Advent 4. vasárnapja
Mik 5,1-4a
De te, (Betlehem) Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a maradék. Föllép és legelteti nyáját az Úr erejében, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében. Letelepedhetnek, mert hatalmát kiterjeszti egészen a föld határáig. Ő maga a béke lesz.
Zsid 10,5-10
Ezért nyilatkozik így, amikor a világba lép: Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Először tehát ezt mondta: „Áldozatot, ajándékot, engesztelő és égőáldozatot nem akartál, és nem telt benne kedved”, jóllehet ezeket a törvény írta elő. Azután így folytatta: „Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” Eltörli az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat. E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelődünk.
Lk 1,39-45
Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
A Szentírás tanúsága szerint a két rokon, Jézus és János majd csak harminc év múltán találkoznak, a Jordán partján, és akkor János ráismer Jézusra, felismeri benne az Isten Fölkentjét. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ehhez a biztos és tévedhetetlen felismeréshez hozzásegítette őt az a születésük előtti, emberi szavakba nem önthető mélységes találkozás, melyről a mai Evangéliumban olvasunk. Akiknek édesanyja áldott állapotban gyakran áldozott, akiket már méhében hordozva felajánlott az Istennek, azokra Krisztus közelsége révén valamiképpen előre kiáradt a kegyelem. Itt kezdődik az egzisztenciális katekumenátus, melynek tartalma az ördögűzéstől a szavak nélküli tanításon át az isteni ölelésig terjed. Ez a még értelem előtti mélységes találkozás alakítja ki az emberi lélekben a készséget, hogy felnőttként majd Isten akaratát keresse, ami a vallásosság lényege.
Az örökkévalósághoz képest az egész földi élet olyan, mint egyfajta magzati lét, s majd csak a halál lesz a végső születés. Szeressünk ebben a magzati, homályos létezésben Jézus közelében lenni, anélkül, hogy látnánk őt. Időzzünk minél többször hosszabban-rövidebben az Oltáriszentség előtt, s maradjunk a Szent Szűz közelében! A Krisztust hordozó Mária közelségének tudata, lelki tapasztalata átjárja benső világunk mélyrétegeit, és megízlelhetünk valamit abból az örömből, mely a Keresztelő osztályrésze volt Erzsébet méhében.
Segíts, Urunk, hogy ennek a Hozzád való közelségnek csöndes, mégis erőteljes, kisugárzását tudjuk adni gyermekeinknek minden karácsonyi ajándéknál értékesebb ajándékként. Add, hogy még magzatkorú gyermekeink is megérezhessék, hogy milyen fontos számunkra a Veled való meghitt együttlét, melyből mély, nem evilági öröm fakad; s hogy már megszületett és öntudatra ébredt gyermekeink lelkében is táplálni tudjuk az isteni életet azáltal, hogy nem csupán tanítjuk őket, szokásokat és szabályokat adva át nekik, hanem mindennapi élő, bensőséges kapcsolatban vagyunk Veled.
Kommentáld!