Évközi 31. vasárnap
MTörv 6,2-6
Az Ígéret földjének határán Mózes ezt a beszédet intézte a néphez: „Féld az Urat, Istenedet egész életedben, tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket meghagyok neked, fiaidnak és unokáidnak is, hogy sokáig élj. Halld hát, Izrael, és legyen gondod rá, hogy teljesítsd azokat, így jól megy majd sorod és megsokasodsz a tejjel-mézzel folyó országban, amelyet az Úr, atyáid Istene ígért neked! Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből! Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben.”
Zsid 7,23-28
Testvéreim! A zsidóknál nagy számban voltak papok, mivel a halál következtében nem maradhattak meg. Krisztus viszont örökre megmarad, s így papsága örökké tart. Ezért tudja mindörökre üdvözíteni azokat, akik általa járulnak Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk. Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor feláldozta önmagát. A törvény tehát gyarló embereket rendelt főpappá, míg az eskü szava, amely a törvényt követte, magát az örökre tökéletes Fiút.
Mk 12,28b-34
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem vagy messze az Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Kívülállóként nem lehet megérteni az Egyházat. Miként minden földi szeretetkapcsolat csak azok számára érthető, akik részt vesznek benne, s ahogy Krisztusnak a szent színek alatt rejtőző szentségi jelenléte csak azok számára bír jelentőséggel, akik beavatást nyertek a misztériumba, úgy a köztünk jelen lévő Isten országát sem ismerheti fel az Egyházban más, csak az, aki Jézus Krisztussal életközösségre lépett. Minden egyéb megközelítés, a legbecsületesebb és legjobb szándékú is, csak megközelítés marad, s szükségképpen nem jut el a lényegig.
Lehet, hogy mi sem járunk messzebb az Isten országától, mint az evangéliumbeli írástudó, akit Jézus megdicsért okos felelete és buzgó hite miatt, de mindaddig nem léphetünk be oda, amíg Krisztusban fel nem ismerjük személyes Megváltónkat, s életét a magunk életébe nem fogadjuk. És ez nem pusztán költői kifejezés, hanem valóság: a hit és a keresztség által abba a világba nyerünk beavatást, amelyben ő él; a szívünkbe kiárasztott Lélek által abba a végtelen intenzitású szeretetáramba kerülünk, amely az Atya és a Fiú között szüntelen sodrással jelen van, s már itt a földön részt kapunk a soha el nem múló életből. Csak innen, belülről nézve, a szívét ismerve lehet hiteles képet alkotni a kereszténységről, s megérteni, hogy az istentisztelet, az erkölcsi élet, a hivatalok és funkciók s minden más az Egyházban ennek az életnek a szolgálatában áll.
Urunk Jézus, joggal lehet kritizálni Egyházadat emberi oldala, a mi gyarlóságunk és bűneink miatt; nekünk, Benned hívőknek azonban megadtad, hogy az óriási vallási szervezet mögött megismerjük azt a mérhetetlen isteni szeretetet, amellyel létrehoztad mint Titokzatos Testedet, s amellyel mint éltető forrással, fenntartod és táplálod az utolsó napig. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy e szeretetet befogadjuk szentségeidben, s viszonozzuk Neked és Általad az Atyának, valamint megjelenítsük és közvetítsük a világ számára.
Kommentáld!