Évközi 17. vasárnap
Ter 18,20-32
Azt mondta tehát az Úr: „Szodoma és Gomorra ellen sok a panasz és jajkiáltás, és a bűnük igen súlyos. Lemegyek hát, és megnézem, hogy megtudjam, vajon teljesen a hozzám szállt kiáltás szerint cselekedtek-e vagy sem!” Erre a férfiak megfordultak, és lementek Szodomába. Ábrahám azonban továbbra is az Úr előtt maradt. Eléje járult, és azt mondta: „Hát elpusztítod az igazat a gonosszal együtt? Ha ötven igaz van abban a városban, azokat is elpusztítod, s nem kegyelmezel meg annak a helynek az ötven igazért, ha van benne annyi? Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedj, s megöld az igazat a gonosszal együtt, s úgy járjon az igaz, mint a gonosz! Távol legyen tőled! A mindenség Bírája ne tenne igazságot?” Azt mondta erre neki az Úr: „Ha találok Szodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek.” Erre Ábrahám azt válaszolta: „Ha már egyszer elkezdtem, hadd szóljak Uramhoz, noha por és hamu vagyok. Hátha öt híja lesz az ötven igaznak? Negyvenötért már eltörlöd az egész várost?” Erre ő azt mondta: „Nem törlöm el, ha találok ott negyvenötöt.” Erre ismét szólt hozzá: „És ha csak negyven lesz, mit teszel?” Ő azt mondta: „Nem sújtom a negyvenért.” „Kérlek – folytatta –, ne haragudj, Uram, hogy szólok: És ha csak harmincat találsz?” Azt felelte: „Nem teszem meg, ha találok ott harmincat.” „Ha már egyszer elkezdtem – mondta –, hadd szóljak Uramhoz: Hátha csak húsz lesz?” Azt mondta: „Nem pusztítom el a húszért”. „Könyörgök – folytatta –, ne haragudj, Uram, hogy még egyszer szólok: Hátha csak tíz lesz?” Erre azt mondta: „Nem törlöm el a tízért.”
Kol 2,12-14
(…) Vele együtt eltemetkeztetek a keresztségben, és vele együtt fel is támadtatok, annak az Istennek erejébe vetett hit által, aki őt feltámasztotta halottaiból. Vele együtt titeket is, amikor halottak voltatok vétkeitek és testetek körülmetéletlensége miatt, életre keltett azáltal, hogy megbocsátotta minden vétkünket. Rendelkezéseivel az adóslevelet, mely vádolt minket és ellenünk szólt, eltörölte, eltette az útból, és a keresztre szegezte.
Lk 11,1-13
(…) „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe.” Azután így szólt hozzájuk: „Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: »Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki«; a másik viszont belülről ezt feleli: »Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked!« Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Ezért mondom nektek: Kérjetek, és adni fognak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Melyik az az apa közületek, aki, ha a fia halat kér, hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!”
Az a város, ahol a bűn az eszmény, az erény pedig a megvetés tárgya, ahol üldözik az igazakat, az a város a végnapjait éli, és Isten embereinek üdvösségük érdekében menekülniük kell onnan, mert különben őket is maga alá temeti a nagy robajjal összedűlő, bűnös emberi építmény.
Nem csupán politikai emigráció létezik, hanem Isten törvénye miatti önkéntes száműzetés is, s bizonyos értelemben ez minden keresztény hívő osztályrésze. Hiszen a mindenkori civilizáció, az új évezredé is, sorra kitermeli magából azokat az isten- és emberellenes tendenciákat, amelyek rendre saját pusztulását is okozzák, s amellyel szemben belső ellenállást kell kifejtenünk, s ha nem marad más, végső megoldásként ki kell vonulnunk a városból: a társadalom, közízlés, közerkölcs romlott világából. Az imádkozó ember csalhatatlan érzékkel sejti meg, mikor jön el az a pillanat, amikor már nem maradhat tovább, amikortól kezdve nem vállalhat szolidaritást azokkal, akik jól érzik magukat ebben a mérgező légkörben, amikor már nem tehet egyebet, mint Isten irgalmára bízva őket szedi a sátorfáját, s legalább a családját, a rábízottak legszűkebb körét próbálja megmenteni.
Ábrahám Istennel alkudozva maga látta be, hogy nem az Úr akarja elpusztítani a várost, hanem a gonoszok hatalmas túlsúlya teszi immár menthetetlenné. A bűn önpusztító, következésképp a belesüllyedt embert is magával rántó és elpusztító örvény. A türelmi zónák, a bűnös szexuális kapcsolatot biztonságossá tenni hivatott óvszerek mind az emberi képmutatás szomorú példái: nem óvnak meg a bűntől, hanem megalkusznak vele, a „kisebbik rossz” választásával próbálva meg kikerülni a nagyobb rosszat, magunk is látjuk, milyen sikerrel.
Szodoma és Gomorra nem város csupán, hanem szimbólum: a bűnbeesett emberiségé, amelynek egyetemes megmentésére siet Isten nagylelkűsége, mely bár a részleges önpusztítás következményeit meg nem szünteti, végtelenül tágasabb és mélyebb, mint az alkudozó Ábrahám jószívűsége. Isten egyetlen Igaz, Jézus Krisztus miatt az emberiség minden bűnét megbocsátotta Ádám vétkétől az utolsó napig, s a következményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította, és a keresztre szegezte.
Azóta van bűnbocsánat. A lélekben halott ember nincs végleg elveszve, ha kész eltemetkezni Jézus Krisztussal, hogy vele is éljen annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halálból.
Kommentáld!