magad vagy, s szereteteddel az oltáron végbemenő konszekrációnál is csodálatosabb és hatalmasabb módon saját képmásodra akarsz átváltoztatni minket és általunk az egész világot.
Kommentáld!