Évközi 18. hét
Jer 30,1-2.12-15.18-22
(…) „Mert így szól az Úr: Gyógyíthatatlan a zúzódásod, halálos a csapásod. Nincs, aki ítélne peredben sebedért, gyógyulás, hegedés nincs számodra. Szeretőid mind elfelejtettek téged, nem törődnek veled; mert ellenséges csapással sújtottalak, kegyetlen fenyítéssel, mivel sok a bűnöd, számosak vétkeid. Miért kiáltasz zúzódásod miatt, hogy gyógyíthatatlan a fájdalmad? Mivel sok a bűnöd, számosak vétkeid, azért tettem ezt veled. Így szól az Úr: Íme, én jóra fordítom sorsát Jákob sátrainak, és hajlékain megkönyörülök; felépül a város a romjain, és a palota a jogos helyén fog állni. Háladal hallatszik ki belőlük, és játszadozók hangja. Megsokasítom őket, és nem fogyatkoznak meg, megbecsültekké teszem őket, és nem kisebbednek. Fiai olyanok lesznek, mint hajdan, és gyülekezete színem előtt szilárdan áll; de meglátogatom minden sanyargatóját. Belőle támad fejedelme, uralkodója az ő bensejéből származik; közel engedem, és ő közeledik hozzám. Mert ki az, aki kockára tenné az életét, hogy közeledjék hozzám? – mondja az Úr. – Az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.”
Mt 15,1-2.10-14
Akkor odajöttek Jézushoz a farizeusok és írástudók Jeruzsálemből és azt mondták: „Miért vetik el tanítványaid az ősök hagyományát? Hisz nem mossák meg a kezüket, amikor kenyeret esznek.” Ő magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: „Halljátok és értsétek meg: Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a szájába, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” Akkor odamentek a tanítványai, és azt mondták neki: „Ugye tudod, hogy a farizeusok megbotránkoztak annak hallatára, amit mondtál?” Ő így válaszolt: „Minden növényt, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, gyökerestől ki fognak tépni. Hagyjátok őket: vakoknak vak vezetői ők. Ha pedig vak vezeti a vakot, mindketten gödörbe esnek.”
Mikor volt Izrael igazából fogságban, idegen földön? Akkor-e, amikor fiait elhurcolták szülőföldjükről, de hallotta Isten vigasztaló ígéretét, vagy akkor, amikor még saját hazájában, politikai szabadságban élt, ám bálványistenek és saját bűnei hálójában vergődött? És mi vajon akkor vagyunk-e fogságban, amikor szenvedések és különféle megpróbáltatások érnek minket, de napról napra élhetünk a szentségek által Isten kegyelmi ajándékaival, vagy pedig ha jól megy a sorunk, de életünket bűnös megalkuvások terhelik? Amíg szentáldozáshoz járulhatunk, hol az igazi megpróbáltatás? Nem az lenne a legnagyobb megpróbáltatás, ha halálos bűneink, szentségtörő életállapotunk miatt, amelyekhez ragaszkodunk, nem járulhatnánk a szentáldozáshoz?
Amikor a rabság és a szabadság tartalmán elmélkedünk, és különösen a megpróbáltatások órájában gyógyító lehet, ha azt a világot állítjuk a szemünk elé, amely az Úr választottainak osztályrésze örök időkre: ünnepi asztal, menyegzős lakoma, boldog hazaérkezés az atyai házba… Jézus nem vetette meg, hanem értékelte és élvezte e földi élet javait, a finom ételt, a jó bort, a kellemes társaságot, de sohasem önmagukban, hanem azért, mert az Atya ajándékát látta bennük. Azt a világot, melyet a sátán kínált fel neki, minden szépségével és gazdagságával együtt visszautasította, mert a mennyek országa örömének lényege az Atyával és a benne egymással fennálló közösség. Hordozzuk szívünkben a mennyei Jeruzsálemről szóló látomást, ahol az Istennel való életszövetség ragyogásában fürdik a szent város, hiszen az Úr minden egyes megkeresztelt emberrel, velünk is szövetséget kötött: „Az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.”
Urunk Jézus, vezesd tekintetünket, hogy e világ örömeit és megpróbáltatásait a Te halálod és feltámadásod húsvéti fényében lássuk, neveld fantáziánkat, hogy a körül a jövő körül forogjon, amely a múltban már megvalósult Benned. Szentlelkeddel adj lendületet lehangolódó érzelmeinknek és lanyhuló akaratunknak, hogy mindenekfelett azzal azonosuljunk és arra törekedjünk, ami Nálad vár minket az Atya jobbján, örök örömben és el nem múló dicsőségben.
Kommentáld!